Így NE csinálj ál-oknyomozó anyagot

Két állításra lett felhúzva az Toroczkai László csodálatos, Kutyapártot “lejárató” videója, amiből végül is egyik sem igaz. A két tévedéséből a szélsőjobbos, “oknyomozó riporter” aztán kikövetkezteti, hogy Rogán Antal irányítja az MKKP-t. Lehet érdemes megtanulni az Opten helyes használatát, mielőtt ilyesmi anyagokat készít valaki, hogy ne teljes hülyeségeket mondjon, hanem például az igazat. Már ha ez cél egyáltalán.

Valaki mondta

Abonyi Gyöngyi irányítja a háttérből a Kutyapártot. LOL

Ezzel nehéz mit kezdeni, aki kicsit is belelát a pártba, tudja, hogy nem így van. Gyöngyi egy párttagunk a hetvenből, illetve a Savköpő Menyét Alapítvány egyik kurátora. A pártot a tagság “irányítja”, legalábbis abban az értelemben, hogy a tagság hozza meg az érdemi döntéseket. A taggyűléseken bármelyik tagnak lehet előterjesztése, amiről aztán szavazunk, és ha a többség támogatja, akkor az fog történni. Kb. mindegy, de amúgy Gyöngyinek még egy előterjesztése se volt mostanáig. A taggyűlések közt meg ugye a párt elnöksége dönt az apróbb dolgokról.

Toroczkai Gyöngyi uralmát arra alapozza, hogy szerinte ezt neki valaki mondta. Nos, én is csinálhatnék nagyon sok 20 perces videót azok alapján, amiket nekem egyszer valaki mondott, csak nekem nem feltétlenül célom, hogy hülyét csináljak magamból.

Az Opten megfelelő használata

Abonyi Gyöngyi tulajdonos az Oxo technologies nyrt.-ben, ahol Oszkó Péter és Gattyán György is, ezért ő nyilván az ő “emberük”.

Külön szórakoztató, hogy ez gyakorlatilag az egyetlen olyan állításuk, amit megpróbálnak “lehivatkozni”, felrajzolnak mellé egy kapcsolati hálót, de még ez se sikerült igazra. Abonyi Gyöngyi ugyanis sose volt ebben a cégben tulajdonos, se közvetlenül, se közvetetten valamilyen másik cégen keresztül.

Ami történt és amit sikerült Toroczkaiéknak teljesen benézniük, hogy mikor Gyöngyi elindította a vállalkozását 2021-ben, akkor erre nem egy új céget alapított, hanem Oszkó Péter egyik, gyakorlatilag üres, nem működő cégét vette át, ami azért történhetett, mert korábbról is ismerték egymást onnan, hogy férjének Oszkó Péter gyerekkori barátja. Ez egyébként elég gyakori dolog, hogy amikor valaki elindít egy vállalkozást, akkor nem alapít rá új céget, hanem egy ismerősének a már nem működő cégét viszi tovább, ad neki egy új nevet és ő lesz a tulajdonos és az ügyvezető, a korábbi tulajdonosnak innentől nincs köze a céghez, mint ahogy az új tulajdonosnak se lesz köze a korábbihoz. Ennek praktikusan annyi értelme van, hogy ez így egyszerűbb, mint a nulláról bejegyeztetni egy új gazdasági társaságot. A Gyöngyi által átvett cég ekkor még részben tulajdonosa volt két másik cégnek, amik felszámolás alatt állnak, gazdasági tevékenységet nem végeznek.

Toroczkai László, oknyomozó riporter munkássága

Hogy juthattak Toroczkaiék mégis arra, hogy Gyöngyi Oszkó Péter cégeiben tulajdonos? Én természetesen nem tudom, hogy mindez tudatlanságból vagy abból a szándékból fakadt-e, hogy tudatosan átverjék az embereket, mindenesetre egyik se hangzik túl jól. Egy lehetséges magyarázat a történtekre az Opten nem megfelelő használata. Az Opten nem valamiféle hiteles nyilvántartás, hanem egy olyan szolgáltatás, ami a valóban hiteles, cégbírósági információk alapján igyekszik átfogó képet mutatni a cégekről és valóban, sokkal átláthatóbban látszanak itt egy adott cég adatai, mint ha egyesével átböngésznénk a cégbíróságra beadott, egyébként bárki által elérhető, hivatalos papírokat. Ugyanakkor emiatt előfordul, hogy az Optenben megjelenő információk nem pontosak és különösen igaz ez az úgynevezett “végső tulajdonos” funkcióra, ahol részvénytársaságoknál számtalan esetben hülyeségeket ír ki. Mint ahogy esetünkben is, valóban úgy tűnhet az Opten alapján, hogy Gyöngyi cégtársa Oszkó Péternek és Gattyán Györgynek. Viszont ha megnézzük a hiteles forrást, a cégbírósági papírokat, akkor látjuk, hogy ez nem így van, hanem az történt, amit már fentebb írtam. Természetesen mindenki maga dönti el, hogy az olvasóit mennyire valós információkkal látja el, de azért talán szerencsésebb megnézni a hiteles forrásokat olyan esetben, amikor az egész “elméletedet” egy dologra alapozod.

Most azt már hagyjuk is, hogy még ha igaz is lett volna, a Toroczkai által vízionált céges kapcsolat, abból se következne, hogy Oszkó Péter, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Gattyán György, Rogán Antal meg nem tudom még kicsoda áll a Kutyapárt hátterében. Mindegy, tényleg.

Még akkor is, ha épp felbaszaritottad magad rajta, hogy megírta az MKKP, hogy a szócsövedként funkcionáló Magyar Jelent kiadó alapítvány rendszeresen állami forrásokhoz jut.

Igaziból ez a két main állítása, amiből eljut oda, hogy a Fidesz meg az ellenzék is irányít vagy micsinál minket.

Gyöngyi amúgy 2021. októbere óta kutyapártozik. Ezalatt az idő alatt foglalkozott központi adminisztrációval, a 2022. évi vidéki aláírásgyűjtés szervezésével, e-demokrácia szoftver fejlesztésével, valamint I. kerületi akciók szervezésével. 2022-ben, az országgyűlési kampány során az önkéntességen túl dolgozott is a pártnak. 2023. január óta kuratóriumi tag a Savköpő Menyét Alapítványnál. A kuratóriumi tagsága amúgy sem a pénzügyek felett, sem az alapítvánnyal kapcsolatosan nem ad neki önálló képviseleti jogot, sem más önálló hatáskört.

Drámapedagógia kampánypénzből

Ja igen, volt még egy dolog, ami alapján Toroczkai László szintén rájött, hogy Rogán Antal irányítja az MKKP-t, az pedig az, hogy a Kutyapárt kampánypénz pályázatán (amin gyakorlatilag mindenki nyert, aki pályázott és valami értelmes dolgot akart csinálni és látszott rajta, hogy képes is lesz rá) a száz nyertes közt sikerült találniuk egyet, az Art-Színtér társulat pályázatát, ahol a pályázó szervezet ügyvezetője egyszersmind ügyvezető a Művészetek Völgye projektben, ami Oszkó Péterhez köthetó, tehát Rogán Antal irányítja a Kutyapártot. Az Art-Színtér a kampánypénzünkből (ugye ez az a pénz, amit a Mi Hazánkkal együtt a többi párt is önmaguk reklámozására költött) 4.5 millió forintot költhetett el egy 10 alkalmas. 10 különböző városban megrendezett drámapedagógiai foglalkozás szervezésére, eszközigényére, illetve az ehhez kapcsolódó bérekre.

A kampányelszámolásunkat amúgy itt nézhetitek meg:

Ugyanitt kíváncsian várjuk a Mi Hazánk dokumentumtárát, 500.000 ft feletti szerződéseit, törvényi kötelezettségen túli, partnercégeket megmutató kampányelszámolását, mert ilyen sajnos nekik nincs. A mienk itt érhető el:

Komment!
Ez is érdekelhet:
Ezt értük el 3 hónap alatt Újpesten! Innen folytköv.

3 hónapja van kutyapártos képviselője Újpestnek is - ráadásul kettő is! Oké, de mire mentünk vele?! A 2024. június 9. Read more

A város helyett az MKKP tölti fel a testületi ülés anyagát az internetre Ajkán – a Kormányhivatalhoz fordultunk

Többször jeleztük már az ajkai jegyzőnek, hogy nem kerülnek fel időben a bizottsági és testületi ülések meghívói, illetve jegyzőkönyvei a Read more

Ez sajnos nem vicc: elszabadul az önkormányzati lakbérinfláció Szegeden, a lakhatási válság közepén emel 30%-kal a városvezetés

Szeged városa, élén a „szociálisan érzékeny” városvezetéssel és polgármesterrel a helyi lakásrendelet módosítására készül. A módosítás lényege nem más, mint Read more

A Kutyapárt nyomására lesz új SZMSZ Ajkán, így már nem lesz törvénytelen az önkormányzat működése

Schwartz Béla Polgármester Úr kommentben válaszolt a korábbi felvetésünkre, miszerint törvényellenesen működik az ajkai önkormányzat az SZMSZ hiánya miatt. Röviden a Read more