Orsós János: A társadalom bennünket mindig fel akar zárkóztatni oda, ahová nem enged be

A Kétfarkú Kutya Népfőiskola miskolci eseményén Orsós János, a Dr. Ámbédkar Iskola vezetője mesélt életútjáról, az iskola megalapításáról, a cigányság jelenlegi helyzetről és a jövő lehetséges útjairól. A beszélgetést Kiss Gábor, az MKKP miskolci koordinátora moderálta, hozzászólt Derdák Tibor, a Dr. Ámbédkar Iskola igazgatója, valamint Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke is.

AZ ELŐADÓRÓL Orsós János hosszú utat járt be a Baranya megyei Hidas település cigánytelepétől egészen a miskolci Dr. Ámbédkar Iskola megalapításáig, melynek Derdák Tiborral közösen azóta is vezetője. Egy kilenctagú család negyedik gyermekeként, egy huszonöt négyzetméteres vályogviskóban laktak, testvéreivel szalmazsákokon, vagy a földön aludtak. Mégis nagy szeretetben nevelkedtek. Ahogyan egy néhány éve adott interjúban fogalmazott, sehol nem érezte magát olyan biztonságban, mint ott a telepen, ahol esténként a tűz körül összegyűltek a családok, és meséltek egymásnak. A tanulás tiszteletét az édesapjától látta, aki maga tanította gyermekeit írni, olvasni. Gondja volt rá, hogy kijussanak a telepről. János nemcsak az iskolában, de a keresztény közösségben is hamar megtapasztalta a megkülönböztetés átkait. Évek múltán, sok kitartással, mindig új környezetre lelve kellett rájönnie, hogy tulajdonképpen elhitették vele, hogy rossz tanuló. A tények őt igazolták: felvették a szociális gondozói képzésre, és később Hidason megszervezte a nemzetiségi önkormányzatot, ahol az állami normatívából ösztöndíjat alapított, hogy a telepről a gyerekek a városba mehessenek tanulni. A vallási vezetőként ismert Dhammachari Subhuti révén 2005-ben hallott először Dr. Ámbédkar mozgalmi munkásságáról, aki a modern indiai buddhizmus megalapítójaként a kasztrendszer elutasítója volt. A párhuzam az indiai kasztrendszer és a cigányok magyarországi kirekesztettsége között evidensnek hatott. Indiába is eljutva, az ő kitörési módjaikat tanulva, János továbbra is minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a cigány gyerekek kezükbe vehessék a sorsukat.

Kiss Gábor a népfőiskolai mozgalom jelenének ismertetésével indította a beszélgetést. „Hagyd a politikát és építkezz!” – ez volt Móricz Zsigmond népfőiskolai jelmondata. A rendszerváltás után új lendületet után kapott a kezdeményezés, melynek a célja az ismeretek bővítése. A Kétfarkú Kutya Párt bárkinek segít ilyen előadást szervezni, aki úgy gondolja, hogy a témájával egy-másfél óra időtartamban le tudja kötni a hallgatósága figyelmét. A négy fő irányvonal a következő: Helyben vagyunk!, Civilség és politika, Agóra: így oktattok ti!, valamint MKKP témák.

Miskolcon a Dr. Ámbédkar Iskola ad otthont a Kutyapárt Népfőiskolájának, az első vendég az intézmény alapítója és egyik vezetője, Orsós János volt. Az alábbi cikkben összefoglaljuk az érintett főbb témaköröket, de érdemes megnézni a teljes előadást is.

Az Ámbédkar Iskola születésének előzményei, küldetése

„Taníttass, lelkesíts és szervezkedj!” – ez az iskola névadójának, Dr. Ámbédkarnak a jelmondata. Az intézmény fő célkitűzése, hogy zömében hátrányos helyzetű cigány fiatalokat juttasson el az érettségiig. Borsodban kezdetben falvakban dolgoztak, később Miskolcra költöztek, pedagógiai okokból is. A falvakban élő cigányok el vannak vágva sok mindentől, ami Miskolcon megnyílik nekik. Bejönni a városba, az épületbe jelentős lépés sok diák számára, mert ez szimbolikusan is túllépés az eddigi életükön.

Orsós János elmesélte, hogy a 90-es évek közepén kapcsolódott be egy alapítványon keresztül az integrációs munkába: a Dél-Dunántúl falvaiban olyan tehetséges cigány gyerekeket keresett, akiknek volt esélyük helytállni a pécsi középiskolákban. Azt tapasztalta, hogy az ilyen tehetséges gyerekek zömében a tehetősebb cigány rétegekből kerülnek ki, de ő a többi, átlagos gyereknek is szeretett volna segíteni, hiszen ő maga is nagyon-nagyon szegény cigány családból származik. Ezért több kacskaringó után megalapította számukra a Dr. Ámbédkar Iskolát.

A ’90-es évek közepén azt remélték, hogy az Európai Unió által finanszírozott segítő programok kitermelik majd azokat a cigány szakembereket, akik később a roma integráció erősítésén dolgoznak majd. Ez azonban nem így lett. 

Az Unió oktatási pályázataihoz cigány résztvevőkre, az ő szavaival „indikátorokra” is szükség volt. Amikor viszont ezek a – pályázatok révén lehetőséghez jutott – cigány fiatalok elvégezték a középiskolát, egyetemet, az a segítő szakma, ami őket kitermelte, nem tudta vagy nem akarta felszívni őket. A 30 éves találkozójukra eljöttek 65-en, akik közül hárman dolgoznak Magyarországon a szakmában. A többiek vagy elhagyták az országot, vagy nem a roma integráció területén működnek. Ennek legfőbb okát Orsós János a rendszerszintű rasszizmusban látja. 

Ha egy kisebb településen van például egy üres állás az önkormányzatnál, oda biztos, hogy egy helyi népszerű magyar ember, a kocsmáros vagy az állatorvos gyerekét veszik fel, egy cigánynak esélye sincs, hiába van meg a megfelelő végzettsége. 

Ő maga is nem a rendszer segítségével, hanem a rendszer ellenében, a társadalmi igény ellenében érte el, amit elért. 30 év után is ugyanazok az emberek vezetik a felzárkóztató programokat cigány munkatársak nélkül, a cigány emberek megkérdezése nélkül. Nem az a baj, hangsúlyozta, hogy magyar emberek is foglalkoznak a cigányok problémáival. Hiszen éppen ez a lényeg, nem is lehetséges másként. Hanem az, hogy minden egyes döntéshozatal, intézkedés a cigányok nélkül történik meg. Orsós szerint mindig nélkülük döntenek róluk, ami például Indiában már nem elképzelhető. 

„Próbálunk annak a társadalomnak a hasznos, adófizető állampolgárai lenni, amely társadalom bennünket mindig fel akar zárkóztatni oda, ahová nem enged be” – foglalta össze frappánsan a lényeget.

A cigányság helyzete az országon belül sem egyforma

Orsós János Baranyából, egy 80 fős cigánytelepről, nagyon szegény környezetből származik. Mégis, amikor Borsodba került, teljes megdöbbenéssel tapasztalta az itteni cigánytelepeken uralkodó kilátástalan „ipari nyomort” és az átjárhatatlan szakadékot a többségi társadalom irányába. Baranyában sincs kolbászból a kerítés, de ilyen mértékű elkülönülés és rasszizmus, mint Borsodban, ott elképzelhetetlen.

A Dél-Dunántúlon összeköti a cigányokat a többséggel a hagyományosan közös mezőgazdasági munka, és az iskolák sem olyan mértékben szegregáltak, mint Borsodban. Ő is másodmagával volt cigány az osztályában, a katonaságnál is, a gyárban is magyarokkal volt körülvéve. Orsós János szülőfalujában a volt osztálytársa dolgozik az öccse házán, és együtt kávéznak meg sztorizgatnak. Borsodban ilyen elképzelhetetlen. 

Borsodban, Miskolcon is a mindennapok része a masszív iskolai szegregáció, valamint a hétköznapi emberek irányából, konkrét ok nélkül megjelenő rasszizmus. Ő személy szerint azért nem utazik például villamoson, mert számtalan megalázó szituáció részese volt. Egyszer egyik utastársa nem engedte leszállni egy megállóban, feltartotta, míg a felszálló ellenőröknek be nem mutatta a jegyét.

A két térség közötti különbségek elsődleges okát a társadalmi szerkezet megváltozásában, a hagyományos közösségek felbomlásában látja. A Borsod megyei települések lélekszáma az erőszakolt iparosítással a szocializmus évei alatt megsokszorozódott, az ország minden részéből csődültek ide az emberek. Baranyával ellentétben itt nem maradt meg a közösségek között az együttélés kultúrája.  Amikor összeomlott az ipar, mindenki életben akart maradni. A képzettség mindent meghatároz: először a képzettség nélküli cigányokat küldték el, de két azonos képzettségű közül is a fehér mindig előnyt élvez(ett). 

A minőségi oktatás fontossága

Az oktatás, a képzettség az egyetlen kiút a helyzetből, ezért az iskolák hozzáférhetőségének mindenki számára egyformának kellene lennie.  Ehhez képest Magyarországon a cigány gyerekeket 6 éves korban leválasztják a minőségi oktatásról. Ez a legsúlyosabb probléma.

A cigány gyerekek zöme állami iskolába jár, egyháziba vagy magánba csak alig. Az egyházi iskolákban a fehér gyerekeket többszörös normatívával taníttatja az állam, aki majd a tudásával elmegy külföldre. Ki fogja akkor az én itthon maradó anyámat eltartani? – tette fel a kérdést Orsós.

Ha az iskolákban nem találkozunk egymással, akkor nem találkozunk a munkahelyeken sem, nem tudunk egymásról semmit. A változáshoz nem lehet megúszni az együttélést. Ugyanazt kell kívánni a cigány gyereknek is, mint amit a sajátomnak kívánok – hangsúlyozta.

Orsós szerint gyakori tévút, hogy a legjobb pedagógus is elhiszi, hogy a cigány gyerekeket a rajzkészségük, kézügyességük arra predesztinálja, hogy kétkezi munkát végezzenek. Holott ez is csak egy mélyen berögzült előítélet. Miért nem mondják az állatorvos gyerekének, hogy olyan jó kézügyessége van, menjen gyári munkásnak?

A szabad iskolaválasztás elviekben mindenkinek a joga. Orsós János elmesélte, hogy felhívott egy egyházi iskolát azzal, hogy “a gyerekem 15 éves, nemrég költöztünk ide, én waldorf pedagógus vagyok, meggyőző a pedagógiai programjuk, lehetne szó arról, hogy a fiam önökhöz járjon?” Hát persze! – szólt a válasz, sőt telefonon keresztül azonnal állást is ajánlottak neki. Azonban amikor odaért a testvére fiával – igaz, hogy volt egy vastag nyaklánca, de anélkül is látszott rajtuk a származásuk –, az igazgató mar azt mondta: “Biztos, hogy nem magával beszéltem! Sajnos nem tudom a gyereket felvenni, már így is túlléptük a létszámot.” Az utánuk következő magyart persze felvették.  

Nincs igény a demokráciára

Orsós János szerint feudális viszonyok iránti igény a magyar nép igénye. Nem talál más magyarázatot, hiszen már nincs olyan család, ahol ne lenne külföldön dolgozó rokon, aki beszámol a mindennapi életről Nyugat-Európában, és mégis elhiszi a többség, hogy Brüsszel meg Soros. Szerinte a demokráciára Magyarországon nincsen társadalmi igény, csak az EU-s források miatt fontos fenntartani a látszatot.

A cigányok másodrendű állampolgárok, szavazati joguk csak formális, mivel a közmunkával sakkban vannak tartva. Nincs szabad választás, ahogy szabad iskolaválasztás sem. A politikusok olyanok, amilyenek a választóik. Az Európai Uniónak is könnyebb szemet hunyni, mint ténylegesen odahatni a változásért.

Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke a közönség soraiból azt kérdezte, tapasztalt-e Orsós János valamilyen változást Miskolcon a jelenlegi, ellenzéki városvezetés alatt. “Számítottam változásra, de semmilyen változás nincs, mindössze jobban tudják, hogyan kell szalonképesen nyilatkozni” – válaszolta. Ez a mostani semmi jobban fáj neki, mint a korábbi fideszes semmi, mert elvesztette a hitét a változás lehetőségében.

Napjainkban Indiában (ahol 60-70 évvel ezelőtt a kasztrendszer miatt még teljesen átjárhatatlan volt a társadalom), közel sem olyan súlyos a helyzet, mint Magyarországon – állította Orsós. A Dr. Ámbédkar által írt, 1949-ben elfogadott alkotmány jóvoltából az indiai parlamentben és közintézményekben ma minden kaszt, minden társadalmi réteg létszámarányosan van jelen. Ez nem magától alakult így, hiszen az indiai társadalom nem kevésbé rasszista, mint a magyar, hanem kellett hozzá egy felülről jövő akarat. Vannak kipróbált megoldások, amik működnek, a kérdés, hogy akarjuk vagy nem akarjuk őket. És úgy néz ki, hogy nem akarjuk. 

Magyarországon jelenleg 4 cigány képviselő van a parlamentben, ebből 3 Márki-Zay Péter révén. Nem a baloldali, demokratikus pártok érték el ezt a csekély létszámot is, hanem a jobboldali Márki-Zay, aki a választások előtt ehhez a feltételhez kötötte a közös lista vezetését.

Orsós János hozzátette, akár tetszik, akár nem, a Fidesz berkeiben lát inkább törekvést a változásra. Szerinte ők nemcsak a parlamentbe tesznek be díszletnek romákat, hanem vannak a párt környékén olyan cigány emberek, akik több mint 10 éve minisztériumi osztályokat vezetnek, komoly döntéshozók és a struktúra részei. “Nyilván pártkatonák, de jelenleg mégis a Fidesz az egyetlen olyan párt, aki számol a cigányokkal” – fogalmazott.  

Az előadás végén Jakubinyi László Kiss Gábort arról kérdezte, van-e a Kétfarkú Kutya Pártnak valamilyen üzenete a térség számára.

Villámcsapásszerű változásra nincs esély, a lassú építkezésnek van realitása. A társadalmi rétegek közötti kommunikációban, a személyes kapcsolatok erősítésében, egymás megismerésében látok csak lehetőséget. A személyes találkozási pontokat (kocsma, népfőiskola, oktatás) kell visszahozni az emberek életébe – ezen dolgozik a Kutyapárt, ami most kezd országos szervezetté alakulni

válaszolta meg a kérdést Kiss Gábor. 

A Kétfarkú Kutya Népfőiskola további előadásairól ide kattintva olvashatsz részleteket. Ha pedig te is szeretnél tenni a társadalmi felzárkóztatásért, várunk az MKKP Social Club passzivistái közé! Jelentkezni itt tudsz.