Minijátszótér, forgalomlassító rohamosztagos, kocsmaparlament – Ezt csináltuk Zala megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47 akciót szerveztünk egy hét alatt. Ebben a posztban azt szedtük össze, mit csináltunk az utóbbi időben Zala megyében.

Felsőaranyodnál kész sztárparádét vetett be helyi alakulatunk, hogy a lakott területen is veszélyes sebességgel áthaladó autósokat lassulásra bírja: Will Smith, egy birodalmi rohamosztagos, sőt még egy fekete macska is szolgálatba állt a cél érdekében.

A zalaszentgróti gyorsuláslassító figurák kihelyezése után ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Aranyod határában állt egy szép, tájba illeszkedő bádogfedelű buszmegálló, aminek az állapotától még a mellette álló oszlop is hátra hőkölt. Pityke őrmesterrel varázsoltuk otthonosabbá.

A következő, kampányfinisben lezajlott eseménnyel kapcsolatban átadjuk a szót nagykanizsai jelöltünknek, Nagy Dávidnak: „Leszólt Gyuri bácsi, akarom mondani az MKKP vezetése, hogy valamit át kéne már adni a városban, mert így nem lesz meg a Kutyapárt kétharmada. Eszembe jutott a politikusok egyik legfurább fétise, a szalagátvágás, azt még úgyse próbáltam, így át is adtunk gyorsan egy emlékművet.” A sztori eredete egyébként ide vezethető vissza.

De történt más is Kanizsán: március közepe óta már ott is van négyszínes járda.

Zalaszentgróti jelöltünk, Németh Emese úgy gondolta, hogy jó előre megalapozza karrierjét, így a kampánypénzét a szavazókort még messze el nem érő állampolgárocskákra fecsérelte.

A minijátszótér kis szépséghibája, hogy a kiválasztott helyszín túl messze van a nagyforgalmú úttesttől és a szennyvízátemelőtől, így unalmas biztonságban lehet csak használni.

Reméljük azért, hogy majd megszokják a gyerekek az eseménytelen játszadozási lehetőséget, a szüleik pedig megtanulnak bánni az aggódási stressz alóli felszabadulás okozta energiatöbbletükkel.

Keszthely egyik kevesbé ismert nevezetessége volt az Érzékek kertje, amely nem valamiféle erotikus randihelyet takart, hanem különleges illatú és tapintású növények gyűjtőhelyét.

A kertből azonban az évek során lassan, de biztosan kikoptak, kidőltek, vagy világgá mentek a növények. A helyükön tátongó lyukak akár még igazolhatnák is a kert elnevezését, ha egy megbicsakló boka, vagy egy jó térdre huppanás élményét érzékinek vesszük. Árulkodnak viszont a stabilan megmaradt táblákon az egykori fűszernövények és virágok nevei, latinul és magyarul bevésve.

Az új eredeti állapot visszaállításáért végül a Rózsa Sándor Népi Kampánypénztékozló Alapunk helyi pályázója: a keszthelyi Vártak – Városukért tenni akarók egyesülete, és fentebb említett jelöltünk, Németh Emese vállalták a felelősséget. Jöttük óta puspán bokrok, citromfű, levendula és bazsalikom csokrok birizgálják ismét a látogatók érzékszerveit.

Februárban helyi passzivistáinkkal, szavazóinkkal, és mindenki mással tettük tisztábbá Almásházát, több mint fél tucat zsák szemetet gyűjtöttünk össze. A végén persze a jutalom se maradt el házi sütik képében.

A kampány arra is lehetőséget biztosított, hogy a kutyák a kutyákat támogassák. Zalaegerszegi jelöltünk, Csiszár Viktor a Bogáncs Állatmenhelynek (Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület) és az Együtt Egy Életért, Ártatlan Állatokért Egyesületnek adott át kutyatápot.

Szintén a kampányban, március végén örökbe fogadtuk és kipofoztuk a landorhegyi kutyafuttatót Zalaegerszegen. Ízelítőnek íme egy ilyen volt, ilyen lett képpár a sok közül.

Április 1-jén tartottuk az első nyilvános Kocsmaparlamentet Nagykanizsán. Ez egyfajta közéleti kibeszélős sörözésként indult 2018-ban, havi rendszerességgel szoktunk találkozni, de korábban nem hirdettük meg.

Ezúttal viszont az MKKP Népfőiskola keretein belül került rá sor, egyben a Zala 3-as jelöltünk kampánysimogatója is volt. Szó esett többek között az akkor már nagyon közelgő választásokról, a kétpólusú politikai felosztásról, a kis pártok szerepéről, illetve a vidéki-városi megosztottságról is.

Pontosan három hónappal később, július 1-jén lezajlott a második alkalom is.

Zalaegerszegen is volt két Népfőiskola-alkalom, az egyik keretében a kölyökkutyák korai szocializációjáról beszélgettünk Orvos Anita muditenyésztő és kutyakiképzővel – a teljes felvétel ide kattintva nézhető vissza. A másik pedig egy slam poetryről szóló beszélgetés volt felolvasással összekötve, Mészáros Aliz költőnő közreműködésével. Utóbbit itt lehet megnézni.

Az újrahasznosítás jegyében május végén használt gumikkal pótoltuk a hiányzó padokat Zalaszentgróton. A plakátokról mentett gyorscsatik méltó helyet találtak maguknak, beépülve egy gumi asztalkába és két gumi ülőkébe. Nem is gondoltuk volna, de egész kényelmesek lettek, az esztétikumot pedig ítéljétek meg ti!

Július elején sor került az első zalaegerszegi négyszínfestésre is.

Ha a jövőbeni akcióink is érdekelnek, az MKKP Zala, MKKP Zalaegerszeg, illetve MKKP Kanizsa oldalakat kövesd! Ha pedig részt is vennél hasonlókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának.

Komment!
Ez is érdekelhet:
A Zalaszentgróti Szabadtéri Színpad története

A zalaszentgróti Szabadtéri Színpad a Batthyány kastély tőszomszédságában, a Zala folyó mellett, a régi strand területénél helyezkedett el, a Tűztorony Read more

Mi lett veled, pacsai foci? – Magyarország első futballakadémiája helyén ma munkásszálló működik

Számtalan cikk született már a pacsai fociéletről, de úgy éreztem, hogy kikívánkozik belőlem. Miért fontos a pacsaiaknak a foci?  Pacsa Read more

A zalaegerszegi Népfőiskoláktól a pacsai játszótér felújításáig – Kedvenc Zala megyei akcióink 2023-ból

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére idén is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more

Horváth Eliot, pacsai időközi jelöltünk 2023-as évösszefoglalója

TÖBB MINT FÉL ÉV ELTELT A VÁLASZTÁSOK ÓTA. MIT CSINÁLTUNK EBBEN AZ ÉVBEN HELYBEN? Kedves Pacsaiak!A 2023-as év mozgalmas volt Read more