15 városban 22 rendezvényt tartottunk az MKKP Pride Hetek alatt

A legtöbb cég, párt, szervezet júniusban lecseréli a profilképét valami szivárványos logóra Facebookon, és ezzel le is tudta a Pride melletti kiállást. Mi amellett, hogy ezt a gesztust sem hagytuk ki, próbáltunk valami maradandót is alkotni, amitől picit tényleg jobb lehet Magyarországon LMBTQ embernek lenni.

Idén minden eddiginél több helyszínen, gyakorlatilag az összes országrészben szerveztünk szivárványos akciókat: Budapest mellett voltunk Székesfehérváron, Veszprémben, Pécsen, Mezőkövesden, Füzesabonyban, Kecskeméten, Nógrád megyében… és a felsorolás még nem ért véget!

Készítettünk emellett egy online játékot is, amelyben a kormányzati álláspontnak megfelelően tudsz segíteni a melegeknek megváltoztatni az óvodások nemét. Ezt a játékot itt éred el.

De nézzük a konkrét akciók felsorolását! Június-júliusban rengeteg passzivista mozdult meg az országban, hogy például

  • szivárványos padot fessen – amit végül az önkormányzat vagy a helyi focicsapat szurkolói átfessenek
  • betonbigyóból legyen pride teknős
  • LMBTQ képregény egy elhagyatott bódén
  • szivárványos villanydoboz
  • vicces LMBTQ infotábla
  • szivárványos lépcső

Mutatunk pár képet is arról, hol mi készült:

MKKP Pride Piknik és Táncpárbaj hangulatvideó a 2023-as Budapest Pride Közösségi Fesztiválról
Pride pad Kecskeméten, amit végül a fociultrák átfestettek

Arról, hogy miért állunk ki a Pride és az LMBTQ jogok mellett, itt olvashatsz bővebben. Ha érdekelnek a további hasonló eseményeink, jelentkezz az MKKP Social Club csoportunkhoz! A Budapest Pride alatt szervezett programjainkról külön is írtunk: itt a felvonulás, itt pedig az MKKP Pride Piknik és Táncpárbaj beszámolója érhető el.

Sándor Balázs

Komment!
Ez is érdekelhet:
Virágosztás helyett: Nőnapi adománygűjtés Újpesten

A menstruáció minden nő életében havi rutinnak számít és normál esetben az élet körülményei megengedik, hogy megvásárolja az ehhez szükséges Read more

6 millió forintos szabadfogasunk lett Székesfehérváron

Megtaláltuk az új kerékpártárolók legjobb felhasználási módját. Kicsit drága, kicsit csúnya, de a miénk! Régóta bajban voltunk, hová is tudnánk Read more

Kétnapos melegétel osztás Újpesten: 250.000 ft, 25+ passzivista, 350+ kiadott adag étel – mert segíteni nem gáz!

2023. decemberében elhatároztuk, hogy az eddig összegyűlt kampánypénzünket gyorsan el is költjük valami haszontalan dologra. Mondjuk rászorulóknak melegétel osztásra. Hát Read more

150 ezer forintért vásároltunk fejlesztő játékokat egy balassagyarmati gyermekotthonnak

A nyár végén meghirdetett országos tanszer- és tanszeradomány-gyűjtésre több mint 1.000.000 forint érkezett be az MKKP-hoz. A pénzről a részletes elszámolást Read more