Ukrán menekült gyerekeket vittünk múzeumba a pravoszláv karácsony alkalmából

Kevesen tudják, hogy az Ukrajnában legelterjedtebb ortodox vallás követői más naptárt használnak. Ez 13 nappal van “elcsúszva” a miénkhez képest, így a karácsonyt is január 7-én ünneplik. Szerettük volna ezt a napot emlékezetesebbé tenni minél többek számára, ezért múzeumpedagógiai látogatást szerveztünk Magyarországon élő ukrán menekült gyerekeknek a Ludwig Múzeumba.

Több korosztály, több csoportban érkezett a délelőtt és délután folyamán. Szuper élménnyel gazdagodott mindenki, a gyerekek is nagyon élvezték a múzeumpedagógusok által adott feladatokat, ami tárlatvezetéssel volt összekapcsolva. Tolmács passzívistánk, Robert Golubeff így emlékszik vissza a történtekre:

“Életem egyik legjobb, ugyanakkor legfárasztóbb napja. Célcsoport: sok szaladgáló, sok nyelven beszélő kismanó. Az anyukák szuper modon felkészítették a gyerkőcöket, volt aki ugy öltözött, mintha Operába menne. A múzeum pedagógusai nagyon profik voltak, igyekeztek minden kicsit bevonni a foglalkozásokba, nem vitték túlzásba a kortárs műveszettörténeti oktatást a 8 éveseknek. Viszont mindenféle játékos dolgot csináltattak velük, nekünk pedig a soknyelvű forgatagban törekedni kellett arra, hogy mindenki nagyjából értsen mindent. Ebben mindig volt segítségünk, mert a gyerekek kb. mindegyike értett 3 nyelven, az idősebbek négyen is.

Pár vicces történet: egy szemlátomást okos kissrác az egyik csoportban mondta, hogy hagyjam én ezt a fordítást, majd ő elintézi az orosz-magyar tolmácsolást. (Azert néha pár magyar szót megkérdezett, így volt értelme ott lennem.) Az egyik feladat úgy szólt, hogy rajzoljanak időmérő eszközöket. Mire egy kislány kérdi: Telefont lehet?

Egy másik kislányról azt hittem, tuti kárpátaljai, mert abszolut anyanyelvi szinten beszelt magyarul. Megkerdeztem az anyukáját. Három hónapja érkeztek Kelet-Ukrajnábol, ráragadt a suliban.

Ugyanezen a napon ruhaosztást is tartottunk ukrajnai menekülteknek Óbudán, erről bővebben itt olvashatsz:

Komment!
Ez is érdekelhet:
Éjfogó: mi is állomás voltunk az esélyegyenlőség jegyében zajló városi fogócskán

„Az ÉJFOGÓ egy olyan játék, amit legjobban a fogócska és az akadályverseny kereszteződéseként lehetne megfogalmazni. A cél, hogy egy adott Read more

15 városban 22 rendezvényt tartottunk az MKKP Pride Hetek alatt

A legtöbb cég, párt, szervezet júniusban lecseréli a profilképét valami szivárványos logóra Facebookon, és ezzel le is tudta a Pride Read more

Ilyen volt a 2023-as Budapest Pride az MKKP szemszögéből

Véget ért a Budapest Pride közösségi fesztivál, valamint a felvonulás is lezajlott. Ez a poszt az utóbbiról szól. összefoglalójával, ha Read more

ÚJPESTI HÁZIORVOSI KÖRZETEK TÉRKÉPEN!

Észrevettétek már, hogy a háziorvosi körzetek valamiért nem szerepelnek sehol sem térképen? Ezen próbált javítani Újpesten az MKKP helyi csapata! Read more