Végül nem mi építettük, de talán nekünk is köszönhető: lett utasváró Tiszavasváriban

A Tiszavasvári határában található Egyházerdő vasúti megállót a város egyik szégyeneként tartották számon: minimum 5 éve nem volt fedett hely, ahová be lehetne menekülni az eső, hó, ónos eső, savas eső, hurrikán, tornádó, stb. elől. A régi, pocsék állapotú utasvárót lebontották, a pótlására azonban nem került sor, így a tábla mellett egy pad és egy szemetes volt a megálló összes berendezése.

Ez a vasútvonal összeköttetést jelent a város lakóinak Tiszalök / Hajdúnánás, Debrecen felé, ahonnan Budapest és Miskolc elérhető már. Járat is van napi kb. hétszer, oda-vissza tizennégyszer Tiszalök és Debrecen között. Ugyan nem túl sok az utazó a hihetetlenül lassú tempó miatt, de szinte mindig van fel- és leszálló utas, ha esik, ha fúj.

Helyi passzivistáink elhatározták, hogy a kezükbe veszik a dolgot, ezért pályáztak Kampánypénztékozló Alapunkhoz egy utasváró felállítására, és nyertek is.

Még korábban megkerestük a MÁV-ot is az ötlettel, mit szólnának hozzá, ha építenénk egy megállót, amire válaszul közölték, hogy inkább nem javasolják, mert elég sok szabálynak kellene megfelelni, ráadásul részükről is tervben van a dolog.

Részben emiatt, részben további logisztikai okokból kifolyólag végül lemondtunk az elnyert támogatásról és úgy döntöttünk, mégsem építik meg az utasvárót. A MÁV viszont tényleg megtette, kicsit talán a mi szervezkedésünknek köszönhetően is.

Szeptember elejére majdnem el is készült, még körbe van kerítve, de remélhetőleg hamarosan átadják az utazóközönségnek. Éljen!

Komment!
Ez is érdekelhet:
Hazudtunk: végül nem buszmegállót növesztettünk Ferencvárosban

Növesztettünk buszmegállót az Illatos-Gubacsi sarokra, ahogy megígértük? NEM! Mert villamosmegálló lett... Speciálba a Feszofe dolgozóknak és persze mindenkinek, aki szereti. Read more

Székesdűlőn a helyiek virágládákat helyeztek ki a forgalom lassítására – Dunakeszi elbontaná

Újpest-Székesdűlő a senki földje… Aszfalt nincs (erre a zenélő utak avatásával mi is reflektáltunk korábbi akciónkkal) helyette pár évente ragasztott Read more

Nem lenne bűnözés Magyarországon, ha mindenkire úgy csapna le a rendőrség, mint a padot festő passzivistáinkra Gárdonyban

Összesen 300 ezer forint "helyreállítási költséget" akar bevasalni rajtunk a gárdonyi önkormányzat, amiért átfestettünk 6 padot a településen és a Read more

Városüzemeltetés 2.0 – Megcsinálhatod te magad is, de ha nem tudod, akkor segítünk

Az alábbi történet jelent meg a Zalaegerszeg Összefog Facebook-csoportban. Történetesen a nagy vihar másnapjára egy csomó elszáradt ág letört a Read more