Ingyensör-osztás és a bizonyíték, hogy Barcs létezik – Ezt csináltuk Somogy megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47 akciót szerveztünk egy hét alatt. Ebben a posztban azt szedtük össze, mit csináltunk az utóbbi időben Somogy megyében.

2021 júniusában Siófokon tartottunk passzivistatalálkozót, környékbeliek mellett Pécsről is Budapestről is többen erősítették a létszámot. Lazultunk kicsit a Balaton partján, és ha már ott voltunk, egy csikkszavazót is kihelyeztünk.

Novemberben rendeztük meg minden idők első kutyapártos klubját Barcson, melynek kapcsán a fő felfedezésünk az volt, hogy a város valóban létezik! Azért ha már ott voltunk, négyszín-festettünk is egyet budapesti passzivista-különítményünk aktív részvételével.

Marcaliban kampányeseményünk pár pultozást leszámítva nem igazán volt, ugyanakkor itt kezdődött a Nagy Fideszes Aláírásgyűjtés-besegítés, aminek keretében aztán országszerte próbáltak hamis és/vagy kamu aláírásokat adni nekünk.

Helyi jelöltünk egy megbízhatónak tűnő kontaktot kapott az egyik környékbeli önkormányzat munkatársához, de hamar kiderült, hogy ugyanabban az épületben található a helyi Fidesz központja is. Amikor pedig az illető közölte, hogy „nem kell aggódni, annyi ajánlást szerzünk, amennyit akartok”, már kezdett gyanús lenni a dolog.

Végül több mint 200-at kaptunk tőle, az ívek alján, a hitelesítő résznél viszont hiányzott a gyűjtő aláírása. Ezeket természetesen mi sem írtuk alá, így érvénytelen lett mind – nem is tudtunk elindulni ebben a körzetben.

A kampány véghajrájában, a választás előtti estén Kaposváron tartottunk gátlástalan szavazatvásárló akciót, más néven ingyensör-osztást.

Egyelőre ennyi, de rajtad is múlhat, tudunk-e aktívabbak lenni a megyében: ha odavalósi vagy, és szívesen szerveznél a MKKP-s akciókat, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának. Ha pedig csak értesülni szeretnél róla, miket csinálunk, az MKKP Kaposvár, MKKP Dél-Somogy, illetve MKKP Siófok oldalakat kövesd.

Ez is érdekelhet:
Költséghatékonyak lehetnek az egymegállós metrók

Közlekedéspolitikánk fontos eleme, hogy minden megyeszékhelyen és a 100 főnél kevesebb lakosú településeken metrót építünk. Mi is tudjuk, hogy ez Read more

Eljárás indult repedés fugázásért. Igen, azért.

Kaposváron úgy tűnik, sikerült túl sokat festeni, mert hoztak egy rendeletet, ami gyanúsan ellenünk szól. Olyasmi van benne, hogy akkor Read more

Kaposvár értékeire veszélyes zebrafestés

Adott volt ez a tökéletes állapotú zebra. Gondoltuk, tönkretesszük. Kész is van, jöhet a rendőrség. TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Read more

Plakátok Kaposváron

Miután Kaposváron sikerült annyit festenünk, hogy betiltsák a járdafestést, kivettünk pár plakáthelyet, hogy a plakátozást is betiltsák. Polgármester úr azt Read more