„Melyiket?” – Szalmabábukkal hívtuk fel a figyelmet a társadalom legelesettebb rétegére

Szeptember első felében rendeztük meg a Figyelemfelhívó KétHetünket, aminek keretében országszerte közel 50 akciót szerveztünk. A célunk mindegyikkel az volt, hogy reflektorfénybe állítsunk egy-egy olyan problémát, amit az illetékesek nem tudnak vagy nem akarnak megoldani. Úthibák, hiányzó buszmegállók és zebrák mellett mélyebb, rendszerszintű problémákkal is foglalkoztunk, az egyik ilyen akcióra Kiskunhalason került sor az MKKP Social munkacsoportunk keretei között.

Vannak a társadalomnak olyan rétegei, ahol az embereknek az alapvető szükségletek közül is válogatniuk kell, hogy melyiket engedjék meg maguknak. Ezek az emberek a társadalom egy bizonyos másik részének láthatatlanok, de mi megpróbáltuk láthatóvá tenni őket egy installáció-sorozattal. Az első terv az volt, hogy próbababákat használunk, ezeket azonban csak nehezen és jóval drágábban tudtuk volna beszerezni, így végül elvetettük az ötletet.

Helyette úgy döntöttünk, inkább szalmabábukat öltöztetünk be idős és magányos embereknek, turkálóból szerzett ruhák felhasználásával. A város különböző pontjain, például a gyógyszertár előtt helyeztük el őket, kezükben csekkekkel vagy orvosi receptekkel, mellettük egy Melyiket? feliratú szövegbuborékkal.

Nem voltak illúzióink azzal kapcsolatban, hogy a figyelemfelhívás tartós lesz: a realitás inkább az volt, hogy az illetékesek ezúttal is inkább a probléma elfedését választják a megoldása helyett. Így is történt, a bábuknak a kihelyezésük után 24 órán belül mindenhonnan nyoma veszett (arra persze nincs bizonyíték, hogy az önkormányzat szállította el őket). De mivel nem használtunk fel minden megvásárolt ruhát az akcióhoz, elképzelhető, hogy lesz még folytatása.

Ha a figyelemfelhíváson túl is szeretnél tenni valamit az elesettek megsegítéséért, csatlakozz hozzánk passzivistának, azon belül is az MKKP Social munkacsoporthoz!

Komment!
Ez is érdekelhet:
150 szék a 150 utcára rakott gyerekért – A szegedi Wesley iskola bezáratása miatt akcióztunk

A tanévkezdés előtt egy munkanappal, augusztus utolsó péntekén a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal visszavonta a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola Read more

Tanszergyűjtés – MKKP Sulikutyi 2024

Az MKKP Social Club, a Kutyapárt embervédő alakulata idén is megszervezi az országos tanszeradomány akcióját. Ehhez kérjük most a segítségeteket! Read more

Nem szervezhetünk véradást, mert a Vérellátó és a Vöröskereszt „teljesen elhatárolódik minden politikai tevékenységtől”

Rendszeresen jönnek szembe velünk véradásra buzdító felhívások, amelyek általában azt hangsúlyozzák, hogy naponta mintegy 1800 önként jelentkezőre lenne szükség ahhoz, Read more

Valójában annyira nem különbözik az opera-karrier a képviselőségtől – beszélgetés Juhász Veronikával
Láng Dávid, Juhász Veronika, Kutyinfo podcast

A II. kerületi listavezetőnk az eddig képviselőként elért eredményeiről és a további terveiről beszélt a Kutyinfo podcastben.