Kampánypénzünkből varázsolták újjá civilek a vadregényes Angyali-sziget kikötőjét

Az Angyali-szigeti Civilek Egyesülete Dock and News ’22 nevű projektjükkel pályázott Kampánypénztékozló Alapunkhoz. Az elnyert bő 1 millió forintos támogatásért cserébe vállalták, hogy többféleképpen fejlesztik a Ráckevéhez közeli terület infrastruktúráját: hirdetőtáblákat vesznek, ötletládákat helyeznek ki, valamint a szigeti rév-kikötőt fejlesztik több módon is. A kampányidőszak alatt elsősorban a szükséges alapanyagok

Read more

Szántód egyik legmenőbb helye lett a kampánypénzünkből megújult stég, kilátó és napozó

A kilátóval felturbózott stég régóta afféle helyi nevezetességnek számított a szántódi Kisfaludy utca végében: bár elsősorban nem turistalátványosságnak készült, hanem az utcabeliek vízhez való lejutását szolgálta, a máshonnan odalátogatók közül is sokan felfedezték maguknak. Állapota azonban az utóbbi időben erősen leromlott: tavaly őszre a kilátó már életveszélyes volt, a napozót

Read more

Közérthető Kampányelszámolás 2022

Az analitikus számlalista mellett beszámolókkal és konkrét kategóriákkal készültünk. Mire költöttünk idén? Mennyi ment társadalmilag fontos ügyekre? Hány forintot szántunk szórólapokra, nyomtatásra, hirdetésekre? Hogy költöttünk pusztán központi kutyapártos vagy képviselő-jelölti kampányok eszközeire – na és mennyibe volt az adófizetőknek Gergő 34 méteres szobra? Jöjjenek a válaszok, jó böngészést! MITŐL LESZ

Read more

Visszaültettük az érzékeket az Érzékek Kertjébe – Növényesítés Keszthelyen a Rózsa Sándor Kampánypénztékozló Alap támogatásával

Érzékek kertje? Az hol van? Egy-egy elmorzsolt szurokfű, vagy mentalevél halvány érzékfoszlányai őrzik talán még az egyszervolt kert emlékét, ahonnan az évek során lassan, de biztosan kikoptak, kidőltek, vagy világgá mentek a növények. A helyükön tátongó lyukak akár még igazolhatnák is a kert elnevezését, ha egy megbicsakló boka, vagy egy

Read more

Ivartalanítási akciót támogattunk Szolnok és Cegléd környékén is – nálunk erre megy el a pénzed, amit kampányra ad az állam

Jelenleg Magyarországon az egyik legnagyobb állatvédelmi problémát a kóbor házi kedvencek mennyisége okozza. Ez a szám a hazai állatvédelmi szervezetek becslése szerint akár több millióra is tehető. A felelős állattartás és az ehhez tartozó ivartalanítás hiányában a legtöbb kistelepülés, városperem eleve melegágya a nem kívánt szaporulatnak.  A száműzött, kidobott vagy

Read more

Szeszgyár és Stadion – Budapesten közösségi kertjét támogattuk

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Rózsa Sándor Népi Kampánypénz Tékozló Alapjának támogatásával Ökofeminista Stadion épül a budapesti Szeszgyár telken. A cél: létrehozni egy tavat, árnyékolóval és egy asztalos műhelyt a további munkálatokhoz. Az MKKP és a Messzelátó Egyesület közös projektjének munkálatait 2022. március 25-27. között hajtották végre. Az évek során

Read more

Tájház és hagyományőrzés Tésen 

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Rózsa Sándor Népi Kampánypénz Tékozló Alapjának támogatásával hagyományőrzésre és a turizmus fellendítésére fordítottak időt, pénzt és energiát Tésen. Az MKKP-val közösen a Múlttal a Jövőért Egyesület a bakonyi faluban a tájház felújítását tűzte ki célul.  A munkálatok végeztével a három épületből álló tájház főépülete adhat

Read more

Kesztölcön elszórjuk a pénzt a gyerekekre! – a Kutyapárt kampányra kapott pénzéből bringapálya épül

A Kutyapárt szem előtt tartja, hogy a jövő nemzedék boldogan, játékosan, egészségesen lépjen be a nagybetűs életbe. Ez indokolta a „Bringapálya és szabadidő parkot a gyerekeknek és a gyerek felnőtteknek” című pályázat támogatását 3,6 millió forinttal. A kesztölci projekt előzménye volt, hogy a községben összefogtak a családok, és saját erőből

Read more

Szántódi stéget Szántódnak: a Kutyapárt RÓSÁNÉKATÉKA pályázatán támogatást nyert a stég felújítása

Azt álmodtam, hogy a balcsin vagyok. Arra emlékszem, hogy Tihanynál ugrottam egy fejest, azutánúsztam, úsztam a víz alatt, egyszer csak elfogyott a levegőm. Nem tudtam kidugni a fejem, mert a vízfelszíne olyan volt, mint egy átlátszó plexi fal. Már éppen megfulladtam volna, amikor végre levegőhözjutottam. Korhadt deszkák között sikerült a

Read more

Jobb a megelőzés, mint a tűzoltás – a Pelyhes Peti Alapítvány és az MKKP így segít a cicákon

Március végén sikeresen lezárult a Pelyhes Peti Alapítvány idei macskaivartalanítási akciója, amit a Kutyapárt 500.000 forinttal támogatott. Az egy hónapos programot a civil szervezet mindig tavaszra, a cicák bagzási időszakára időzíti. Az alapítvány elsősorban a Tatán és környékén élő kóbor cicák ivartalanításáért szerveződött. A mostani akció keretében 8 környékbeli településről

Read more

Ez már több a soknál: az MKKP gyerekeknek szóló horror kiadását támogatja

Április 13-án megjelenik Kőszegi-Arbeiter Anita Katonadolog – Gyógyító mesék című mesekönyve, amely segít a gyerekeknek könnyebben megérteni a betegségeket, az orvoshoz járást, hogy ezek ne legyenek számukra annyira félelmetesek. Tehát a sztorik lehetnek elsőre horrormeseszerűek, de valójában segítenek a félelmek leküzdésében. (Úgymint: Mit tegyünk, ha méhecske száll a hajunkba? Miért

Read more

Gombfoci – Nálunk erre megy a pénzed, amit a kampányunkra ad az állam

Egy 2020-ban egyesületté érő baráti társaság pályázott az MKKP ROSÁNÉ2022 pályázatán, hogy a gombfocit, mint elsősorban közösségépítő tevékenységet szélesebb körben népszerűsítsék, és az ehhez szükséges tárgyi eszközök beszerzéséhez segítséget kérjenek.  Egyáltalán nincs a köztudatban, hogy a gombfoci-játék magyar eredetű, tehát egy hungarikum, mégis világszerte játszák, és még versenyeket is szerveznek

Read more

Szalagátvágás helyett kolbászátrágás – Most először adott át kutya napelemet Budapesten

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2022-es kampánypénz-osztogatásának köszönhetően szereltek fel 36 kW-nyi napelem kapacitást a VIII. kerületi Kazán közösségi házra.  A közösségi ház tetején található napelemeket a Kutyapárt budapesti 6-os OEVK-jának jelöltje, Dada Suzi és egy napocska adták át, miután egy kutya nem túl hatékonyan, de kifejezetten ünnepélyesen átrágta az

Read more

Szemétszedés kenukkal – NÁLUNK ERRE MEGY A PÉNZED, AMIT A KAMPÁNYUNKRA AD AZ ÁLLAM

Számos hely és folyamat van ma Magyarországon, amit meg kell tisztítani, ezért a Magyar kétfarkú Kutyapártnál úgy véltük, hogy a kampánypénzből másfél millió forint a legjobb helyen a mohácsi cserkészek csapatánál van, akik kenukkal tisztítják meg a szeméttől a Duna azon szakaszait, amik nem érhetők el a szárazföldről.  A RÓSÁNÉTÉKA

Read more

Rózsa Sándor jelenti

Már megint nem vicceltetek és a kampánypénzünk elherdálása remek ütemben folyt. Kb 210 milliót tékozoltatok el közösségi és köztéri projektekre, állatmentésre, embermentésre és városfelújításra. Megvédtétek a Mitcsky hársakat és rittyentettetek Dánszentmiklósra egy pihenőhelyet is: Pécsett újratöltve a csónakázó tó. Például csónakkal és aranyhalakkal. Igen! Elkészült a világ 2. meme múzeuma

Read more

ZugSzó Összművészeti Programsorozat – NÁLUNK ERRE MEGY A PÉNZED, AMIT A KAMPÁNYUNKRA AD AZ ÁLLAM

A soproni Szabadművészeti Alapítvány célul tűzte ki, hogy egy soproni zugban minőségi, változatos tartalmú rendezvények meghirdetésével magához vonzza a fiatal generációkat. Ezt a célt sikerült megvalósítani márciusban a Rósánékatéka támogatásával. Sűrű, eseményekkel teli hónap volt. A programsorozat helyszíne a Sopron, Selmeci utca 2. alatt található Harcsás Klub volt, ahol a

Read more

MEme lakásmúzeum

A mémelmélet 46 éve, 1976-ban született meg Richard Dawkins jóvoltából. A memetika azóta a mémek szaporodását, terjedését és fejlődését vizsgáló elméleti és empirikus tudománnyá nőtte ki magát. Maga az elnevezés a mimézis (utánzás) és a genetika (örökléstan) szavak kombinációjából ered. Ahogy Dawkins írja, a mém lehet egy dallam, egy gondolat,

Read more

Tengerszem – Közügy! – NÁLUNK ERRE MEGY A PÉNZED, AMIT A KAMPÁNYUNKRA AD AZ ÁLLAM

A Tengerszemet Pataki Angelika pszichológus és Hajdú Fanny facilitátor alkotják. Munkájukban a társadalmi egyenlőtlenségekre helyezik a hangsúlyt – ezzel a fókusszal jött létre a projekt ötlete is –, melynek célja a Fórumszínház – a színház és aktivizmus határán egyensúlyozó – műfajának szélesebb körben történő megismertetése. Induló akciónk, a Közügy! egy

Read more

Vándor Tatami Túra – NÁLUNK ERRE MEGY A PÉNZED, AMIT A KAMPÁNYUNKRA AD AZ ÁLLAM

Magyarország 2010 óta harcban áll, váltakozó ellenségekkel (Soros, Brüsszel, migráncs, gender stb.) A Magyar kétfarkú Kutyapárt ezért támogatta a Magyarországi Brazil Jiu Jitsu Sportszövetség tevékenységét, amely a jiu-jitsu küzdősport elterjesztését tűzte ki céljául. A brazil jiu-jitsu sport irányzata földharc irányzat, melynek alapgondolat az, hogy ha le akarunk győzni egy nagyobb

Read more

Ősi sportág népszerűsítése – Nálunk erre megy a pénzed, amit a pártkampányunkra ad az állam

A teke „ősi” sportág Magyarországon, már a középkorban is a harcosok népszerű sportja volt. Ezért érthetetlen, hogy napjainkban – mikor állandóan harcban állunk az ellenségeinkkel (Soros, Brüsszel stb.) – akkor a magyar állami miért nem támogatja ezt az ősi sportágat. Erre az anomáliára hívta fel a figyelmet az Arborétum Herény

Read more

Virtuális túrán vettek rész a tatabányai Füzes Utcai Általános Iskola tanulói

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Rózsa Sándor Népi Kampánypénz Tékozló Alapjának támogatásával valósulhatott meg 36 hátrányos helyzetű gyermek utazása két „világba”: az őslények között barangolhattak és egy egyiptomi piramis belsejébe nyerhettek betekintést. Örökre szóló élményt szerezve ezzel a tatabányai Füzes Utcai Általános Iskola tanulói, akik közül sokan hátrányos helyzetűek, beilleszkedési

Read more

Színes térkövezéshez keres kitaposott ösvényeket a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Olyan gyalogosan levágott utakat, kitaposott ösvényeket keres a Kutyapárt, ahol látványos, hogy az emberek a hétköznapi közlekedésük során nem elégedettek a tervezői elképzelésekkel és a derékszögek találkozásával. A külföldön „desire line”-ként ismert jelenségnek külön Reddit-közössége is van, ahová világszerte érkeznek a példák az ösvényekről. Meglepő módon sokszor nem csak emberek,

Read more

Baráti társaság festett padot, épített buszmegállót Gyöngyösön, Nagymaroson és Budapesten

A Fészkelődők egy budapesti baráti társaság, akik megelégelték a tétlenséget, és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kampánypénztékozló alapjánál pályáztak arra, hogy közösségépítő és környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő akciókat szervezhessenek. És nyertek. „Te is bosszankodsz mások szemetelése vagy a környezetünk iránti közöny miatt? Mi lenne, ha szomorkodás és dohogás helyett a

Read more

Az „Ökológiai gondolkodás fejlesztése” című vitasorozat

„Amiről valójában szólni kellene a választási kampánynak” – NÁLUNK ERRE MEGY A PÉNZED, AMIT A KAMPÁNYUNKRA AD AZ ÁLLAM!  A Karátson Gábor Kör 5 moderált beszélgetést szervezett a Kossuth Klubban aktuális ökológiai kérdésekről. A RÓSÁNÉKATÉKA támogatta az esemény sorozat technikai megvalósulását, valamint a Karátson Gábor Kör további működését is korszerű

Read more

Cirkuszt a népnek!

A koronavírus okozta globális pandémiahelyzet nyomasztó és ingerszegény mivolta szerencsére felengedett Magyarországon is. Ahogy a fojtogató korlátozások megszűntek, úgy lélegeztek fel az emberek is, és a szabadság ízére gyorsan ráérezve érthetően megnőtt az eddig ellehetetlenített közösségi, kulturális igényük is. Szegeden is ezt az alapvető szükségletet próbálta kielégíteni a Kreatív SzemLélet

Read more

Négy új röpde felépítését támogatja a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, melyek vasárnaptól sérült madaraknak adnak otthont a kiskőrösi Varjúházban

Vasárnap fejeződik be a kiskőrösi Varjúházban négy új röpde megépítése. Az építés után a látogatók közelről is megismerkedhetnek a vadmadarak mentésével, gondozásával. Az új röpdék szarkáknak és varjaknak fognak állandó lakhelyet biztosítani. A megvalósításhoz szükséges pénzt Krisztina a Rózsa Sándor Második Népi Kampánypénztékozló Alapból (röviden: ROSÁNÉKATÉKA) nyerte el. A Varjúház

Read more

Pingpongasztalokkal borzolja a kedélyeket Szegeden a Kutyapárt – közösségi sportra is tékozoljuk kampánypénzünket

A Szabadtéri Sportokat Kedvelők civil kezdeményezés MKKP-s támogatással telepít mindenki számára elérhető, strapabíró kültéri pingpongasztalokat Szegeden. Helyi érdeklődőknek érdemes nyitva tartaniuk a szemüket; ha a bürokrácia istenei is úgy akarják, még a választás előtt lehet majd találkozni ezekkel az asztalokkal a Szabadság téren és a Csanádi utcában. Dr. Griechisch Erika,

Read more