Nem lenne bűnözés Magyarországon, ha mindenkire úgy csapna le a rendőrség, mint a padot festő passzivistáinkra Gárdonyban

Összesen 300 ezer forint “helyreállítási költséget” akar bevasalni rajtunk a gárdonyi önkormányzat, amiért átfestettünk 6 padot a településen és a közigazgatásilag szintén hozzá tartozó Agárdon. A hatból az egyiket ráadásul épp csak elkezdeni tudtuk, mert szinte azonnal intézkedést foganatosított passzivistáinkkal szemben a rendőrség, majd kihallgatásukra hivatkozva órákon át bent tartották őket. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük meg időrendi sorrendben, mi történt!

Az ügy – melynek láttán Kafka is elégedetten csettintene – augusztus elején kezdődött. Ekkor festett le passzivistánk, Nagy Imre (aki mellesleg a pártigazgatónk édesapja) három, szebb napokat látott padot az agárdi vasútállomás melletti játszótéren. A helyszíni felelősségre vonás ekkor még elmaradt, azonban utólag Facebook Messengeren(!) üzenetet kapott egy rendőrtől, amiben arra figyelmeztette őt, hogy a Kúria jogegységi határozatára hivatkozva eljárás fog indulni.

Ugyebár ez az a határozat, aminek lényege a következő:

  • még egy sima szívecskés matrica kihelyezése is “falfirkának” minősül
  • a “fal” értelmezését kiterjesztette minden “idegen vagyontárgyra”, például a plakátokra (vagy jelen esetben padokra) is
  • a tett semmiképp nem számít politikai véleménynyilvánításnak
  • akkor is bűncselekmény, ha nem haladja meg a szabálysértési értékhatárt (50 ezer forint).

A fenti előzmények után mentünk a gárdonyi Szarvas parkba augusztus 11-én, szintén azzal a céllal, hogy felújítsunk három padot. Ezúttal azonban még elkezdeni se tudtuk, a rendőrök ugyanis 13 perc alatt kiérkeztek (mint kiderült, már vártak ránk). Közölték, hogy ha elkezdjük, akkor bevisznek minket. Aznap végül abbahagytuk, egy héttel később viszont visszamentünk, és neki is láttunk az akciónak. Két padot festettünk le alapszínnel, a harmadiknál pedig az első lécig jutottunk, amikor megérkezett a Hatóság.

Először egy járőr és egy polgárőr jött, 10 percre rá odaért a polgármester, újabb 20 perccel később pedig – biztos ami biztos! – több nyomozó is. Mi ezzel szemben összesen ketten voltunk, pártigazgatónk édesapja mellett Fejér megyei koordinátorunk, Fenekes Roland képviselte a legyűrendő túlerőt.

A múlt heti ígéretnek megfelően mindkettőjüket bevitték: a rendőrőrsön a nyomozók hallgatták ki őket, összesen 4 és fél órát töltöttek bent. Már ekkor kiderült, hogy a polgármester padonként 50 ezer forintos kárral számol. Természetesen kifogással éltünk, hiszen már a felvetés is abszurd, ezt azonban az ügyészség utólagos határozatban elutasította.

Részlet a rendkívül szakszerűen megfogalmazott ügyészségi határozatból

Most tehát ott tartunk, hogy 6*50 ezer, vagyis 300 ezer forint bírságot kellene fizetnünk a gárdonyi önkormányzatnak, amiből ők helyreállítanák a padok eredeti állapotát (köztük azt is, amiből csak egyetlen lécet festettünk át). Ezt az összeget nem tervezzük kifizetni, ugyanakkor felmerült, hogy beadunk egy ajánlatot, miszerint mi padonként 40 ezerért vállalnánk a melót. Egyébként pedig várjuk az ügyészség következő lépését, mivel nem történt még olyan, hogy a Kúria döntésére alapozva visznek végig egy eljárást. Mi is kíváncsian várjuk, mi lesz belőle.

Végezetül szeretnénk szó szerint idézni a fentebb már említett ügyészségi határozat utolsó mondatát:

„A nyomozás folytatódik, és az eljárás során beszerzésre kerülő bizonyítékok és egyéb adatok alapján lehet majd állást foglalni abban, hogy a gyanúsított vonatkozásában a bűncselekmény elkövetése kétséget kizáró módon megállapítható-e, az elkövetési érték vizsgálandó, mely körülmény kivizsgálása céljából további eljárási cselekmények foganatosítása szükséges.”

Ugye, mennyire szép?

Láng Dávid

Komment!
Ez is érdekelhet:
Mit csinált a Kutyapárt Újbudán?

Mostanában minden választás előtt azzal szembesülünk, hogy nem tudunk annyi képtelenséget ígérni, mint amennyit a legnagyobb magyarországi viccpártok szoktak. Egy Read more

Miért szavazz ránk Újpesten?

https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj ...és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön alapuló programunkat: Mit akarunk Újpesttel? Mit csináltunk Újpesten Read more

Program, ami megvalósítja önmagát! – Újpest-központ aluljáró tisztasági festése

B R E A K I N GKÉT NAPPAL AKCIÓNK UTÁN ELKEZDTÉK KICSERÉLNI AZ ÉGŐKET AZ ALULJÁRÓBAN! 2024. június 3-án Read more

Az Erő Sopronba érkezett

Bejelentést kaptunk a Rendkívüli Ügyek Minisztériumán keresztül, hogy van egy para és veszélyes oszlop az Ágfalvi úti kerékpárúton. Csapatainknak nem Read more