A 71 éves ‘Patafizikus Kollégium tiszteletére nyílt kiállítás

A 71 éves ‘Patafizikus Kollégium tiszteletére nyílt kiállítás a szentendrei papírgyári buszmegállóban. A megnyitón voltak emberek. A falakon számos kép van. Más képek másutt vannak. A témáról bővebben a Kétfarkú Kutya Népfőiskolán lehetett hallgatni előadásokat. Régebben, amikor még csak 70 éves volt a ‘Patafizikus Kollégium. Kösz mindent, ‘Patafizikus Kollégium! Ez

Read more

Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában

Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és ötleteljünk a helyi problémákról, projektekről. A klubra egész sokan eljöttek és több akciót meg is beszéltünk azonnal. A megvalósítást pedig el is kezdtük, popcorn elő, kezdődik a show! Április végén a rossz állapotú járdákra hívtuk fel a

Read more

Kis költségvetésű folyó csikkmentesítő kampány

Szóval igazából tényleg. Ez is érdekelhet: Megtámadjuk a bíróságon, hogy lefújták a már kiírt XII. kerületi időközi választást Mert szerintünk alkotmányellenes egy már kiírt választást nem megtartani és a kerületben olyan önkormányzati képviselőre lenne szükség, aki érdemi ellenzéki Read more Kiss János utcai dínók Mondjuk nem volt nehéz, de sikerült

Read more

Zenélő utak

A XII. kerületben is elkészült az első zenélő út, a Magas úton végighaladva hallgathatjuk meg a teljes diszkográfiát. Ez pedig a Budakeszi út: Ez is érdekelhet: Megtámadjuk a bíróságon, hogy lefújták a már kiírt XII. kerületi időközi választást Mert szerintünk alkotmányellenes egy már kiírt választást nem megtartani és a kerületben

Read more

Becsüljük meg értékeinket!

Érzékenyítő, értékmegőrző, valamint értékteremtő programunk a XII. kerületi Hegyhát és Magas úton. Ez is érdekelhet: Megtámadjuk a bíróságon, hogy lefújták a már kiírt XII. kerületi időközi választást Mert szerintünk alkotmányellenes egy már kiírt választást nem megtartani és a kerületben olyan önkormányzati képviselőre lenne szükség, aki érdemi ellenzéki Read more Kiss

Read more

Pintér Sándor esete a szabad oktatással

Egy zuglói aluljáróban tette egyértelművé a kormány álláspontját az utóbbi időben főként oktatási és egészségügyi szakemberként ismert belügyminiszter. Nem sokkal később valaki stílszerűen úgy döntött, cenzúrázza a cenzúráról szóló műalkotást, de ugyebár, mint azt tudjuk, “hiába téped le, alatta is ez van!” Az úgynevezett “anyósülés-Pintér” mellesleg a gyorshajtók ellen is

Read more

Jedik segítik a biciklizőket sötétedés után Szegeden

Érkezett egy bejelentés a Rendkívüli Ügyek Minisztériumába, az MKKP közösségi városfelújító oldalára, hogy a szegedi Petőfi sugárúton – bár a város próbálkozott apró fényvisszaverő csíkokkal – nem igazán látszanak a bicikliút mellett lévő karók. Ezt a problémát is megoldottuk, most már csak arra kell vigyáznotok, nehogy beleszaladjatok Yoda mester fénykardjába!

Read more

Kiderült, valójában mit nem csinál a magyarok 97%-a

Kikerültek ugyebár nemrég a kormány legújabb csodálatos propagandaplakátjai, amelyek a “Nemzeti Konzultáció” “eredményét” hivatottak értelmezni és kontextusba helyezni az erre maguktól nyilvánvalóan képtelen állampolgárok számára. Pécsi csapatunk már rutinos az efféle plakátok újraértelmezésében (lásd lentebb), szóval kapva kaptak az újabb alkalmon. Immár senki előtt nem titok, hogy mi magyarok idén

Read more

A Louvre és a Guggenheim Múzeum egyszerre bújhat el – Utcai művészeti kiállítás Rákosmentén

Rákosmentén 2022-ben nagyszabású utcai művészeti kiállítást rendeztek, a nemzetközi tárlat komoly szakmai latolgatás után választotta Budapest XVII. kerületét célpontjául. A világszerte közkedvelt művészeti élménytúra kicsiknek és nagyoknak egyaránt szellemi felüdülést nyújt – a közepesek pedig csatlakoznak a többiekhez, ellesve gesztusaikat és arcrezdüléseiket. A kiállítás 3 leghíresebb műve “Találkozás az amazóniai

Read more

Újabb betonbigyókat vettünk kezelésbe Kecskeméten

Betonbigyó radarunk jelzett, mi pedig követtük a koordinátákat és ezekre bukkantunk! Érdekes tulajdonsága a városoknak, hogy mindenfelé járva lépten-nyomon mindenféle betonbigyókkal találkozhatunk. Rendszerint nem tudjuk ezek eredeti funkcióját (néha a jelenlegire azért tudunk tippelni), de egy biztos: muszáj hozzájuk nyúlni, mert legalább ha vannak, nézzenek ki jól! Természetesen most sem

Read more

Felújították a pécsi járdát, amire játékokat festettünk, majd jött a váratlan fordulat

Réges rég a messzi-messzi Pécs városában festettünk az iskolához játékokat. Szerették. Ugróiskoláztak, társasoztak. Aztán jött a szokásos “egyikszemünksír-amásiknevet”… Az önkormányzat újraaszfaltozta az addigra eléggé megromlott járdát. Eltűntek a játékok 🙁 Mi lepődtünk meg a legjobban, amikor informális felkérést kaptunk, hogy mi lenne, ha pótolnánk, a gyerekeknek ugyanis hiányzik. Hát lehet

Read more

Segítettünk egy M.Lőrincz nevű embernek ingatlant találni Balatonfenyvesen

Elmentünk Balatonfenyvesre, mert alábbhagyott az ingatlanpiac és ezt nem hagyhatjuk! Tudunk valakit, aki szívesen vásárolna, nem volt más dolgunk, mint hogy kitegyük a hirdetést, hogy vennák… ööö… vennék házat. Első alkalommal két hét után leszedték. Talán az önkormányzat szerette volna intézni a vásárlást? Vagy helyesírási félreértések voltak? Nem tudhatjuk, de

Read more

Kátyúevőszörny-etetőhely

Nem, nem a hosszúszó versenybe nevezünk! Pécsváradon a Dombay tónál elszaporodtak a kátyúevőszörnyek. És esznek, csak esznek. A kátyúk pedig növekednek. Gondoltunk egyet és ha már így alakult, megetettük őket. Ez triplán jó. Egyrészt nem halnak éhen, másrészt egy helyre koncentráljuk őket, aminek következtében máshol sokkal kevesebben lesznek. Végül pedig

Read more

Hibrid állatfajok szálltak meg egy tatai kerítést

Egy Kutyapárt-szimpatizáns felajánlotta a betonkerítését a tatai Kocsi úton, amit arra használtunk, hogy bemutassuk a Szíriuszon már elterjedt, hamarosan a Földet is benépesítő hibrid állatfajokat egy hatalmas, 15 méteres molinón. Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy

Read more

Fluxuskómába estek a halak az akváriumban Orosházán

Bevallott célunk, hogy Orosházát is street art nagyhatalommá tegyük. Az efelé vezető út első lépcsőfokát 2021. januárjában tettük meg. Ekkor csináltunk egy akváriumot, ámde egy nagy piros gomb óvatlan megnyomása miatt a halak azonnal fluxuskómába estek. Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk

Read more

Otthonukból vitték el a rendőrök passzivistáinkat a kondorosi négyszínfestés után

Tavaly áprilisban Kondoros történelmének első kutyapártos akciója is megtörtént. Az országos négyszínfestő hétvége keretei között festettünk, de ez a helyi erők körében nem aratott osztatlan sikert. Festés közben többen is megjelentek, saját bevallásuk szerint a helyi fideszes polgármester kérésére, és fotózni, videózni kezdték a járdát és az autót, amivel voltunk.

Read more

Új KRESZ-tábla Fehérváron: Csak magassarkúban szabad!

Miután megépítették Székesfehérváron a Várkörút majdnem egészén az úttestet elválasztó falat, meglepetésszerűen megnőtt a balesetek száma is. Sajnos még a gyalogátkelő hely közvetlen közelében is ugyanolyan magasan van a sávelválasztó, mint máshol, emiatt ha épp Tyrion Lannister vagy gyerekek kelnek át a zebrán, nem látszanak az arra járó autósok számára.

Read more

Nyilvánosságra hoztuk egy átlagos veszprémi politikus bevásárlólistáját

Veszprémben a Tesco aluljáró mindkét fala tele volt graffitizve, pisilve, meg Isten tudja, még mi. Úgy döntöttünk, felújítjuk egy kicsit, hogy jobban nézzen ki jövőre, amikor a város lesz Európa Kulturális Fővárosa. A munka elkezdése előtt sokat ötleteltünk, mégis mi kerülhetne a falakra a firkálások helyett. Az egyik oldalra végül

Read more

Kukacok renoválnak MÁV-épületet Ferencvárosban

Lehet, hogy a MÁV rendbe hozza még ebben az évezredben az informatikusai épületét a ferencvárosi Málenkij Robot Emlékmű mellett. Egyelőre a Worms Armageddon férgei próbálkoznak. Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és

Read more

Szegedi padok

Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és ötleteljünk a helyi problémákról, projektekről. A klubra Read more Kis költségvetésű folyó csikkmentesítő kampány Szóval igazából tényleg. Zenélő utak A XII. kerületben is elkészült az

Read more

Buszmegálló-renoválás, 4×4 szín padfestés, kukacok Ferencvárosban – Városfelújító KétHét Budapesten

Városfelújító KétHetet tartottunk október-november fordulóján, országszerte közel 40 akciót szerveztünk ennek apropóján. Ebben a posztban a budapestieket mutatjuk meg, amelyek többsége ezúttal inkább a street art kategóriába tartozik, de ez semmit nem von le az értékükből, sőt! “Kátyúk haza!” mottóval emlékeztünk meg a XVII. kerületben az október 23-i forradalomról és

Read more

Megpróbáltuk lefizetni a biciklitolvajokat Celldömölkön, és volt még egy csomó másik akciónk is

Az utóbbi időben kifejezetten megnőtt a passzivista aktivitás Celldömölkön, bár a klubot Sárváron tartottuk, akcióból viszont többet is sikerült a környéken kivitelezni. A legnagyobb visszhangot az a hullámvasutas táblánk kapta, amellyel a Kemenesmihályfa és Celldömölk közötti borzalmas útviszonyok örökkévalóságára szerettük volna felhívni a figyelmet. A tábla időközben elcsavargott, de már

Read more

Reptérrel oldanánk meg a Rákoshegy és Rákoskeresztúr közötti közlekedési káoszt

2022-ben, az országgyűlési választások előtt megígértük, hogy rendezzük a Rákoshegy és Rákoskeresztúr közötti közlekedési rémálom helyzetét. Komoly főutak vezetnek keresztül a síneken és igencsak megbénítja az egész környék közlekedését egy-egy áthaladó vonat. Természetesen nem a vonatokat hibáztatjuk, hanem annak a tényét, hogy az autósok és vonatosok ugyanazon a 10 négyzetméteren

Read more

Lecsapott a hal

Újabb végtelenül hasznos és értelmes pénzköltés. Piliscsabán Farkas András KDNP-s polgármester előterjesztésére megszavazta az önkormányzat, hogy bontsák el 2 millió forintért a két halas megállót, amit egyébként a helyi polgárok állhatatos munkájával varázsoltunk ilyenné, és építsen helyette egy újat a Nyerges Zsolt és Mészáros Lőrinc tulajdonában levő Publimont kft. A

Read more

Szürreális négyszínfestés

Gondoltad volna? Mi se! A Figyelemfelhívó KétHét alatt festettünk Székesfehérváron a Zsolnai utcában egy négyszínt, felhívva ezzel a figyelmet a járda kritikán aluli állapotára. Akkor még nem gondoltuk, mekkora kálvária lesz belőle. A több mint 15 méteren keresztül tartó repedezett résznek első körben egy 5 méteres szakaszát festettük ki. Két

Read more

Elszívódtak a zebracsíkok a Királyhágó téren

Kiderült, hová tűnnek a zebrák a XII. kerületben. Reméljük, hogy hamarosan intézkednek a hivatalos szervek. Ez is érdekelhet: Megtámadjuk a bíróságon, hogy lefújták a már kiírt XII. kerületi időközi választást Mert szerintünk alkotmányellenes egy már kiírt választást nem megtartani és a kerületben olyan önkormányzati képviselőre lenne szükség, aki érdemi ellenzéki

Read more

Négy napig állt Európa legdrágább buszmegállója Sajóvárkonyban

Elkészült Európa legdrágább buszmegállója Ózd mellett, Sajóvárkonyban. A borsodi településen egy Gucci típusú buszmegállót építettünk, 375 millió Forintból, és 3 tehén árából. A buszvárónak csúfolt valami évek óta nem rendelkezik oldalfalakkal, így a szél és az eső nyugodtan halad át rajta. Ezek után úgy döntöttünk, ideje kezünkbe venni a dolgokat,

Read more

Felismered, kik cipelik a hátukon az országot? – Kifestettük a veszprémi gyalogos aluljárót

2022. szeptember 24-25-én veszprémi passzivistáink kifestették a Tescónál található gyalogos aluljáró falait. Az aluljáró évek óta elhanyagoltan, összefirkálva fogadta a bevásárolni indulókat. A júliusi veszprémi összejövetelünkön határoztuk el, hogy rendbe fogjuk tenni a nevezett szakaszt. Augusztusban elindult az ötletelés és meg is született két elképzelés, amit az MKKP Veszprém Facebook-csoportban

Read more

Akvárium a Pelikán udvarban

Lakossági bejelentés alapján elkészítettünk egy akváriumot a Pelikán udvarban Székesfehérváron. Az órajáték mellett, most már horgászni is lehet a kikapcsolódni vágyóknak! Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és ötleteljünk a helyi problémákról,

Read more

Akadálypálya Móron

A figyelemfelhívó kéthét keretében Móron kerestünk egy olyan területet/utcabútort aminek az állapotát vagy éppen a kinézetét valamilyen módon jelezhetjük a fenntartó, akár az önkormányzat felé. A választásunk végül a Perczel Mór suli előtti járdára esett, az egész szakasz borzalmas állapotban van. Hol töredezett az egész járda, hol aszfaltréteg sincs már.

Read more

Megkért minket az önkormányzat, hogy fessük vissza a négyszínt a felújított járdára, mert jól néz ki

Szinte már megszoktuk, hogy vegzálnak bennünket a négyszínfestéseink miatt: számos igazoltatás van mögöttünk, sőt olyan is előfordult, hogy az FKF kirendelt munkatársai magasnyomású vízsugárral mosták le a közveszélyes színeket a járdáról. Szombathelyen ehhez képest olyasmi történt, amire talán utoljára számítottunk volna: felújították a töredezett-négyszínfestett járdát az uszodával szemben, de azt

Read more

Intermodális csomópontot avattunk Egerben

Az egri vasútállomás előtti tér régóta a város egyik szégyenfoltja, korábban is próbáltuk már felhívni a figyelmet erre, de még a máshol csodafegyvernek bizonyuló vonatos Orbán-grafika felfújásának hatására sem újították fel az útburkolatot (lásd a fotókat néhány bekezdéssel lejjebb). Egyik passzivistánk konkrétan durrdefektet kapott itt, miután autóval ráhajtott egy keramitkocka,

Read more

Találtunk értelmet ezeknek a tatai padcsonkoknak

Elsőre még akár úgy is tűnhet, hogy nincs értelmük ezeknek a padmaradványoknak. De mától ennek vége, sportolásra föl! Pademelgetés, gondolkodás, padáthelyezés, haránt pihenés. Ki gondolná, milyen sok mindenre jók? És mint látható, már birtokba is vették a boldog tataiak. Élőben Tatáról: Ez is érdekelhet: Zebrákat Tatára! Mindenki meghal, de lehet

Read more

Kutak Répáshután

Az idei táborunkat Bükkszentkereszten tartottuk, innen kirándultunk a szomszédos Répáshutára, ahol street art akciócsoportunk kezelésbe vett többet is a köztéri kutak közül. Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és ötleteljünk a helyi

Read more

Hazatelefonál

Eközben Balassagyarmaton Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és ötleteljünk a helyi problémákról, projektekről. A klubra Read more Kis költségvetésű folyó csikkmentesítő kampány Szóval igazából tényleg. Zenélő utak A XII. kerületben is

Read more

Népművészet Fehérváron

Azt gondoltad hogy nem csinálunk népművészeti jelleggel padokat? Tévedtél! Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és ötleteljünk a helyi problémákról, projektekről. A klubra Read more Kis költségvetésű folyó csikkmentesítő kampány Szóval igazából

Read more

Végre már zsiráfból is ihattok vizet Csillebércen

Ez is érdekelhet: Megtámadjuk a bíróságon, hogy lefújták a már kiírt XII. kerületi időközi választást Mert szerintünk alkotmányellenes egy már kiírt választást nem megtartani és a kerületben olyan önkormányzati képviselőre lenne szükség, aki érdemi ellenzéki Read more Kiss János utcai dínók Mondjuk nem volt nehéz, de sikerült Pintér Sándornál többet

Read more

Üdvözöljük Miskolcon!

Tegnap George bácsi 92. szülinapján a Tiszai pályaudvaron lévő csodás üdvözlőtáblát egészítettük ki egy hozzá illő grafikus elemmel. A miskolci makroverzum érző lényei előtt tisztelgünk. Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és

Read more

Fák nélkül nincs jövő! Juhász Gyula szobrának “újra versesítése”

Itt tudjátok aláírni a természetvédelmi területeken a magyar kormány által rendeletben engedélyezett, fák kivágása elleni tiltakozást: https://peticio.wwf.hu/ Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és ötleteljünk a helyi problémákról, projektekről. A klubra Read

Read more

Zalában járt Will Smith, Pityke őrmester és egy birodalmi rohamosztagos – forgalomlassítás Aranyodon

Felsőaranyodnál kész sztárparádét vetett be a Kutyapárt zalai alakulata, hogy a lakott területen is veszélyes sebességgel áthaladó autósokat lazításra bírja. Már a traffipax-kezelő rohamosztagos, az útszéli stílusban villantó Will Smith és a 60-as sebességhatár felett őrködő Pityke őrmester megjelenésekor elismerő offline-lájkokat és mosolyokat kaptunk a járművezetőktől. Később helyi nyugdíjasok is

Read more

Figyel a bajszos csávó

A terézvárosi Szív utcában figyel a bajszos csávó. Ez is érdekelhet: Félrefolyt az esővíz Terézvárosban Mi viszont a legmodernebb technikát felhasználva megoldottuk. Tankok a kínai nagykövetség előtt, harc a Liget City ellen – Ezt csináltuk mostanában a VI-VII. kerületben Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő

Read more

Most pedig jöjjön a méltán híres Nagykőrösi Ferde Torony

Cegléden ferde oszlopok vannak, Nagykőrösön pedig ferde villanydoboz. A városfelújíttató kéthét és Halloween alkalmából szombaton beöltöztettük az eddig kevéssé ismert nagykőrösi ferde villanydobozt Pisai Ferde Toronynak. Ha arra jártok, fotózkodjatok le Nagykőrös új nevezetességével! Mondjuk előtte is elég jól nézett ki: Ez is érdekelhet: Kiss János utcai dínók Mondjuk nem

Read more

Életre keltek a kecskeméti betonizék

Eljött a várva várt pillanat, meghoztuk a képeket a szerdai csodafestésről! Mindenkinek köszi, aki részt vett a munkálatokban, igazi csapatmunka volt!     Hát nem sokkal jobb így? Kinek melyik a kedvence? Ti találkoztatok már velük jártatokban-keltetekben?   Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában

Read more

Zebrákat Tatára!

Mindenki meghal, de lehet halogatni, ahogyan a fogorvost vagy a NAV-os befizetéseket! Ennek a nagyszerű gondolatnak a mentén igyekeztünk halogatni azoknak az aranyos lurkóknak a halálát, akik naponta átkelnek a tatai Fazekas utcában található úttesten az iskolába érés reményével. Az úton egyáltalán nincs gyalogátkelőhely, így a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Read more

Indul a II. Rózsa Sándor Népi Kampánypénztékozló Alap pályázat!

Az úgy volt, hogy majd építünk magunknak szép, nagy házakat, de aztán az lett, hogy amikor sok pénzt kapunk az államtól, mindig megijedünk, és gyorsan szétosztjuk.  Így tettünk a 2018-as kampánypénzünkkel, aztán a választási eredményünk alapján kapott párttámogatással is. Itt megnézheted térképen milyen projektek készültek 2018-tól! Most ráadásul még sokkal

Read more

Ha szeptember, akkor Nagyon Országos Városfelújító Hét!

Felújítunk mindent! – így kezdtünk neki a sokadik országos kutyapártos városfelújító akciónak szeptember elején. És úgy is lett. 578 helyszínen végeztünk 6749 db városfelújító tevékenységet szeptember 6-tól 12-ig (végül sokkal tovább tartott) országszerte. Most először Budapesten kívül vittük véghez a városfelújító események többségét. Felújítottunk-kifestettünk 4 buszmegállót, renováltunk több mint 30

Read more

Végre Győr!

Az év legsúlyosabb monszuncunamitornádója mosta el az idei második győri klubot augusztus elsején (az első klub tulajdonképpen oké volt, csak építőanyagot felejtettünk el vinni…), de most végre sikerült (majdnem) mindent összehozni, amit terveztünk. Folytattunk egy 15. századi négyszín-festést a Városháza mögött, a vasútnál, és  helyrehoztunk pár padot a Bahnhof mellett. 

Read more

Megjelent a Nowa Polski újság! Az Mkkp tábori lapja Újlengyelből.

Ha nem jelenik meg, innen letöltheted. Ez is érdekelhet: A Blahai bokormenekültek története – Így próbáltuk megmenteni az általunk ültetett bokrokat a tér felújításakor Még 2017-ben ültettük a TAMARISKA bokrokat a régóta üresen álló fatányérokba a Blaha Lujza téri buszmegállóknál (a fenti képen nem Read more Túl kevés tuját ültettünk

Read more

Új work out padcsonkok Tatán

Több milliós EU-s fejlesztésnek köszönhetően, átadtuk ezeket a tatai workout padcsonkokat. Pademelgetés, gondolkodás, padáthelyezés, haránt pihenés. Ki gondolná, milyen sok mindenre jók? És mint látható, már birtokba is vették a boldog tataiak. Ez is érdekelhet: Kiss János utcai dínók Mondjuk nem volt nehéz, de sikerült Pintér Sándornál többet tennünk a

Read more

Volt ilyen EU-s pénz, hogy lehetett kérni 50 milliót halakra

Nyertünk egy közbeszerzést. Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és ötleteljünk a helyi problémákról, projektekről. A klubra Read more Kis költségvetésű folyó csikkmentesítő kampány Szóval igazából tényleg. Zenélő utak A XII. kerületben

Read more

Rejtélyes legofigurák jelentek meg Rákospalotán!

Jelöltjeink elvegyülnek a társadalom sűrűjében. Ott állnak az egészségügyi dolgozók, a rendőrök, a tűzoltók, a tanárok és mindenki mellett, akinek szüksége van rá. A jóléti társadalom alapját a civilek, dolgozók, a gyerekek, a nyugdíjasok, az igazgatók és kormányzok adják. Ne engedjük, hogy szétszakadjon, tartsuk össze, hisz 99%-ban ugyanazok vagyunk! Röviden

Read more

Galéria: Országos Négyszínfestés a NÉGYben

10-en mentünk neki a Tél utca elejének – végül a Rendőrség IV. kerületi képviselete vetett véget a bulinak. Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és ötleteljünk a helyi problémákról, projektekről. A klubra

Read more

A polgármester, a lelkész, a rendőrök és néhány passzivista esete a balesetveszélyes járdával

Kondoroson kifestettünk egy széttört, balesetveszélyes járdát. Aztán este megjelent a rendőrég a passzivistáink lakásain. A polgármester valószínűleg több munkát okozott a rendőrségnek, mint amennyi a járda rendbe tétele lett volna. De legalább rend lett. A második országos négyszínfestő hétvége keretei között Kondorosra látogattunk, ahol egy roppant töredezett, és botlásveszélyes járdaszakaszt

Read more

Elmúltkéthét 8243.

Ez is érdekelhet: Kiss János utcai dínók Mondjuk nem volt nehéz, de sikerült Pintér Sándornál többet tennünk a magyar oktatásért. Megcsináltuk a padokat az ELTE Tanító- és Read more Csak egy mézeskalácsház buszmegállót szerettünk volna Fehérvárra, de a Városgondnokság szerint balesetveszélyes Május 6-án délután 3 órakor tobzódtunk a Kadocsán lévő

Read more

Óbudai négyszínfestések

Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és ötleteljünk a helyi problémákról, projektekről. A klubra Read more Kis költségvetésű folyó csikkmentesítő kampány Szóval igazából tényleg. Zenélő utak A XII. kerületben is elkészült az

Read more

Galéria: Sir WolForest, a Farkaserdő védőlovagja

Az eredeti blogbejegyzés itt található Az akcióról készült videó pedig itt Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és ötleteljünk a helyi problémákról, projektekről. A klubra Read more Kis költségvetésű folyó csikkmentesítő kampány

Read more

Sir WolForest, a Farkaserdő Védőlovagja

A Farkaserdő lovagja nemzeti ünnepünk előestéjén jelent meg Újpest területén, Káposztásmegyeren a Farkaserdőre nyíló körforgalomnál. Jelenléte a korábbi, illetve jelenleg is fennálló fakivágási incidensek miatt kiváltképp indokolt.   A Farkaserdő védelme már a 19-es önkormányzati választási kampányban is megjelent az ellenzék által tematizált top3 téma között A Déri Tibor vezette

Read more

Pár kecskeméti MKKP akció

A poszt cover képével sikerült bekerülnünk a tévébe. Dominó kockákkal dobtuk fel a szürke aknatetőket.Egy rozsdás elektromos szekrény Louis Kuttyonná festése. Főtéren évek óta figyel egy szobor talapzat, szobor nélkül. Ezt avattuk fel, nevesítve, a Bergmann csövek szerelmi tánca. Szobor talapzat Superman torzóval. Buszmegállók kábelei kígyóként tekeregtek, ezért kígyóbűvölőt telepítettünk

Read more

ARTunk a STREETnek, avagy mi minden lehet egy szellőzőből

Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és ötleteljünk a helyi problémákról, projektekről. A klubra Read more Kis költségvetésű folyó csikkmentesítő kampány Szóval igazából tényleg. Zenélő utak A XII. kerületben is elkészült az

Read more

Kivirágoztak a vascsövek

Szigetszentmiklóson a nemrég felújított Gyári úton az épített örökségünk megőrzése céljából meghagyták az utókornak ezt a 4 vascsövet. Miután festékkel elfedtük a rozsdafoltokat, hirtelen kivirágoztak. Ha már erre jártunk, megszántunk az itt található virágládát is, és földcsere után kövirózsával ültettük be. A kis információs táblán található QR kód leolvasásával további

Read more

Kit utáljunk ma?

Sokan jeleztétek, hogy azt tudjátok a különféle pártoktól, hogy jó lenne, ha mindig utálnátok valakit vagy valamit, viszont a sok inger közepette nem mindig egyértelmű, hogy ma éppen kit kellene utálnotok.   Ennek mától vége, parancsoljatok, itt a megoldás.   Ez is érdekelhet: Megtámadjuk a bíróságon, hogy lefújták a már

Read more

Keleti látogatók Tétényben

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt sem akar lemaradni a politikai trendekről 21-ben a XXII-ben, ezért a Keleti nyitás-zárás program jegyében közösen tágítottuk tovább a Világegyetemet, hogy ne nézzünk egymásra ferde szemmel. Ebben segít minket egy Bölcs, egy Mágus, és egy Törp a város Dél-Budán és azon is túl. Betegséget szerencsére

Read more

Eközben a Podmaniczky utcában

Teljesen illegálisan akartuk elkezdeni a ’22-es kampányunkat, de nem jöttek a rendőrök. Ez is érdekelhet: Félrefolyt az esővíz Terézvárosban Mi viszont a legmodernebb technikát felhasználva megoldottuk. Tankok a kínai nagykövetség előtt, harc a Liget City ellen – Ezt csináltuk mostanában a VI-VII. kerületben Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű

Read more

Újraindítjuk a kormányplakát javítást

BAH csomópont Zugló Szintén Zugló Kőbánya Szintén Kőbánya Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és ötleteljünk a helyi problémákról, projektekről. A klubra Read more Kis költségvetésű folyó csikkmentesítő kampány Szóval igazából tényleg.

Read more

Szolnoki akcióink roadwork-ben és street art-ban is erősek

2018.február: Bálnák, tengeri csillagok, békák, csónakok úsztatása a híres szolnoki Járda-tavakon 2018.október 6: kátyúzás Szolnokon A legjobb fotósainkat küldtük! 2018.október 27: négyszínfestés a szolnoki Lidl-nél (azóta helyrehozták a járdát, de sajnos erről nincs fotóm) 2018.november: Baskyk Szolnokon Ezeket nem mi csináltuk, csak lefotóztuk mert menő Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont,

Read more

Szentendre

Akciók összevissza. Miután beperelt minket a város, hogy kicseréltük a címerben a bárányt, mi összebékítettük a két címerállatot. 2018-ban elhoztuk a Mikulást a politikába! Aztán Leányfalun megszerveztük a jelöltek a vitáját. Már, aki eljött. A Mikulás ott volt. Tüntettünk a sajtószabadság ellen! Elkészítettük Pomát első közvécéjét. Reméljük lesz másik, mert

Read more

Szigetszentmiklósi akciók

Akcióink Szigetszentmiklóson Kifestettük, kitábláztuk, megoldottuk vagy megoldattuk. Az biztos, hogy az önkormányzat egyre rövidebb reakcióidővel próbálta eltüntetni a nyomainkat. 4szín szemetes csikk szavazóval A legkorszerűbb elvek alapján készült, talán ma a kontinensen nincs is, csak Szigetszentmiklóson ilyen szintű 4szín szemetes csikk szavazóval. Tiborcz utca közmegvilágítás Fontot fotonért! A városi közvilágítás

Read more

Akciók Albertirsán, továbbá Hernádon, Nyáregyházán és Monoron

Akciók Albertirsán és mindenhol, ami Cegléd körül van a Pest megyei 10. sz. országgyűlési egyéni választókerületben.  1. 2019. május 18. Négyszínkuka avatás Albertirsán Bonusz trikolor. 2. 2019.július 26. Csikkszavazó felavatása Albertirsán a sportpálya mellett. Másfél hónappal később az önkormányzat kihelyezett egy kukát a csikkszavazó mellé. 3. 2019. augusztus 4: nyári négyszínfestés

Read more

Ferencvárosi Parkolóőr továbbképzés – MKKP Népfősuli speciál

Remek ötlet ingyenes parkolással küzdeni az önkormányzatok és a vírus ellen, csak nem lehet parkolni. A helyiek meg kivannak.  Ál-kerékbilinccsel már próbálkoztunk (tegyétek ti is, letölthető, de emellett viszonylag keveset tehet az önkori. Annyit azért igen, hogy lezár pár szakaszt a lakóknak a Bakáts utcában és a Ferenc téren. Ehhez kellett

Read more

Az MKKP Zamárdi jelenlétének középrövid távú hatásairól-Táborbeszámoló 2020.

Balaton csatornázási munkálatok, kommunikációs tréning a helyi rendőrségnek, az első zászlófelvonásunk, joint tekerő verseny, lámánállás, tolósportok, szúnyogháló bűnözés, Zamárdi himnusz és számos elmaradt program várta idén a Kutyapárt 5. nyári táborába érkező passzivistákat. Sikeresnek nyilvánítjuk a párttalálkozót.  A történésekről sokan sokféleképpen beszámoltak. Ha szeretnéd megtudni az igazságot, válaszd a valóságodhoz

Read more

Művészetbarát Önkormányzat sorozatunkban ma: óriásplakát pályázat is lett Ferencvárosban

Nem, ez nem egy plakátkiállítás, hanem a borivós, konzultációs és egyéb reklámplakátok mellett szeretnénk, ha megjelenne az utcán a kortárs művészet.  A kerületben elindított public art pályázathoz hasonlóan ez sem új ötlet, a  Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) 1×1 plakát néven 1997-től 2016-ig csinált hasonlót a Lövölde téren, aztán sajnos nem

Read more

Újra lett public art pályázat az országban!

Hosszú idő után újra lehet public art dolgokkal pályázni Magyarországon! Igaz, még csak Ferencvárosban sikerül átvinni, de hamarosan úgyis kiterjesztjük a kerület határait egy IX km-es körön belül és tovább.  A pályázatra kötetlen műfajban jöhetnek Ferencváros tereihez és problémáihoz kötődő, az adott közösséget vagy a társadalom egészét érintő kérdéseket tematizáló

Read more

Budakeszi, a lepusztult infotáblák városa soha többé nem lesz a régi

Ez már a sokadik infótábla, amit sajnos elrontottunk és kijavítottunk Budakeszin. Az elsőnél még örült is a Pilisi Parkerdő és a helyi önkormányzat, köszönő levelet is kaptunk, de aztán mégse lett együttműködés és leragasztották, amit csináltunk. A másodikat nem biztos, hogy észrevette a városvezetés, pedig hálásak lehettek volna, hogy segítünk

Read more

Ön szerint mennyire legyen érdekes egy köztéri tábla?

Ferencvárosban beújítottunk. A kerületben véletlenül az összes játszótérre és kutyafuttatóra ezek a táblák kerültek ki:    Ez is érdekelhet: Kátyúszörnyek, hulladék-látogatóközpont, betonlegelő bárányok – Ezeket csináltuk Mezőkövesden mostanában Februárban tartottuk az első személyes találkozónkat Mezőkövesden, hogy találkozzunk a helyi passzivistákkal és ötleteljünk a helyi problémákról, projektekről. A klubra Read more

Read more

Az ajkai rendőrség kalandja a paradicsommal

Párszor már meggyűlt a bajunk az ajkai rendőrséggel, legutóbb például a gyülekezési törvény hatályáról kellett velük beszélgetnünk. Ezúttal azonban egy igazi macska-egér játék bontakozott ki az MKKP Ajka és az Ajkai Rendőrkapitányság között.   2020. június 28-án passzivistáinkkal úgy döntöttünk, hogy egy, a város turizmusát népszerűsítő falfestményt kívánunk készíteni egy

Read more

Nem Paks – Lezárult a Paks álcázási projekt miatt feljelentett passzivista ügye

Minden paszsivistát feltámasztottak, aki tavaly NEM PAKS táblát rakott ki oroszul a városba vezető utak elején.  Előzmények: Amikor 2017-ben a kormány leszerződött Oroszországgal Paks 2-re,  7 népszavazási kérdést adtunk be, amikkel a szerződés aláírása ellenére meg lehetne úszni. Köztük ezt: – Egyetért ön azzal, hogy átnevezzük Paksot, hogy azáltal a tervezett

Read more