Tiszavasvári polgármestere szerint jöttment antifa huligánok akarták felújítani a város üdvözlőtábláját

Guruló dollárokból.

Korábban megpróbáltuk rendbehozni az évek óta lerobbant üdvözlőtáblát Tiszavasvári határában. Szőke Zoltán polgármester rendőrt hívott ránk, majd 700 ezret akart behajtani rajtunk az okozott kárért. Nyomozás indult rongálás miatt. A Járásbíróság végül megállapította, hogy a kár – eltört néhány csavar – valójában csak 1390 forint.

Szőke úr valahogy mégsem bírja elengedni a dolgot.

Több platformon – a városi tévében, az önkormányzat lapjában és a Facebookon – hosszasan fejtegette nézeteit az eseményekről, és mára egyenesen nemzetközi összeesküvést vizionált a történtek mögé.

Az egyik passzivistánk Budapestről érkezett annak idején a helyszínre, ami már önmagában gyanús. Meg különben is: útiköltség? Új csavarok? Festék és szerszámok?
Mibű’?

CSAK NEM AMERIKAI PÉNZBŰ’, KEDVES KUTYAPÁRT?

Feltehetően még gyanúsabb körülmény a fideszes polgármester számára, hogy az illető passzivista egyúttal nőnemű. Hiszen a fővárosi utcákon nemrég verekedő antifák egyike is az volt!

VÉLETLEN? ALIGHA!

A dollárbaloldal fizetett anarchista ügynökei végeztek tehát felforgató tevékenységet Tiszavasváriban.

Nos, felesleges volna tagadnunk Szőke Zoltán vádjait. Annyit tennénk hozzá, hogy a brüsszeli szabadkőművesek által kézivezérelt kutyapártos számos felmenővel és kiterjedt rokonsággal bír a városban, ahol egyébként öt helyi passzivista is tevékenykedik.

Mivel Szőke úr szerint a tábla szakszerűtlen leszerelése visszafordíthatatlan és súlyos károkat okozott a tárgyban, azt is jelezzük, hogy ráadásul a hölgy személyében egy asztalos végzettségű Soros-bérenc próbálta terjeszteni a mételyt a Szabolcs megyei településen.

De ez a szokatlan információ, hogy léteznek nőnemű asztalosok is, már lehet, hogy végül is egyszerűen nem fér bele a polgármester fejébe, és semmiképp sem szeretnénk neki újabb mentális problémákat okozni.

Végül tájékoztatjuk a kedves városvezetőt, hogy 2023. február 19-én vasárnap a Kutyapárt rendőrségi engedéllyel tartott ételosztást a városban. Ezúttal a szíriuszi gyíkemberek megbízásából zavartuk össze meleg kajával Tiszavasvári rászorulóit.

LEGYEN MINDEN JOBB!

Írta: Terdik Roland

Komment!
Ez is érdekelhet:
Étel- és tanszerosztás Tiszavasváriban, Pom Pom Nyíregyházán – Kedvenc Szabolcs megyei akcióink 2023-ból

December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es Read more

Rakétafestés, felszámolt gümiültetvény, térkőbe virág – Kedvenc Nógrád és Szabolcs megyei akcióink 2022-ből

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére van is miről beszámolnunk, hiszen az országgyűlési választási kampány után se unatkoztunk Read more

Játszóteret újítottunk fel és árkot takarítottunk Újfehértón

Váratlanul jóban lettünk Újfehértó polgármesterével, Hosszú Józseffel, akiről kiderült, hogy nyomon követi tiszavasvári csapatunk tevékenységét, így az Üdvözlőtábla-gate fejleményeivel is Read more

700 ezret akart bevasalni rajtunk Tiszavasvári polgármestere pár törött csavarért, a hatóság szerint az okozott kár 1390 forint

Szeptember elején határoztuk el, hogy felújítjuk a kopott és rozsdás üdvözlőtáblát Tiszavasvári határában, azonban nem várt akadályokba ütköztünk: egyszer csak Read more