A rettegett aluljáró végső napjai Miskolcon

Miskolc vasútállomása kulcsfontosságú a régió közlekedésében, a peronokat és a várost összekötő aluljáró viszont félelmetes állapotban volt. A múlt idő nem véletlen, erre hamarosan visszatérünk.

A városba érkezőket azonnal egy aluljáró fogadja, ahol három nyelven üdvözlik a látogatókat. Ez idáig szép és jó lenne, ha ez nem egy elhagyatott, félhomályban lévő aluljárón lenne olvasható.

Miskolci csapatunk ezért úgy döntött, kicsit feldobja a környéket. De nem úgy, ahogy azt bárki gondolná!

Az Az című film híres jelenetéből kölcsönöztük az ihletet. Ugyanis Pennywise jelent meg az aluljáróban, kezében a piros lufival.

Az alkotás hamar népszerű is lett, emberek fotózkodtak vele és több újság is beszámolt róla. Emiatt a városnak muszáj volt cselekednie. Habár pár napig hagyták a helyén a molinót, vélhetően azonnal elkezdtek ötletelni róla, hogyan szüntessék meg a problémát.

A végső megoldás végül az lett, hogy az elhagyatott aluljárót befedik, és virágokkal ültetik be.

A molinót szeretnénk visszaszerezni, de ebben egyelőre a városvezetés (amely valószínűleg elvitette) nem túl segítőkész. Ezért feljelentést tettünk, hogy visszakaphassuk az elhíresült street art molinót.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Nem használt telefonfülkékből szociális butiksor

2023. tavaszán érkezett egy bejelentés a Rendkívüli Ügyek Minisztériumába, miszerint Újpest-Központ szellemtelefonfülkéi több évtizede kísértik a helyieket. Mivel központi helyszínről Read more

Hazudtunk: végül nem buszmegállót növesztettünk Ferencvárosban

Növesztettünk buszmegállót az Illatos-Gubacsi sarokra, ahogy megígértük? NEM! Mert villamosmegálló lett... Speciálba a Feszofe dolgozóknak és persze mindenkinek, aki szereti. Read more

Székesdűlőn a helyiek virágládákat helyeztek ki a forgalom lassítására – Dunakeszi elbontaná

Újpest-Székesdűlő a senki földje… Aszfalt nincs (erre a zenélő utak avatásával mi is reflektáltunk korábbi akciónkkal) helyette pár évente ragasztott Read more

Nem lenne bűnözés Magyarországon, ha mindenkire úgy csapna le a rendőrség, mint a padot festő passzivistáinkra Gárdonyban

Összesen 300 ezer forint "helyreállítási költséget" akar bevasalni rajtunk a gárdonyi önkormányzat, amiért átfestettünk 6 padot a településen és a Read more