A kecskeméti betonbigyóktól a kiskunhalasi szalmabábukig – Kedvenc Bács-Kiskun megyei akcióink 2022-ből

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére van is miről beszámolnunk, hiszen az országgyűlési választási kampány után se unatkoztunk egy percig sem. Lett 1900 új passzivistánk, szerveztünk 77 zöld és szociális akciót, tartottunk 201 klubot, előadást és képzést, lebonyolítottunk 323 városfelújító és figyelemhívó street art akciót. Ebben a posztban arra tekintünk vissza, melyek voltak talán a legjobban sikerült akcióink idén Bács-Kiskun megyében. Amelyiknél nem jelöltük külön a helyszínt, az Kecskeméten történt.

A kisaluljáró felújításának felújítása

Talán emlékeztek még páran, hogy egy évvel ezelőtt mindenféle hibrid állatot festettünk a kisaluljáróba. Sajnos az idő nem volt kegyes hozzájuk, rövid időn belül elkezdték letépkedni őket, mi pedig a háttérből kísértük figyelemmel a sorsukat. Egy évvel később, a festés szülinapján eljött az idő, hogy ismét kezelésbe vegyük a dolgot, így hát megejtettük az aluljáró felújításának felújítását. Ezúttal nem ragasztottunk, hanem festettünk (azt legalább nem tudják leszedni): csontvázakat, puzzle mintákat és efféléket. Reméljük, második nekifutásra tovább maradnak szépek a falak. Természetesen tervben van a nagy aluljáró is, de az sokkal nagyobb volumenű projekt lesz.

Adománygyűjtés a Kecskeméti Cicamentőknek

Tavaly decemberben már gyűjtöttünk a Kecskeméti Cicamentők számára, és úgy döntöttünk, hagyományt csinálunk belőle, így idén is kiálltunk a Malom Központ elé és egy hétvégén át gyűjtöttünk adományt.

Didergéssel, kunyizással és nyarvogással sikerült egy elképesztő összeget, nagyjából 230.000 forintnyi adományt összekalapozni a cicáknak. Több tanulságot is levonhattunk az akció közben, volt aki azt mondta ő nem szereti a macskákat, úgyhogy ivartalanításra adja a pénzt (egyébként többek közt arra is fog menni), volt aki elküldte egyik passzivistánkat a ** anyjába, pedig mindenkivel cukik voltunk, de a legnagyobb tanulság az: SOK KICSI SOKRA MEGY!

Sokan a jelenlegi gazdasági helyzet miatt tényleg „csak” párszáz forinttal tudtak segíteni, amiért ugyanannira hálásak voltunk. Nem győzzük hangsúlyozni, ha tehetitek, mert néha belefér számotokra, támogassátok őket (a tavalyi cikknél találtok számlaszámot). Mi mindenesetre büszkék vagyunk a passzivistáinkra, keményen odatették magukat és azért jópár kedves-rendes emberkével is találkozhattunk, szerencsére ők voltak többen!

Buszmegállóavatás Lakiteleken

El kell menni VIDÉKRE! Elmentünk hát és azonnali intézkedést foganatosítottunk, méghozzá Lakiteleken! Két (igazi) Mészáros féle buszmegállót avattunk fel, végre nem kell megáznia az itt várakozóknak, amennyiben 10 centiméternél alacsonyabbak.

Természetesen a válságra tekintettel ellentüntetők is voltak, akik szerint urizálás ilyen vészterhes időkben csak úgy szórni a buszmegállókat, meg amúgy is, aki busszal jár az annyit is ér, de mi ezzel nem értünk egyet. Mindenki megérdemli, hogy ne ázzon meg! Egyébként egy kuka sem ártana…

Anomáliára is bukkantunk a csodálatosan felújított térkőmennyországban, mégpedig arra, hogy a bicikliút belefut a buszmegálló területébe. Sajnos egyik passzivistánk lányát azonnal baleset is érte. Szegény közjószág… Indítványozni fogjuk felüljáró kialakítását a kerékpárosoknak arra a szakaszra.

Szalmabábukkal hívtuk fel a figyelmet a társadalom legelesettebb rétegére Kiskunhalason

Vannak a társadalomnak olyan rétegei, ahol az embereknek az alapvető szükségletek közül is válogatniuk kell, hogy melyiket engedjék meg maguknak. Ezek az emberek a társadalom egy bizonyos másik részének láthatatlanok, de mi megpróbáltuk láthatóvá tenni őket egy installáció-sorozattal. Az első terv az volt, hogy próbababákat használunk, ezeket azonban csak nehezen és jóval drágábban tudtuk volna beszerezni, így végül elvetettük az ötletet.

Helyette úgy döntöttünk, inkább szalmabábukat öltöztetünk be idős és magányos embereknek, turkálóból szerzett ruhák felhasználásával. A város különböző pontjain, például a gyógyszertár előtt helyeztük el őket, kezükben csekkekkel vagy orvosi receptekkel, mellettük egy Melyiket? feliratú szövegbuborékkal.

Nem voltak illúzióink azzal kapcsolatban, hogy a figyelemfelhívás tartós lesz: a realitás inkább az volt, hogy az illetékesek ezúttal is inkább a probléma elfedését választják a megoldása helyett. Így is történt, a bábuknak a kihelyezésük után 24 órán belül mindenhonnan nyoma veszett (arra persze nincs bizonyíték, hogy az önkormányzat szállította el őket). De mivel nem használtunk fel minden megvásárolt ruhát az akcióhoz, elképzelhető, hogy lesz még folytatása.

Barkácsolás raklapokból

Július első vasárnapján közösségépítő barkácsolós délutánra hívtunk minden amatőr, haladó és profi kalapálni, fűrészelni és fúrni vágyó embert a széchenyivárosi posta melletti kis térre. Egyutas raklapokból készítettünk különféle kreatív dolgokat, valamint szépen le is festettük őket. A képeken látszik is, milyen profi csapattá kovácsolódtunk össze, a végeredmény pedig önmagáért beszél.

Leszokóban lévő növények rezervátuma

Leszokóban lévő növényekre bukkantunk, ezért nyitottunk számukra egy védett rezervátumot. A korábban feltehetően virágládaként funkcionáló homoktárolókat megtöltöttük növényekkel, melyeket ki is tábláztunk, így az arra járók nem csak gyönyörködhettek, de tanulhattak is. Szemfülesek pár héttel később felfedezhették a vidám alakzatot, amit megfomáltunk ültetésükkor.

A bajaszentistváni kanáliscápa

Sajnos az idei különösen forró nyár sokban hozzásegített ismét nagy számú Bajaszentistváni kanáliscápát (Gladioserratus sentistvanicus) abban, hogy az északi gleccserekből kiolvadjanak, és egyből a bajaszentistváni kanális felé vegyék az irányt. Kémeink kiderítették, hogy a kevésbé szem előtt lévő Kettes Számú Kanálishídnál a bajai- és közeli falvakban élő menők veszélyes játékot űzve köteleken himbálóznak a kanális felett, ezért kötelezőnek éreztük itt is felhívni a fokozot figyelmet e veszélyre, továbbá szuggesszít javaslatot adni arra is, hogy hova kéne mostantól az X-et húzni.

Pikachu, Doktor Bubó és a többiek betonbigyókon

Na, kik találtak újabb 8 betonbigyót a Széchenyivárosban? Bizony, mi. Nem is haboztunk sokat és újabb szavazás keretein belül eldőlt, milyen figurák legyenek rajtuk. Vuk, Kockásfülű nyúl, Pókember, Grabovszky, Naruto, Pikachu, Doktor Bubó és Dalí látta meg ilyen formában a napvilágot, elsöprő népszerűségre szert téve a városlakók körében, aminek nagyon örültünk. Nem sokkal jobb így, mint a szürke felületek között sétálni? Persze előtte minden szögből befotóztuk őket, hátha egyszer még vissza kell állítani őket az eredeti állapotukba.

Super Mario és a növénye

Nem könnyű azoknak, akik a városban jártukban-keltükben megannyi lehetőséget látnak akár egy egyszerű betonakármiben. Például egy Super Mario csövet. Pláne, ha mindezek után nem bírnak a vérükkel és még meg is valósítják. Imádtuk festeni és imádtuk a végeredményt is. Reméljük, ti is!

Kérlek ne vágj ki, inkább adok pénzt rezsire!

A kiskunhalasi fák nagyon megijedtek, hogy az emelkedő rezsiárak és az új rendelet miatt idő előtt, erejük teljében ki lesznek vágva, ezért végső kétségbeesésükben tőlünk kértek pénzt, hogy váltságdíjat tudjanak fizetni az életükért.

Ha a jövőbeni akcióink is érdekelnek, az MKKP KecskemétMKKP KiskunfélegyházaMkkp KiskunhalasMKKP Bács-Kiskun oldalakat kövesd! Ha pedig részt is vennél hasonlókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának.

Legyél az oligarchánk!

Ezzel abban segítesz, hogy továbbra is csinálhassuk, amiért szeretsz minket, sőt abban, hogy még jobban csinálhassuk. Ha vállalod, hogy havonta fix összeggel támogatod a pártot, cserébe hamarabb kapod meg fontosabb blogbejegyzéseinket, videós tartalmainkat. Meghívunk nem nyilvános rendezvényekre / bulikra és online beszélgetésekre. Megismerheted az önkénteseinket, a párt vezetőit, alkalmazottait. Javaslatokat tehetsz működési kérdéseinkre. Limitált, számozott cuccokkal és számodra hamarabb elérhető termékekkel jelentkezünk hónapról hónapra. Tetszik? Jelentkezz ide kattintva!

Komment!
Ez is érdekelhet:
Parkolóként használják Baja legszebb terét – Mi lehetne a kompromisszumos megoldás?

Bajának van egy gyönyörű főtere, a Szentháromság tér, amit Közép-Európa legnagyobb nyílt terei között tartanak számon. A téren található a Read more

A kecskeméti alvó csigától a bajai Korlátkiállításig – Kedvenc Bács-Kiskun megyei akcióink 2023-ból

December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more

Amikor egy segítségkérés célba ér: így támogatták bajai passzivistáink Szilvesztert

Az 58 éves, Baján élő Bohos Szilveszter nehéz anyagi helyzete miatt az elmúlt években számos helyről próbált segítséget kérni, ebbe Read more

Megnyílt az I. Bajai Korlátkiállítás

Baján a piactérnek is használt parkoló szélén, az árokparton valamilyen oknál fogva 10 méterenként sorakozik egy-egy rozsdás korlátdarab. Nagytotálban így Read more