Megelevenedik a magyar történelem a Várban felújított padjainkon

Az Iskola lépcsőnél, a Hilton mögötti parkban voltak ezek a korábban szebb napokat látott, az utóbbi időben viszont már eléggé leharcolt padok, összesen 8 darab:

Helyi passzivistánk, dr. Nánásiné Abonyi Gyöngyi találta ki, hogy kezdeni kéne velük valamit, a félköríves elrendezés miatt pedig adta magát a Feszty-körkép, mint inspiráció. Szerettük volna a magyar történelem jelentős pillanatait megörökíteni rajtuk, mindezt kedvenc rajzfilm-karakterünk, a már Kecskeméten is bevetett Menő Manó segítségével.

A honfoglalástól kezdve az államalapításon, Eger ostromán és az 1956-os forradalmon keresztül jutottunk el 2006-ig, majd a Coviddal és háborúval súlyosbított jelenkorig. Természetesen nem hagyhattuk ki 2026-ot sem, amikor majd megnyerjük a választásokat, ezután viszont a dolgok jelenlegi állásából kiindulva jó eséllyel megsemmisül a civilizációnk és neki kell állnunk új bolygót keresni.

Itt lapozhatod végig az egyes jeleneteket:

varipad1
varipad2
varipad3
varipad4
varipad5
varipad6
varipad7
varipad8
previous arrow
next arrow

Az előkészítő munkálatok a pártközpontban zajlottak, nagyjából így:

A kihelyezésre pedig augusztus 19-én került sor:

Az ünnepélyes átadásra sikerült egy sámánt is beszerveznünk:

Komment!
Ez is érdekelhet:
Mit csinált a Kutyapárt Újbudán?

Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more

Miért szavazz ránk Újpesten?

https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj ...és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön alapuló programunkat: Mit akarunk Újpesttel? Mit csináltunk Újpesten Read more

Program, ami megvalósítja önmagát! – Újpest-központ aluljáró tisztasági festése

B R E A K I N GKÉT NAPPAL AKCIÓNK UTÁN ELKEZDTÉK KICSERÉLNI AZ ÉGŐKET AZ ALULJÁRÓBAN! 2024. június 3-án Read more

Az Erő Sopronba érkezett

Bejelentést kaptunk a Rendkívüli Ügyek Minisztériumán keresztül, hogy van egy para és veszélyes oszlop az Ágfalvi úti kerékpárúton. Csapatainknak nem Read more