Dudálj, ha szar az út, mi pedig iszunk! – Figyelemfelhívó akció Ajka és Úrkút között

DUDÁLJ, HA SZERINTED IS SZAR AZ ÚT, MI PEDIG ISZUNK!

Ilyen feliratú táblákkal tartottunk akciót vasárnap Ajka és Úrkút között. Az esemény célja az volt, hogy felmérjük, illetve felhívjuk a figyelmet a problémára. Arra a problémára, hogy a két település között az út több tíz éve járhatatlan. Ugyan a közút foltozgatja a kátyúkat, ez mindig csak átmeneti megoldás.

Legutóbbi akciónk során, amikor óriásplakátokat raktunk ki az út mellé, maga az akkori országgyűlési képviselő, Fenyvesi Zoltán ígérte meg, hogy megkezdik az út felújítását. Azóta már eltelt 2-3 év, mégse történt semmi. Most újra próbálkozunk. Az eredmény egyértelmű volt: szinte kivétel nélkül minden autós nyomta a dudát nekünk. Többen meg is álltak, hogy kifejtsék a véleményüket az útszakaszról.

Biztos, ami biztos, pár kátyút be is ültettünk növényekkel, hogy észre lehessen venni a nagyobb gödröket.

A közvélemény tehát egyértelmű és világos: Ajka és Úrkút között most már tényleg fel kell újítani az utat. Ha a felelős döntéshozók ezt továbbra sem látják, az azt jelenti, hogy nekünk ismét ki kell mennünk a helyszínre, és még több alkoholt kell fogyasztanunk ahhoz, hogy felhívjuk a figyelmet!

Ha tetszett a videó, esetleg csatlakoznál is jövőbeni akcióinkhoz, akkor itt találod az MKKP Ajka oldalunkat.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Másfél millió tonna hulladékot raknának le pár méterrel a karsztvíz fölé Veszprém megyében

A nagyjából 1700 fős Veszprém megyei falu, Márkó lakosai 2021 nyarán szembesültek először azzal, hogy megpakolt teherautók haladnak át a Read more

Összedobtátok rá a pénzt: közösségi kosárpályát avattunk Ajkán

Közösségi gyűjtést indítottunk arra, hogy létrehozhassunk Ajka belvárosában egy mindenki számára nyilvános kosárpályát. Alig 2 hét alatt össze is gyűlt Read more

Bulizz szemetelés nélkül! – Figyelemfelhívás Úrkúton

Tudjuk, hogy a helyi fiatalok legnagyobb problémája, hogy Ajkán nincsenek szórakozóhelyek, ezért a szomszédos Úrkútra kell járni bulizni. Azt is Read more

Így szereztük meg az ajkai képviselők amúgy nyilvános vagyonnyilatkozatait – alig 3 hónapba telt

2022 novemberében hoztuk nyilvánosságra az ajkai önkormányzat közbeszerzési szokásait. Röviden a lényeg: ugyanazt csinálja az ellenzéki (leginkább MSZP) vezetésű város, Read more