Hajléktalanság határok nélkül – Milyen az ellátórendszer itthon és milyen Ausztriában?

A Kétfarkú Kutya Népfőiskola mércius 28-i rendezvényén a magyarországi hajléktalan ellátórendszer sajátosságairól/problémáiról esett szó, kitekintve elsősorban Ausztriába. A beszélgetés résztvevői voltak Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület alapító tagja, Rácz Adél önkéntes koordinátor és Babar Márton, Ausztriában dolgozó szociális munkás, a moderátor pedig Várady Zoltán volt. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb elhangzottakat, de érdemes megnézni a teljes videófelvételt is.

A beszélgetés elején – a résztvevők rövid bemutatkozása után – Kovács Vera ismertette a szociális törvény alapján a magyarországi hajléktalanellátó rendszer jellemzőit. Ennek szociális törvény szerinti elve az, hogy a hajléktalan embereket „lépcsőzetesen” vezesse ki a hajléktalanságból. Ennek alapján határozza meg a törvény az ellátás szintjeit:

alapellátás: utcai szociális munkások „terepe”, akiknek feladata a hajléktalan emberek felkutatása és gondozása, a velük való rendszeres kapcsolattartás, a rászorulók intézményes ellátáshoz jutásának elősegítése, a felmerülő krízishelyzetek megoldása, stb.
éjjeli menedékhely: olyan átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény, ami egy-egy éjszakára biztosít lehetőséget szállásra krízishelyzetben lévő hajléktalanok számára (az ún. „fapadosok” minősége általában minősíthetetlen)
átmeneti szállás: olyan lakhatási szolgáltatás a hajléktalan emberek számára, ami – alapszinten – lakhatást és tisztálkodási lehetőséget biztosít az ügyfelek számára, a szociális törvény értelmében maximum három évre, és gyakorlatilag innen nincs intézményes továbblépési lehetőség a hajléktalanok számára. (E rendelkezés miatt – más lakhatási megoldás híján – sokszor élnek azzal a lehetőséggel, hogy az egyik átmeneti otthonból egy másik átmeneti otthonba költöztetik át a rászorulókat annak érdekében, hogy ne kerüljenek vissza az utcára.)

Az állam a hajléktalan emberek ellátását az önkormányzatok hatáskörébe utalja, amelyek állandó lakosságszámuktól függően kötelesek a területükön élő hajléktalanok számára bizonyos ellátásokat működtetni. A törvény ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy a települési önkormányzat ellátási szerződés keretében civil szervezetnek, egyházaknak adja át az ilyen típusú feladatait. Az állam a szolgáltatások működését a szakminisztérium által nyújtott normatív támogatással segíti. Ennek megfelelően az ellátásokat részben az önkormányzatok, részben az egyházak, részben civil szervezetek (Vöröskereszt, Máltai Szeretetszolgálat, Léthatáron Alapítvány stb.) szolgáltatják, és munkájukat önkéntesek segítik.

Rácz Adél a fentieket kiegészítette azzal, hogy léteznek un. nappali melegedők is, ahol az ügyfeleknek lehetőségük van tisztálkodásra, mosásra, étkezésre, csoportos foglalkozásokra, bár a szolgáltatások száma intézményfüggő.

Mi a helyzet Ausztriában?

Babar Márton jelenleg Ausztriában élő szociális munkás, korábban Magyarországon is ez volt a foglalkozása. Elmondta, hogy Ausztriában is a „lépcsőzetesség elve” érvényesül a hajléktalanok ellátásában. Lényeges különbség azonban, hogy mivel Bécs – ahol a hajléktalanok száma a legmagasabb az országban – jelentős számú önkormányzati bérlakással rendelkezik, ezért az átmeneti szállásról a lakásba jutás lehetősége reális kiút, belátható időtávon elérhető, nem úgy mint Magyarországon, ahol ez a lehetőség a hajléktalanok számára gyakorlatilag elérhetetlen. Emellett Ausztriában vannak olyan non-profit szervezetek, amelyek ún. szövetkezeti lakásokat építenek, amik bekerülnek a lakáspiacra, és amelyek bérleti díja alacsonyabb a piaci bérleti díjnál, ezzel is növelve a rendelkezésre álló bérlakásállományt.

Ausztriában és más „nyugati” országok fővárosaiban is jelentősen megnőtt a „bevándorlási eredetű” hajléktalanok száma, akiknek az ellátása nagyon ellentmondásos, hiszen egyik főváros sem akarja megfelelő módon kezelni ezt a problémát. Attól tartanak ugyanis, hogy megfelelő ellátási módszer abba a városba vonzaná a migráns hajléktalanokat, ami jobb ellátást biztosít számukra. Ezt a problémát csak egy összeurópai szociálpolitika tudná kezelni, ami jelen pillanatban nem létezik.

Mi lehet a kiút a hajléktalanok számára Magyarországon?

Az Utcából Lakásba Egyesületnek két programja is van ennek a helyzetnek a kezelésére.

„Kunyhóból Lakásba!”: a legelesettebbeknek nyújt segítséget oly módon, hogy használaton kívüli, rossz állapotú önkormányzati bérlakásokat újítanak fel önkéntes segítők bevonásával, melyekbe hajléktalan családok költözhetnek, akik szociális alapú lakbért fizetnek. Ehhez persze szükség van az önkormányzatokkal való együttműködésre, hogy befogadják ezt a programot, és az Egyesület számára „átadjanak” ilyen lakásokat. Ennek a programnak keretében kb. 100 ilyen lakást sikerült hasznosítani, és az érintettek számára lakhatást biztosítani.
„Lakhatást Most! Szociális Lakásügynökség”: ebben a konstrukcióban magántulajdonú lakásokat hasznosítanak oly módon, hogy a lakástulajdonosok az Egyesület ügynökségén keresztül adják ki az üresen álló lakásaikat, cserébe az Egyesület intézi az adminisztrációs munkát, vállalja a lakások kisebb mértékű felújítását, majd kijelöli a bérlőket, akik a piaci árnál kedvezőbb feltételek mellett lakhatnak a lakásokban. Az Egyesület Lakásügynökségén keresztül eddig kb. 300 ilyen lakást sikerült hasznosítaniuk. (Hasonló konstrukcióban kívánja megoldani az I. kerületi önkormányzat a kerületi intézményekben tartósan dolgozók lakhatási problémáit.)

Rácz Adél szerint a lakhatás megoldása komoly kihívást jelent azok számára, akik egészségügyi problémákkal rendelkeznek (pl. pszichiátriai betegek, demensek, fogyatékosok). Nekik csak egy egészségügyi intézményben való elhelyezés jelentene megoldást, de ilyen ellátás Magyarországon nem létezik.

Kovács Vera ehhez hozzátette, hogy a magyar ellátórendszer nagyon hiányos, mindössze két éjjeli menedékhely van nők számára Budapesten, az ún. „páros” lakóhelyek száma is minimális, az idős nyugdíjasok számára az albérlet elérhetetlen. A magyar rendszer sajátossága, hogy ha valaki hajléktalan lesz, annak számára csak a hajléktalanellátó rendszeren keresztül keresik a továbblépés lehetőségét, speciális megoldások (pl. függők, nyugdíjasok vagy pszichiátriai betegek számára) nem léteznek.

Kovács Vera szerint az igazi megoldás lehetne, ha a lépcsőzetes gondozási modellt felválthatná az ellátásban az „elsőként lakhatás” („housing first”) modellje. Az Észak-Amerikában és Európa-szerte egyre nagyobb teret hódító modell a tartósan közterületen élő összetett szükségletű hajléktalan emberek hatékony gondozását tűzte ki céljául. Ennek a megközelítésnek a lényege az, hogy a lépcsőzetes gondozási modellel szakítva az utcáról vagy éjjeli menhelyről közvetlenül bérlakásba juttatja a hajléktalan embert, és az egyéni esetkezelést, egyéb támogató szolgáltatásokat a lakásban vagy a szomszédságban nyújtja.

Kérdésként merült fel a jelenlévők részéről, hogy a vidéki „származású” hajléktalanokat nem kellene-e kizárni a fővárosi hajléktalan-ellátási rendszerből úgy, hogy a vidékieket „visszaterelik” vidékre?

A beszélgetés résztvevői körében ez a megközelítés általános tiltakozást váltott ki. Ugyan vannak olyan intézkedések, amelyek kezelik azt a problémát (például abban az esetben, ha egy hajléktan rendelkezik lakással, akkor nem jogosult Budapesten átmeneti szállás igénybevételére), de látni kell, hogy a hajléktalan-ellátásnál központi szabályozásra van szükség. A vidéki szállások általában jobb minőségűek a budapestieknél, de mivel vidéken korlátozottabbak a munkalehetőségek, ezért vonzó Budapest a hajléktalanok számára.

Kovács Vera problémaként említette, hogy az önkormányzati, ún. „szociális” lakáspályázatra való jelentkezésnél elvárás az adott önkormányzat területén való huzamosabb tartózkodás lakcímkártyával igazolva, ezért ezeken a pályázatokon való részvétel a hajléktalanok számára ki van zárva. Ezt a gátat próbálják most áttörni a II. kerületben Juhász Veronika, MKKP-s önkormányzati képviselő segítségével, ennek kimenete még nem tudható.

Problémát jelent még, hogy a szociális törvény bizonyos szociális ellátásokat lakosságszámhoz köt (pl. utcai szociális munka), de az átmeneti szállások üzemeltetését a fővároshoz rendeli, ha a főváros a kerületi önkormányzattal nem állapodik meg más módon. Ennek következtében a „jobb módú” kerületek az amúgy is „szegényebb” kerületek felé (pl. X., VIII. kerület) felé nyomják a hajléktalanokat.

vÍzszinteskedéseitekért! – Hadat üzentünk az emberüldöző vasaknak a II. kerületi buszmegállókban

Miért fontos az önkéntes munka?

A beszélgetés végén ez a téma is szóba került. Rácz Adél elmondta, hogy budapesti szociális intézményekben állandóan szükség van önkéntesek munkájára, akik sokféle lehetőség közül választhatnak, az egyszerű fizikai munkától kezdve például művészetterápiai csoportok vezetéséig. Sokszor problémát jelent, hogy az önkéntesek időnként megbízhatatlanok, vagy egy-két nap után visszariadnak a körülményektől. Ugyan a jogszabályok lehetőséget biztosíthatnának valamilyen jutatást (pl. biztosítást) nyújtani az önkéntesek számára, de erre legtöbbször nincsen keret.

Az Utcából Lakásba Egyesület Kovács Vera elmondása alapján viszonylag stabil önkéntes gárdával rendelkezik, akiket kezdetben a lakások felújítására toboroztak, de azóta a tevékenységük köre is bővült.

Kovács Vera és Rácz Adél egyaránt megerősítette, hogy az ukrán háború kitörése után jelentősen megugrott az önkéntesek száma, akik akkor nagyban segítették a szervezetek munkáját az ukrán menekültek ellátásában, de sajnos – a kezdeti lelkesedés után – a számuk jelentősen lecsökkent.

A Kétfarkú Kutya Népfőiskola további előadásairól ide kattintva olvashatsz részleteket. Ha pedig te is szeretnél tenni a társadalmi felzárkóztatásért, várunk az MKKP Social Club passzivistái közé! Jelentkezni itt tudsz.

Komment!