Pár oszlop már nem fért bele a 120 milliós felújítási költségvetésbe Kecskeméten, szóval megcsináltuk mi

Bő egy évvel ezelőtt kezdődött Kecskeméten a Széchenyi sétány Széchenyivárosi Fiókkönyvtár melletti részének felújítása.

A beruházás sajtóhírek szerint közel 120 millió forintból valósulhatott meg. Ebből a kis pénzből már sajnos nem futotta a sétányon található oszlopok befejezésére, úgyhogy mi kisegítettük őket és elkezdtük a munkát. Várhatóan 3 milliárd forintba kerül majd, melynek összegét szívesen fogadjuk az önkormányzattól, vagy Sorostól, vagy bárkitől, akinek van ennyije a farzsebében, mert bizony van még mit tenni!

Ekkora volumenű akció után bizony leleplezés is volt, sőt még szalagátvágás is. Mint a nagyoknál 😉 Innen is szeretnénk megköszönni az ujjongó tapsot a szomszéd kocsmában ülőknek!

Ilyen volt:

Aztán munkához láttunk:

És végül:

Komment!
Ez is érdekelhet:
Városüzemeltetés 2.0 – Megcsinálhatod te magad is, de ha nem tudod, akkor segítünk

Az alábbi történet jelent meg a Zalaegerszeg Összefog Facebook-csoportban. Történetesen a nagy vihar másnapjára egy csomó elszáradt ág letört a Read more

A ferencvárosihoz mérhető padcsörte van kibontakozóban Kecskeméten

Kecskeméti csapatunk július közepén döntött úgy, hogy az azokban a napokban legforróbb közéleti témának számító, oda-vissza festegetett ferencvárosi pad által Read more

Zenélő utakat avattunk Újpest legelhanyagoltabb részein

Újpesten a Duna sornál és Székesdűlőn is zenélő utat avattunk az elmúlt hetekben. Újpest két elhanyagoltabb területét jelöltük ki célpontnak: Read more

Kiss János utcai dínók

Mondjuk nem volt nehéz, de sikerült Pintér Sándornál többet tennünk a magyar oktatásért. Megcsináltuk a padokat az ELTE Tanító- és Read more