Félmillió forintot dobtatok össze a nyáron megbírságolt tüntetőknek, így mindenkinek ki tudtuk fizetni a büntetése felét

Nyár közepéhez képest szokatlan módon az idei július nem az uborkaszezonról, hanem a kata és a rezsicsökkentés szigorítása miatti tüntetésekről szólt. Bár komolyabb rendbontás egyik alkalommal sem történt, mégis elég sok embert bírságolt meg a rendőrség. Van akit azért, mert lelépett a járdáról, mást azért, mert az általa szervezett rendezvényen összefirkálták emberek az aszfaltot, de olyan is volt az indoklások között, hogy:

„Az általa hajtott kerékpárral kerékpáros csoport tagjaként úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy a közlekedés többi résztvevőjét – gépjárműforgalmat – szándékosan akadályozta olyan módon, hogy a járművével a párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten indokolatlanul lassan haladt.”

Egy másik szerencsés így idézte fel a vele történteket:

„A mai napon a reggeli Margit-híd foglalás után a hagyományoknak megfelelően körbesétáltuk a várost, majd a Kossuth téren kötöttünk ki. A térre járművel nem lehet behajtani onnan ahonnan a tömeg jött, de gondoltam gyalogos sétatempóban belefér. Hát nem fért. 30.000 plusz 4 pont. Slusszpoén, hogy amikor megálltam a motorommal (még járatva a motort), felült rá egy haverom, széknek használva. Emiatt kaptunk még mindketten egy 10.000-es bírságot. Ő a bukósisak hiánya miatt, én pedig mert utast szállítottam.”

Amikor már a sokadig ilyen sztoriról szereztünk tudomást, közzétettünk egy felhívást, hogy várjuk azok jelentkezését, akik szeretnék, ha segítenénk összekalapozni a bírságuk összegét. Erre végül 15-en jelentkeztek, összesen 945 ezer forintnyi büntetést szabtak ki rájuk. Indítottunk egy adománygyűjtő kampányt, ami kezdetben egész jól futott, de egy ponton elkezdett kifulladni a lendület. Kapóra jött viszont, hogy ekkoriban tettünk szert több ezer tekercs kormányellenes vécépapírra, amit azonnal el is kezdtünk kiosztani – leginkább ingyen, rászorultsági alapon.

Mivel azonban a sok rászoruló intézmény mellett olyanok is írtak, akik inkább csak emlékbe szerettek volna pár tekercset, kitaláltunk egy olyan opciót, hogy adományért cserébe bárkinek küldünk belőle. Az egyenként 5-10-20 ezer forintos adományokat pedig hozzácsaptuk a bírságalaphoz, így végül félmillió forint jött össze, ami a büntetések felét fedezte. Bár jobban örültünk volna, ha a teljes összeget állni tudjuk, ez is komoly eredmény. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult!

Komment!
Ez is érdekelhet:
Segíts te is a rászorulóknak! Ezeken a gyűjtőpontokon várjuk az adományokat országszerte

Az emberek adományozó kedve mindig év végén a legmagasabb: az ünnepekre készülődve sokaknak lágyul meg a szíve, és a legtöbb Read more

Közel 150 ukrajnai menekült kapott tőlünk ruhákat egy nap alatt az adományaitoknak köszönhetően

Január 7-én szombaton, a pravoszláv karácsony napján ruhaosztást tartottunk a III. kerületben, Magyarországon élő ukrajnai menekültek számára. A helyszín az Read more

Ukrán menekült gyerekeket vittünk múzeumba a pravoszláv karácsony alkalmából

Kevesen tudják, hogy az Ukrajnában legelterjedtebb ortodox vallás követői más naptárt használnak. Ez 13 nappal van "elcsúszva" a miénkhez képest, Read more

Rőzsecsökkentés: passzivistáinkkal szállítottunk át egy csomó tűzifát rászorulóknak a II. kerületből

Hétvégén passzivistáinkkal egy II. kerületi pincéből pakoltunk ki, vittünk el, és hajigáltunk tuskókat, hogy legyen mit a cserépkályhába aprítania egy Read more