A Louvre és a Guggenheim Múzeum egyszerre bújhat el – Utcai művészeti kiállítás Rákosmentén

Rákosmentén 2022-ben nagyszabású utcai művészeti kiállítást rendeztek, a nemzetközi tárlat komoly szakmai latolgatás után választotta Budapest XVII. kerületét célpontjául. A világszerte közkedvelt művészeti élménytúra kicsiknek és nagyoknak egyaránt szellemi felüdülést nyújt – a közepesek pedig csatlakoznak a többiekhez, ellesve gesztusaikat és arcrezdüléseiket.

A kiállítás 3 leghíresebb műve

“Találkozás az amazóniai szúnyogokkal”

– Gilberto Anêmico de Souza

A mű keresztmetszetében Anêmico kifejezésre juttatja a rettegést, ami fáklya nélküli, koraesti túrákon tapasztalható az Amazonas lassúbb folyású területein. A művész láttatja, szinte haraphatóvá teszi a halálfélelmét a művében, ahogy a kolibri nagyságú szúnyogok csapkodása értelmetlenné válik és a maradék vérét a létfontosságú szerveihez irányítja a teste. Gyötrelem körvonalazódik, egy hálás fajta. Hála, amit a művész ezért a káprázatért érez, a természettel eggyé válva, annak erejét tapasztalva.


“Vihar utáni gejzír”

– Astrid Rørlegger

Rørlegger méltán világhírű munkáiból árad az északi sámánizmus. Tapasztalati megfogása rámutat az érzékek manifesztálódásának sokrétűségére. Megismertet az interpretációk variabilitásával, de nem engedi el a művészetét értők kezét. Látványosan törekszik az egyértelmű kifejezésmódra, csupán másodlagos célja az elgondolkodtatás. Afféle janusi kétarcúság ez, szolgálni akar mindenkit, konformizmustól csecsemői elvontságig. Érzékien tapint személyiségének kulcsmotívumára. A koldus érezhet így, amikor enni ad.


“Hóesés kánikulában”

– Etelközi György

Az Etelközihez köthető, izgalmas helyzetkép ábrázolás példátlan a régiónkban. A festő sok társához hasonlóan inspirálódik a demotiváltság spleenjéből. Nem is véletlen, hogy a legutóbbi művét 13 millió svájci frankért értékesítő művész aprólékosan kimunkált megfejtése világunkról 1817-től egészen napjainkra vonatkoztatva is pontosan érzékelhető. Egészséges szintesztézia üti át a megfigyelő látóidegét, amely egyszerre sejtelmesen megnyugtató, ugyanakkor tőrszúráshoz hasonló fájdalmat ébresztő motívumaival kápráztatja látogatóit.

Korábban hasonló tárlatokra került sor Pesterzsébeten és a Belvárosban is.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Reptérrel oldanánk meg a Rákoshegy és Rákoskeresztúr közötti közlekedési káoszt

2022-ben, az országgyűlési választások előtt megígértük, hogy rendezzük a Rákoshegy és Rákoskeresztúr közötti közlekedési rémálom helyzetét. Komoly főutak vezetnek keresztül Read more

Hiányzott az állomástábla Rákoshegyen, mi megoldottuk, majd a MÁV kicserélte egy sokkal unalmasabbra

Rákoshegyen hosszú időn keresztül nem volt megállójelző tábla a vágányok között, így a vidékről érkező vonatok nem tudhatták, merre járnak Read more

Padfestéssel riogattuk a békés helyieket Rákoskeresztúron

Rákoskeresztúron a panelházak között híresen ramaty állapotban vannak a padok. Ez leginkább abból adódik, hogy az államszocializmus idejében az ideáltipikus Read more

Dínólátó lencse, emléktábla az elveszett BKK automatáknak – Ezt csináltuk mostanában Pest külső kerületeiben

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more