Tenger Pécsnek és Csurgónak, adományok az Ormánságba – Kedvenc dél-dunántúli akcióink 2023-ból

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére idén is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es országgyűlési választás után elkezdett építkezést. Lett közel 1500 új passzivistánk, szerveztünk kb. 300 zöld és szociális akciót, tartottunk legalább 350 klubot és egyéb rendezvényt, 500-nál is több városfelújító, street art

Read more

Intéztünk tengert Pécsnek és Csurgónak is

„A magyar ember olyan, hogy ha nem látja egy évben legalább egyszer a tengert, börtönben érzi magát” – fogalmazott korunk egyik nagy filozófusa. Az állítással kivételesen mi sem tudunk vitatkozni, a gyakorlati megvalósítása azonban a mostani válságos, rekorder inflációval terhelt időkben egyre több nehézségbe ütközik. Ahol tudunk, segítünk: passzivistáink jóvoltából

Read more

A pécsváradi kátyúevő szörnyektől a felújított szántódi stégig – Kedvenc Baranya és Somogy megyei akcióink 2022-ből

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére van is miről beszámolnunk, hiszen az országgyűlési választási kampány után se unatkoztunk egy percig sem. Lett 1900 új passzivistánk, szerveztünk 77 zöld és szociális akciót, tartottunk 201 klubot, előadást és képzést, lebonyolítottunk 323 városfelújító és figyelemhívó street art akciót. Ebben a posztban

Read more

Segítettünk egy M.Lőrincz nevű embernek ingatlant találni Balatonfenyvesen

Elmentünk Balatonfenyvesre, mert alábbhagyott az ingatlanpiac és ezt nem hagyhatjuk! Tudunk valakit, aki szívesen vásárolna, nem volt más dolgunk, mint hogy kitegyük a hirdetést, hogy vennák… ööö… vennék házat. Első alkalommal két hét után leszedték. Talán az önkormányzat szerette volna intézni a vásárlást? Vagy helyesírási félreértések voltak? Nem tudhatjuk, de

Read more

Szántód egyik legmenőbb helye lett a kampánypénzünkből megújult stég, kilátó és napozó

A kilátóval felturbózott stég régóta afféle helyi nevezetességnek számított a szántódi Kisfaludy utca végében: bár elsősorban nem turistalátványosságnak készült, hanem az utcabeliek vízhez való lejutását szolgálta, a máshonnan odalátogatók közül is sokan felfedezték maguknak. Állapota azonban az utóbbi időben erősen leromlott: tavaly őszre a kilátó már életveszélyes volt, a napozót

Read more

Ingyensör-osztás és a bizonyíték, hogy Barcs létezik – Ezt csináltuk Somogy megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47

Read more

Szántódi stéget Szántódnak: a Kutyapárt RÓSÁNÉKATÉKA pályázatán támogatást nyert a stég felújítása

Azt álmodtam, hogy a balcsin vagyok. Arra emlékszem, hogy Tihanynál ugrottam egy fejest, azutánúsztam, úsztam a víz alatt, egyszer csak elfogyott a levegőm. Nem tudtam kidugni a fejem, mert a vízfelszíne olyan volt, mint egy átlátszó plexi fal. Már éppen megfulladtam volna, amikor végre levegőhözjutottam. Korhadt deszkák között sikerült a

Read more

Államot alapítottunk Kaposváron

A kaposvári Cseri parkban épül laktanya a határőröknek, ami jó, mert 60 km-re van a határ, így határőreink biztonságban lehetnek és nehezebben tudnak elszökni az országból is. Meg amúgy is, itt volt ez a bosszantó park. Na, de hogy mégse kelljen olyan meszire mennie annak, aki hazát akar védeni, alapítottunk

Read more

Plakátok Kaposváron

Miután Kaposváron sikerült annyit festenünk, hogy betiltsák a járdafestést, kivettünk pár plakáthelyet, hogy a plakátozást is betiltsák. Polgármester úr azt találta mondani, hogy azért a rendelet, mert Kaposvár büszke az értékeire, és nem hagyja, hogy azt mások tönkretegyék. Kaposváron egyébként fugázásért büntetnek.     Ez is érdekelhet: Nincs Karácsony Kevin

Read more

Kaposvár értékeire veszélyes zebrafestés

Adott volt ez a tökéletes állapotú zebra. Gondoltuk, tönkretesszük. Kész is van, jöhet a rendőrség. TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS ————————————————————————————————————————————————- ————————————————————————————————————————————————-   Ez is érdekelhet: Nincs Karácsony Kevin nélkül Kőszegen A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában lévő Gyöngyös utca 1. szám alatt található hajdani vízimalom épülete kitartóan romlik és üresen Read

Read more

Költséghatékonyak lehetnek az egymegállós metrók

Közlekedéspolitikánk fontos eleme, hogy minden megyeszékhelyen és a 100 főnél kevesebb lakosú településeken metrót építünk. Mi is tudjuk, hogy ez sok esetben felesleges, de az egymegállós metróvonalak ideális megoldást jelenthetnek és jól kiegészítik majd az épülő kötöttpályás teleporthálózatunkat. A megállóba le lehet menni és fel lehet jönni belőle. Ugyanúgy lehet

Read more