Célba értek az adományaitok: mesekönyveket vittünk a Budai Gyermekkórháznak

Még 2021 karácsonya előtt szerveztünk országos mesekönyvgyűjtést, amibe sok másik helyszín mellett II. kerületi csapatunk is beszállt. Önkormányzati képviselőnk, Juhász Veronika lakása volt a gyűjtőpont, itt fogadtuk a felajánlók gyerekkönyveit.

Külön szeretnénk kiemelni, hogy egytől-egyik nagyon jó minőségű könyveket kaptunk, amelyek az általunk kijelölt korosztálynak is megfeleltek – ezért nagy köszönet jár mindenkinek! Nem győzzük hangsúlyozni, milyen fontos az adományozásnál, hogy az ajándék ló esete csak egy ósdi sztori…

Az adományok célba juttatása ezúttal a vártnál lassabban ment: bár már az elején kinéztük a Budai Gyermekkórházat, sokáig nem sikerült felvennünk velük a kapcsolatot. Aztán még egy háború is közbejött…

A bedobozolt könyvek végül hosszabb ideig a pártközpontunkban várták sorsukat. Egészen mostanáig, amikor egy újbóli nekifutással szerencsésen sikerült elérnünk a kórházat, és autós segítség is akadt, hűséges Pelikán személyében.

Kocsiba pakoltuk a dobozokat, és útnak indultunk:

A helyszínen nagyon kedvesen fogadtak bennünket az orvosnők. Megtudtuk tőlük azt is, hogy a gurulós forgószékek remekül alkalmasak a mienkhez hasonló terhek mozgatására.

A könyveket egy tiszta raktárszobába cipeltük, és gurítottuk. Innen kerülnek majd a betegszobákba és a várakozó helyekre, reméljük, a gyerekek és szüleik örömére. Köszönjük az együttműködést!

Ha te is szívesen részt vennél hasonló projektekben, várunk az MKKP Social Club passzivistái közé! Jelentkezni itt tudsz.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Virágosztás helyett: Nőnapi adománygűjtés Újpesten

A menstruáció minden nő életében havi rutinnak számít és normál esetben az élet körülményei megengedik, hogy megvásárolja az ehhez szükséges Read more

6 millió forintos szabadfogasunk lett Székesfehérváron

Megtaláltuk az új kerékpártárolók legjobb felhasználási módját. Kicsit drága, kicsit csúnya, de a miénk! Régóta bajban voltunk, hová is tudnánk Read more

Kétnapos melegétel osztás Újpesten: 250.000 ft, 25+ passzivista, 350+ kiadott adag étel – mert segíteni nem gáz!

2023. decemberében elhatároztuk, hogy az eddig összegyűlt kampánypénzünket gyorsan el is költjük valami haszontalan dologra. Mondjuk rászorulóknak melegétel osztásra. Hát Read more

150 ezer forintért vásároltunk fejlesztő játékokat egy balassagyarmati gyermekotthonnak

A nyár végén meghirdetett országos tanszer- és tanszeradomány-gyűjtésre több mint 1.000.000 forint érkezett be az MKKP-hoz. A pénzről a részletes elszámolást Read more