2021-ben fejeződött be a Romano Instituto Cigányságkutató Intézet Alapítvány kutatása, amely a cigánysággal való, immár 600 évre visszanyúló együttélésünket vizsgálta. Ennek során egy addig nem ismert fejleményt is feltártak: a II. és a III. kerület egy bizonyos részén helyezkedett el valaha a Budai Cigányváros. Ahogy megszületett a felismerés és az ezt feldolgozó tanulmány, megkerestek számos szervezetet, önkormányzatot a fővárostól a kerületeken át a kisebbségekig, mivel úgy gondolták, méltó arra, hogy emléket állítsanak neki.
A Főváros a mai napig nem adott érdemi választ erre, II. kerületi önkormányzati képviselőnk, Juhász Veronika azonban szerette volna megtenni az első lépést, ezért a március 21-i Antirasszista Világnap alkalmából jelképes táblaavatást szervezett a Szépvölgyi úti parkba. Az eseményre többek mellett a II. kerületi Képviselő-testület tagjait is meghívta.
Mivel Őrsi Gergely polgármestert épp aznap tüntették ki a Radnóti Miklós Antirasszista Díjjal, mondjuk így: igazoltan hiányoztak.
Ott volt viszont Daróczi Ágnes, a Romano Instituto elnöke, akinek szavai szerint a cél az, hogy az itt lakó romák felemelhessék a fejüket, mondván: van egy tér, ami emlékeztet a történelmükre. Horváth Aladár, a Roma Parlament elnöke is felszólalt: szerinte nemcsak az a fontos, melyek azok a területek, ahol a cigányok megvetették a lábukat és polgárosodott életet éltek, hanem az is, hol voltak a közös munka és lakhatás terei. Azok az emberek ugyanis, akik együtt dolgoznak, együtt járnak iskolába vagy kikapcsolódni, nem tartanak egymástól, sokkal könnyebben felismerik a másikban a szeretnivalót.
Magyarországon a baloldali pártok szavazótáborainak 60-70 százalékban rasszista, a konzervatív beállítottságúaknál hasonló az arány. Nagyon rossz a helyzet, rengeteg az előítélet, amin csak akkor lehet változtatni, ha magasra tudjuk emelni azokat a pillanatokat, amelyekben benne van az összetartozás erkölcsi ereje. Ezt csak civilek tudják kiharcolni.
fogalmazott.
A Budai Cigányváros történetéről Bársony János kisebbségkutató mesélt: ez volt a jelenlegi Magyarország területén létrejött első cigány település, az itt élők részt vettek a munkamegosztásban, alkottak, segítették egymást és a többi lakót. Dolgoztak a hajók megerősítésén a közeli török hadikikötőben, készítettek szerszámokat, lőport, ágyút és ágyúgolyót is. A szultán istállójában a lovakkal foglalkoztak, a piacon a felügyelő is roma volt.
A török időkből származó adóösszeírások, ún. defterek alapján tudhatjuk meg azt, hogy a cigányokat – tévesen – a kipti, azaz a kopt elnevezéssel illették. Utóbbi szavunk valójában az egyiptomi keresztény koptokat jelentette, és nagy valószínűséggel nem rájuk utal az elnevezés a török adóösszeírásokban, hiszen egyiptomi keresztény telepesekről nem számolnak be történeti feljegyzések a környékről. Dokumentált viszont a törökök nyelvi értelmező szótára szerint is, hogy a görögkeleti hitű, délszláv nevű cigány csoportok megnevezésekor is a kipti szót használták.
Néhány cigány személy, vagy család összeírásakor a defterekben a kipti elnevezés mellett a csingane (cigány) kifejezést is feljegyezték. Nem teljesen egyértelmű a kordokumentumok leírása alapján, hogy a kopt és a cigány szavakat felcserélve használták-e.
A tér és környéke egy köztes területnek számított, ami se Budához, se Óbudához nem tartozott. Országút vezetett innen Buda városába, ennek mentén is a romák látták el a szükséges feladatokat a kocsik javításától a lovak patkolásáig. Itt volt a két város vigalmi negyede is: sem a katolikusok, sem a muszlimok nem engedték a mulatozást, ezért aki italozni vagy hangosan szórakozni akart, ki kellett jönnie a cigányvárosba. Ételfelszolgálás, borárusitás is volt, a hatóságok figyelő szemei elől elbújva ereszthette ki a gőzt a polgárság. A rendfenntartás szintén a cigányok feladata volt.
Később ez a terület is csatatatérré vált, 1594-ben a labancok felgyújtották a cigányvárost. Újjépítésére nem került sor, a romák onnantól sátrakban éltek. 1686-ban aztán kiverték a törököket Budáról, ennek során feljegyezték, hogy 30 cigányasszonyt foglyul ejtett a felszabadító európai sereg, de ők a törökökkel ellentétben túlélték az ostromot. Rá három évre járt itt egy holland utazó, akki feljegyezte, hogy Buda városában igen sok cigány lakik – ez azt jelenti, hogy a török kiverése után a cigányok visszatértek, és továbbra is ellátták azokat a feladatokat, amit korábban. Egy idő után azonban nem maradhattak tovább, mert nem a saját tulajdonukon éltek, ezért ahogy egyre nőtt a telkek értéke, menniük kellett.
A kiscelli városrész építésekor a Vályog utca környékére szorultak vissza, ahol egészen az 1960-as évek végéig fennmaradt a cigánytelep. Utána elsősorban az Aranyhegy oldalába, illetve a Mocsarasdűlőre került. 1944-45-ben ezekről a telepekről is elhurcolták a romákat a téglagyárba, onnan pedig Németországba, és sajnos sokan nem tértek haza.
Szó esett a JóBuda Közösségi Alapítvány és a Kétker Közösségi Alapítvány által szervezett történelmi sétáról is, aminek egyes állomásain felidézték a többszáz évre visszanyúló együttélés során fontos szerepet játszó foglalkozásokat és helyszíneket.
“Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak. Nagyon-nagyon fontosnak érzem azt, hogy itt, ezen a területen 550-600 éven keresztül sikerült együtt élni németeknek, magyaroknak, zsidóknak, romáknak, törököknek, szlávoknak. És együtt jól ki tudtak jönni egyébként egymással, és megtalálták egymás munkájában a csere lehetőségét, ami által túl tudták élni az évszázadokat.”
A beszédek után felmatricázott műanyag tábláinkról lehullt a lepel: jelképesen felavattuk a Budai Cigányváros tér utcanévtábláját, és egy hozzátartozó emléktáblát. Bari Károly versidézettel, és cigány jövevény szavaink előtt is tisztelegve hirdette a szöveg:
“E jelképes táblát kedvünkre eszkábáltuk, hogy közös emlékeinket együtt pátyolgassuk.”
Kis megemlékezésünket a környéki társasház ablakaiból figyelők részéről is tetszésnyilvánítás övezte: tapsot és elismerő füttyöt kaptunk. Az a bizonyos “társadalmasítás” tehát elkezdődött.
A Romano Instituto turkológusok, történészek bevonásával folytatja a megalapozó munkát, a közeljövőben nemzetközi konferenciák és fórumok várhatók a kutatás részeként, az eredmények megvitatására.
Remélhetőleg csak idő kérdése, hogy elháruljon minden akadály, és a Szépvölgyi úti HÉV-megálló melletti területen hivatalos alkotás is emlékeztethessen a cigánysággal közös történeteinkre.
Bársony János korábbi Népfőiskola-előadása a témáról itt nézhető vissza:
(A cikkben szereplő fotókat Martin Ferenc készítette.)