Cinkeodú, megszépülő Szeszgyár-telek, varjúbiztos kukák – Ezt csináltuk mostanában Józsefvárosban

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk – igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivistatalálkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47 akciót szerveztünk egy hét alatt. Ebben a posztban azt szedtük össze, mit csináltunk az utóbbi időben Budapest VIII. kerületében, vagyis Józsefvárosban.


Tavaly júliusban a Koszorú utcában gerillakertészkedtünk egy eléggé lepusztult társasház homlokzatának réseiben. Közben összespanoltunk Hajdú-Pataki Bélával, alias Suttogóval, aki kedves és szép verseket szavalt nekünk.

Augusztusban ugyanezen a vonalon maradva Corvinzöldítés néven szerveztünk akciót: a Corvin Plaza mögötti virágtartókat takarítottuk ki, majd ültettünk beléjük virágot. A lenti képek az akkori állapotot mutatják, sajnos azóta újra rengeteg ott a szemét, a virágok pedig kiszáradtak, mivel az emberek nem gondozzák őket 🙁

Szeptember elején a Városfelújító Hét keretében az Apáthy István utcában avattunk Szabadtéri Négyszínfestészeti Kiállítást, ami a járda kijavításáig (vagyis azóta is) ingyenesen látogatható.

Novemberben felújítutottuk a Rezső téri kutyafuttatót, legalábbis egy picit. Az eseményen végül senki nem jelent meg azok közül, akik mondták, hogy jönnek, ezért külön köszönet jár annak a néhány hősies passzivistának, akik megmentették az akciót!

Szintén a Rezső/SzenesIván/Babbamária téren tapasztaltuk, hogy a mindenféle fekete (ergo migráns) madarak, mint például a közismerten bűnözői hajlamú szarkák és varjak tevékenysége következtében elszaporodott a szemét, mivel kaja után kutatva kiszórják azt a kukákból.

Ez ellen foganatosíotttunk mindenféle óv- és megelőző intézkedéseket, értsd: fedelet szereltünk a szemetesekre. Mottó: STOP MADÁRBŰNÖZÉS!

A kezdeményezés annyira sikeres volt, hogy azóta a Fővárosi Önkormányzat is elkezdte csinálni, pont ugyanúgy, mint mi.

December közepén a Kutyapárt VEKOP, EU, Darány Ignác, Széchenyi Terv, IMF, a Kínai és Orosz Központi Befektetési Bank, valamint Gyorogy Sörs által támogatott madárbérlakásprogramjának első ütemében összkomfortos A++ energetikai minősítésű cinkelakhelyeket, ún. “odvakat” helyezünk ki a Horváth Mihály téren.

Kampánypénztékozló Alapunk segítségével újult meg több lépcsőben a tavasz folyamán a Szeszgyár 7700 m2-es telke.

Mielőtt munkához láttunk, még burjánzó gaz és rengeteg szemét volt itt. Március végén először egy tavat ástunk ki rengeteg önkéntes segítségével, majd egy árnyékolót és nyilvános wc-t építettünk. Utána nekiláttunk a szemét likvidálásának, hogy igazán vonzó közösségi tér válhasson a telekből.

Több rendezvényre, például a Társasháztáji Gombafesztiválra is sor került itt azóta, de ide szerveztük a választást értékelő nagy passzivista találkozónkat is azoknak, aki segítettek nekünk a kampányban. A jövőben tovább szeretnénk növelni a programok, workshopok számát.

Szintén a kampánypénzünkből, illetve közösségi adományozásból valósult meg az a napelempark, amit a Gólya nevű szórakozóhelynek és több civil szervezet irodájának is otthont adó Kazán Közösségi Házban adtunk át a kampányhajrában, március végén.

Nem mindennapi módon, szalagátvágás helyett ugyanis kolbászátrágást alkalmaztunk egy kutya bevetésével.

A projekt célja, hogy energiával lásson el például egy kerámiaégető kemencét, a Gólya italhűtőit, színpadtechnikáját, valamint az itteni edzőtermet.

Szintén március végén utcazöldítéssel egybekötött utcafórumot tartottunk a Tavaszmező utcában. Közösségileg planténeres fákat és kazettás bokrokat helyeztünk ki, a kikapart fák tövébe kedves növényeket, illetve a 2019-ben kiköltöztetett Roma Parlament volt épületének is emléket állítottunk a planténerek oldalára kihelyezett cigány mesékkel.

Június elején pótoltuk az ellopott japán juharokat (Acer Palmatum ‘Shishigashira’), valamint visszaraktuk Biasics Renáta illusztrációit is a Cigányok Tündérországa mesekönyvből, a Roma Parlament volt épülete előtti tisztelgésként. A fákat a múltkori esetből tanulva kénytelenek voltunk láncra verni, hogy ne keljen megint lábuk. Sajnos ez a trükk sem jött be: alig két nappal később ennek ellenére is újra ellopták őket…

Június közepén “kékfényfestést” tartottunk a nyolcadik kerületi rendőrkapitányságnál. Ezúton is köszönjük a rendőröknek az esemény biztosítását, hogy vigyáztak ránk. Csak félve tesszük hozzá, hogy aki szereti, hogy a legelején elmondják neki, mit szabad és mit nem, majd végig fogják a kezét, bátran fessen rendőrség előtt! Azért csak félve, mivel jó eséllyel nem hiányzik nekik az extra munka, hogy egy nyolc fős eseményt nyolc (vagy több?) rendőrrel biztosítsanak.

Ha a jövőbeni akcióink is érdekelnek, az MKKP Józsefváros oldalt kövesd! Ha pedig részt is vennél hasonlókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Kizöldültek a parkolásgátló beton virágládák az Orczy téren

Az Orczy tér finoman szólva se tartozik Budapest legkellemesebb közterületei közé, inkább a lehető leggyorsabban át akar haladni rajta az Read more

A blahai bokormenekültek története – Így próbáltuk megmenteni az általunk ültetett bokrokat a tér felújításakor

Még 2017-ben ültettük a TAMARISKA bokrokat a régóta üresen álló fatányérokba a Blaha Lujza téri buszmegállóknál (a fenti képen nem Read more

Okoskutya olvasókör: Ernest Callenbach Ecotópia című könyvéről beszélgettünk

1999 tavaszán Will Weston, a Times Post rámenős sztárriportere az Elnök titkos utasítására Ecotópiába látogat. Ő az első amerikai, aki Read more

Megcsináltuk a környék legautentikusabb buszmegállóját Józsefváros szívében

Nemrég áthelyezték a buszmegállónkat, amit még 2019-ben állítottunk fel a C8 Egyesülettel közösen a józsefvárosi Kőris utcában. Szerencsére alig néhány Read more