Így varázsoltunk mini tanösvényt néhány leharcolt padból

2021 május 1-jén II. kerületi passzivistáink is csatlakoztak az Országos Városfelújító Hétvégéhez, így a munka ünnepét stílszerűen munkával ünnepeltük.

Az előzmény egy Streetart-vadászó Kerületjárás névre hallgató akció volt, aminek keretében végigjártuk a Víziváros utcáit, potenciálisan felújítható dolgok után kutatva. Kutyapártos képviselőtökként úgy gondoltam, itt az ideje felmérni a kerület streetart és városképhajlító potenciálját.

Fotók: Gámán Zsuzsa, Maczkó Emese és Juhász Veronika.

Bőven maradtak még finomságok a környéken.

Így találtuk meg azt a hét, eléggé leharcolt állapotban lévő padot is, amelyeket aztán kezelésbe vettünk.

A MANYI Kulturális Műhelyben zajlott az előkészítés, ahol éjszakába nyúlóan dolgoztunk a lécek csiszolásán és festésén. A mintázatra több ötlet is felmerült, végül Budapesten honos különféle fák leveleivel díszítettük a deszkákat, valamint egy-egy táblácskát is kitettünk az adott fafajta nevével.

Ilyen volt az a platán, amelyet úgy sikerült megmenteni a kivágástól, hogy a beruházó, aki mélygarázst akart építeni a gyökerei alá, kapott az önkormányzattól parkolóhelyeket, ezért módosította a terveit. A közelébe így szimbolikus módon egy platánfás mintájú pad került. De van például vadgesztenyés is, tulajdonképpen egy kis tanösvényt varázsoltunk a Vízivárosba.

Egy év telt el az akció óta, és a padok nagy örömünkre azóta is a helyükön vannak, senki nem rongálta meg őket, csak a táblácskákat kell lassan kicserélni vagy megtisztítani, mert kezdenek bepiszkolódni.

A régi, leszerelt léceket és csavarokat egyébként szerettük volna becsületesen visszajuttatni a Fővárosnak, aztán a Főkertnek, de egy kedves válaszlevélben azt írták nekünk, hogy nem tartanak rá igényt. Azóta a használhatóbb maradékokból már újabb padokat, polc elemeket készítettünk.

Hamár levelek: levelezés a Fővárossal és a Főkerttel. Rászántuk az időt.

Az általunk elvégzett felújítások költsége hivatalból hozzávetőlegesen 371 ezer Ft lett volna.

Egyébként a teljes projektet, összesen hét pad felújításával négy nap alatt fejeztük be, és – felülbecsülve -nagyjából 110 ezer forintba került, amit a Kutyapárt fizetett. Az önkéntes munkaórákat ebbe persze nem számítottuk bele. Ezt szintén érdemes lenne kiszámolni, már csak azért is, hogy lássuk, mekkora értékteremtő ereje van ilyen szempontból is annak, amikor egy önkéntes közösség megmozdul!

Gondoljunk bele: négy napon át 5-7 ember napi 5-10 óra munkában, plusz a formatervezés előkészítésének munkaórái… szép kis beszerzés lenne.

Persze, ezt a kézműves alkotást nem lehet szimplán gazdasági szempontból összehasonlítani az előre rendelt padelemek kihelyezésével. Utóbbinak a társadalom önszerveződésére gyakorolt hatása nagyjából nulla. A munka végeztével, persze, lehet használni a padokat, ami jó, és összehozza az embereket…

Városban ültethető fákat jelenítettünk meg a dizájnnal.

A Csináld Magad Műhely ötlete már a képviselőségem elején megfogant, ahogyan az is, hogy ezen a néven szeretnék egy kezdeményezést indítani, amely arra bátorítja a lakóhelyükért tenni akaró kerületi civileket, társasházak lakóit, hogy szervezzenek nyugodtan ők maguk is városszépítő akciókat. Egy rátermett gondnoksággal, szervezési segítséggel ez beilleszthető lenne a lakosság és az Önkormányzat közötti együttműködésekbe. A számlát például egy bizonyos összegig benyújthatnák az Önkormányzatnak, és az engedélyeztetés miatt sem kellene aggódniuk.

Így mindenki jól jár, hiszen a végeredmény biztosan olcsóbb lesz, mintha közbeszerzést írnának ki rá, és a helyi civil közösség is megismeri saját kreatív erejét.

Azóta történt egy szuper dolog! A kerületi Közművelődési Bizottság 2022. április 26-i ülésén egyhangúlag megszavazta a Csináld Magad Társadalom pályázatomat, amire májustól a lakosság jelentkezhet, saját közösségi programok megszervezésére!

Kis lépés ez egy asztronautának, de hatalmas ugrás az Aktív állampolgár program megvalósításához 🙂

Budapest, 2022.5.1.

——————————————————————————————————————————————————-

Legyél benne te is a következőben! Írj nekem, szervezzünk valamit együtt: PALACK POSTA

MKKP BP II. kerület

Aktív állampolgár program

Macskákkal a gyorshajtók lassulásáért – II. kerületi lakossági bejelentésre mentünk.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Mit csinált a Kutyapárt Újbudán?

Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more

Miért szavazz ránk Újpesten?

https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj ...és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön alapuló programunkat: Mit akarunk Újpesttel? Mit csináltunk Újpesten Read more

Program, ami megvalósítja önmagát! – Újpest-központ aluljáró tisztasági festése

B R E A K I N GKÉT NAPPAL AKCIÓNK UTÁN ELKEZDTÉK KICSERÉLNI AZ ÉGŐKET AZ ALULJÁRÓBAN! 2024. június 3-án Read more

Az Erő Sopronba érkezett

Bejelentést kaptunk a Rendkívüli Ügyek Minisztériumán keresztül, hogy van egy para és veszélyes oszlop az Ágfalvi úti kerékpárúton. Csapatainknak nem Read more