Buszmegálló-polémia Miskolcon: a főépítész és a polgármester is a mi városfelújító akciónkról beszél

Szeptember végén újítottunk fel Miskolcon egy eléggé lepusztult buszmegállót a Szent Anna téren. Mindezt azután tettük, hogy közérdekű adatigénylésünk nyomán kiderült: hiába áll több helyen is kopott és rozsdás vaslemezekből, egyhamar nem szándékozik cserélni a városvezetés. Ezért kutyapártosítottuk hibrid állatokkal, hogy legalább jól nézzen ki. Az utazóközönség körében nagy sikert aratott a vidámmá és egzotikussá varázsolt buszváró, azonban szokás szerint a kritikus hangok sem maradtak el.

Szunyogh László, Miskolc főépítésze saját bejegyzésben reagált a történtekre. Először is elismerte, hogy passzivistáink nem rongáltak meg semmit, mivel ideiglenes, könnyen eltávolítható megoldást alkalmaztak. Hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte “a könnyedén felerősített táblákat már egy erősebb szél is megrongálhatja, felkaphatja, és az úttestre sodorhatja, ezzel komoly kárt, balesetet okozva.” (Szerintünk ez a veszély egyáltalán nem reális.)

Sérelmezte azt is, hogy nem kértünk engedélyt:

“A megállók önkormányzati tulajdonban vannak, közterületen. Mint utcabútorok, mindenfajta velük kapcsolatos beavatkozás településképi bejelentés kötelezettségével jár. Ugyanígy bejelentési kötelezettség vonatkozik a közterületen elhelyezendő reklámokra, a párt logójára is. A város főépítésze számára ez az egyetlen eljárás, ahol hatósági felelőssége van! A hatósági eljárásban nem tehet kivételt, sem politikai hovatartozás, sem személyes ízlés vagy tetszés szerinti szempontból”

fogalmazott a főépítész.

A fentiek jogosságát természetesen elismerjük, ezért elindítottunk egy portyázó csapatot a Ganümédeszi Kolonialista Párt szíriuszi központjába, hogy az ormányablakon keresztül megigényeljük az időgép használatát. Sajnos az utazási idő körülbelül 500 földi év, emiatt kis türelmet kérünk. Amint sikerrel járunk, visszamenőleges hatállyal is kérni fogjuk az engedélyt már a tervezés fázisában.

Beszállt a vitába Miskolc polgármestere, Veres Pál is, aki egy Facebook-posztban azt kérte, reagáljon szívecskével, akinek tetszik a megálló. Az eredmény több mint beszédes: 1600 szívecske mellett további 750 lájk érkezett, szomorú fejből pedig összesen 5, azaz öt darab. Szavazást hirdetett továbbá a Borsod Online is, ahol hasonlóan elsöprő volt a támogatók aránya.

A lapnak Mokrai Mihály, a miskolci közgyűlés városüzemeltetési bizottságának alelnöke azt nyilatkozta, neki is tetszik a megálló, de a sorsa Szunyogh László döntésétől függ. 

“Nem gondolom, hogy azokat a városokat kellene követnünk, amelyek elbontják vagy elszállíttatják a kutyapárt által létrehozott dolgokat. Ha valamilyen hasznos célt szolgál az akciójuk, akkor örülnünk kell, hogy megoldottak egy problémát. Nekem tetszik az afrikai buszváró, de a főépítész mondja majd ki a végső szót”

mondta az alelnök.

Azóta másfél hónap telt el, a megálló pedig továbbra is a helyén van, bár hivatalosan továbbra sem erősítették meg, hogy áldásukat adták rá és ott is maradhat. Mi mindenesetre bízunk benne, hogy nem jut az ózdi Gucci-megállónk sorsára, amely alig négy napot élt meg a felújítása után.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Nem használt telefonfülkékből szociális butiksor

2023. tavaszán érkezett egy bejelentés a Rendkívüli Ügyek Minisztériumába, miszerint Újpest-Központ szellemtelefonfülkéi több évtizede kísértik a helyieket. Mivel központi helyszínről Read more

Hazudtunk: végül nem buszmegállót növesztettünk Ferencvárosban

Növesztettünk buszmegállót az Illatos-Gubacsi sarokra, ahogy megígértük? NEM! Mert villamosmegálló lett... Speciálba a Feszofe dolgozóknak és persze mindenkinek, aki szereti. Read more

Székesdűlőn a helyiek virágládákat helyeztek ki a forgalom lassítására – Dunakeszi elbontaná

Újpest-Székesdűlő a senki földje… Aszfalt nincs (erre a zenélő utak avatásával mi is reflektáltunk korábbi akciónkkal) helyette pár évente ragasztott Read more

Nem lenne bűnözés Magyarországon, ha mindenkire úgy csapna le a rendőrség, mint a padot festő passzivistáinkra Gárdonyban

Összesen 300 ezer forint "helyreállítási költséget" akar bevasalni rajtunk a gárdonyi önkormányzat, amiért átfestettünk 6 padot a településen és a Read more