Túl kevés tuját ültettünk Fehérváron az illegális parkolás ellen, szóval vittünk oda még néhányat

Székesfehérváron, a Lövöldén évek óta problémát jelentenek a Sörakadémia előtti területre felhajtó beszállítók és városgondnoksági autók, illetve az ott lakó szemtelen terepjárósok. Amíg az önkormányzat széttárja a kezét, hogy mégis mit tehetne, addig mi megtaláltuk a megoldást. Tavaly egyszer már megpróbáltuk orvosolni a problémát 8 kis méretű tuja elültetésével, azonban

Read more

Csak egy mézeskalácsház buszmegállót szerettünk volna Fehérvárra, de a Városgondnokság szerint balesetveszélyes

Május 6-án délután 3 órakor tobzódtunk a Kadocsán lévő buszmegállónál, elkezdtük felújítani kartonplasztos megoldással. Habár ezt az akciót tavaly karácsonyra szerettük volna megvalósítani, sajnos az elhibázott brüsszeli szankciók közbeszóltak. Most végre meg tudtuk hirdetni, azonban lakossági bejelentés alapján kijöttek hozzánk a rendőrök. Amúgy egész sokára, másfél órával az akció kezdete

Read more

A Nagy Ho-ho-ho horgász és Vizipók-Csodapók találkozása egy gárdonyi buszmegállóban

Az elmúlt hónapok városbejárásait követően Fejér megye több városába is sikerült ellátogatnunk. Míg a többi párt csak beszél róla, hogy kellene ilyesmit csinálni, a Kutyapárt meg is valósítja! Így jutottunk el Gárdonyba is, ahol több problémát sikeresen felkutattunk. Volt köztük ronda villanydoboz, elhagyatott terület, valamint rossz állapotban lévő buszmegállók is.

Read more

Fantasztikus rekordot döntött meg legújabb bicskei buszmegállónk

December 4-én kezdtük el felújítani Bicskén az Apponyi utcában található lepukkant, WestSide stílusú buszmegállót. Az eseményt 11 órára hirdettük meg, és több mint tizenöten álltunk neki a felújításnak. Azaz csak akartunk, merthogy 16 perc alatt kiérkeztek a rend Bicske büszke népét védő őrei. Sebaj, gondoltuk, másnap újra nekilátunk! Akkor már

Read more

Narnia bejáratától a Pelikán udvar akváriumáig – Kedvenc Fejér és Komárom-Esztergom megyei akcióink 2022-ből

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére van is miről beszámolnunk, hiszen az országgyűlési választási kampány után se unatkoztunk egy percig sem. Lett 1900 új passzivistánk, szerveztünk 77 zöld és szociális akciót, tartottunk 201 klubot, előadást és képzést, lebonyolítottunk 323 városfelújító és figyelemhívó street art akciót. Ebben a posztban

Read more

Új KRESZ-tábla Fehérváron: Csak magassarkúban szabad!

Miután megépítették Székesfehérváron a Várkörút majdnem egészén az úttestet elválasztó falat, meglepetésszerűen megnőtt a balesetek száma is. Sajnos még a gyalogátkelő hely közvetlen közelében is ugyanolyan magasan van a sávelválasztó, mint máshol, emiatt ha épp Tyrion Lannister vagy gyerekek kelnek át a zebrán, nem látszanak az arra járó autósok számára.

Read more

Felépült az I. Székesfehérvári Mészáros-típusú buszmegálló

A Városfejújító KétHét alkalmából igazán nagy fába vágtuk a fejszénket. Kitaláltuk, hogy építsünk mi is egy buszmegállót. Helyszínnek a Park centernél lévő megállót választottuk, sokan jeleztek nekünk, hogy ide elférne egy fedett váró. Mivel még nem csináltunk Fehérváron hasonlót, ezért két nap alatt sikerült kiviteleznünk. Első nap kiástuk a helyét,

Read more

Padfelújítás in da város

Igazán menő projektünk készült el, épül szépül a város! Nagyon sok padot sikerült már valamilyen módon felújítanunk Székesfehérváron, most szombaton sem volt ez másképp. Azonban ritka eset amikor már annyira rosszul áll a pad hogy léceket is cserélünk rajtuk. Tegnap elmentünk a Prohászka-Munkácsy sarkán lévő társasház belső udvarára ahol 5

Read more

Szürreális négyszínfestés

Gondoltad volna? Mi se! A Figyelemfelhívó KétHét alatt festettünk Székesfehérváron a Zsolnai utcában egy négyszínt, felhívva ezzel a figyelmet a járda kritikán aluli állapotára. Akkor még nem gondoltuk, mekkora kálvária lesz belőle. A több mint 15 méteren keresztül tartó repedezett résznek első körben egy 5 méteres szakaszát festettük ki. Két

Read more

Akvárium a Pelikán udvarban

Lakossági bejelentés alapján elkészítettünk egy akváriumot a Pelikán udvarban Székesfehérváron. Az órajáték mellett, most már horgászni is lehet a kikapcsolódni vágyóknak! Ez is érdekelhet: Jogerősen felmentette négyszínfestő passzivistánkat a bíróság – „A cselekmény társadalomra való veszélyessége nem állapítható meg” Majdnem napra pontosan egy éve, 2022. június 26-án tartottak időközi önkormányzati

Read more

Akadálypálya Móron

A figyelemfelhívó kéthét keretében Móron kerestünk egy olyan területet/utcabútort aminek az állapotát vagy éppen a kinézetét valamilyen módon jelezhetjük a fenntartó, akár az önkormányzat felé. A választásunk végül a Perczel Mór suli előtti járdára esett, az egész szakasz borzalmas állapotban van. Hol töredezett az egész járda, hol aszfaltréteg sincs már.

Read more

Népművészet Fehérváron

Azt gondoltad hogy nem csinálunk népművészeti jelleggel padokat? Tévedtél! Ez is érdekelhet: Jogerősen felmentette négyszínfestő passzivistánkat a bíróság – „A cselekmény társadalomra való veszélyessége nem állapítható meg” Majdnem napra pontosan egy éve, 2022. június 26-án tartottak időközi önkormányzati választást Budapest VII. kerületében. A kampány során meghirdettünk egy Read more Zenélő

Read more

Buszváró építés és átadás, madárodúk elhelyezése a székesfehérvári Maroshegyen

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt kezdetben street art akcióikkal hívták fel a figyelmet magukra. Hagyományukat továbbra is őrzik, ezért boldogan támogatták Ekker Margit: „Szeretnék egy műhelyt” című pályázatát. Ekker Margit pályázatának tárgya egy saját barkács-asztalos műhely kialakítása volt, amellyel a Fejér megyei, elsősorban a Székesfehérvár környéki Kutyapárt akciók technikai lebonyolítása érdekében

Read more

Játéktábla, otthonosított buszmegálló, akvárium az aluljáróban – Ezt csináltuk Fejér megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megígérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében

Read more

Buszmegálló otthonosítás Perkátán

Magyarország megújul! Most Perkátán otthonosítottunk egy buszmegállót 2.587.693.147 forintból. Az esemény szervezője Pozsgai Anita, Fejér megye 4-es számú választókörzetének MKKP-s képviselőjelölt-jelöltje mesél az élményeiről. Először szétszedtük a buszmegállóban álló padot, és a hiányos karfa részt kicseréltük egy újra. A léceket lecsiszoltuk, visszacsavaroztuk, majd lefestettük. Egyelőre még ragad, száradnia kell: tettünk

Read more

A legnagyobb huszár szobor mellé került az ország legkisebb focimeccset néző igaz magyar nő szobra

Az MKKP túra csoport, a japán haditengerészet és a japán-német szoborméret ügyi hivatal szorgos munkájának eredményeként átadtuk az ország legkisebb focimeccset néző igaz magyar nő szobrát. A szobor felbecsülhetetlen esztétikai értéke mellett egyben kérdés és válasz is az inflálódó spektákulum által felvetett sportszociológiai kérdésekre.   Az eseményen avatóbeszédet mondott az ország

Read more

Végre bérelhető az egyik kedvenc buszmegállónk

Mint írják: Kiadóvá vált egy örökpanormás ékszerdoboz Bicske Felsőhegy városrészében. A képen látható buszmegálló 12 négyzetméteres alapterületű, de könnyen bővíthető. Részlegesen bútorozott (kanapé van), de gépesítetlen, így a jövendőbeli bérlőnek lehetősége nyílik saját ízlése szerint berendezni a megállót. Közlekedési szempontból kiemelkedő helyen fekszik, a 784-es volán busz szinte az ajtóban

Read more

Okosgyalogosokkal a dunaújvárosi sötétség ellen

Biztos hallottátok már, hogy Dunaúváros teljes sötétségbe borult, mióta korszerűsítették a közvilágítást. Az persze szóba se jött, hogy esetleg a céggel megcsináltassák normálisan, hanem úgynevezett okoszebrákkal bohóckodik a város, amik előtt felgyullad egy lámpa, mikor átkel valaki rajta. Van is ilyenből már három (kettő, mert az egyikből ellopták az aksit),

Read more

Sikeres volt a felcsúti űrkilövés

A Kétfarkas Bertalan Űrközpont bizonyította létjogosultságát. Miután lekicsinyítettük őket, sikeresen fellőttük asztronauitáinkat a Ganümédeszre.                Ez is érdekelhet: Túl kevés tuját ültettünk Fehérváron az illegális parkolás ellen, szóval vittünk oda még néhányat Székesfehérváron, a Lövöldén évek óta problémát jelentenek a Sörakadémia előtti területre

Read more

Űrállomás avató fesztivál Felcsúton

Az MKKP felcsúti űrállomásának átadása alkalmából kétnapos ottalvós fesztivált tartunk Felcsúton. Sátrat hozzatok!   Program:   Aug 19. 13:00-Beszédek 14:00- Koncert: Buzi kisfiúk 15:00- Kétfarkas Bertalan űrállomás avató ünnepség -néptánc -beszédek -Pataky Attila koncert 16:00- Koncert Kabin 17:30- Háromkapus focimeccs döntő 18:30- Űrszerepjáték eredményhirdetés 19:00- I. Összmagyar chemtrail, laposföld-hívő, dinoszauruszcsillagászati,űrgenetikai

Read more

A felcsúti űrcseresznye titka

  Ez is érdekelhet: Jogerősen felmentette négyszínfestő passzivistánkat a bíróság – „A cselekmény társadalomra való veszélyessége nem állapítható meg” Majdnem napra pontosan egy éve, 2022. június 26-án tartottak időközi önkormányzati választást Budapest VII. kerületében. A kampány során meghirdettünk egy Read more Zenélő út a XV. kerületben is! Újabb kiváló zeneslágereket

Read more

Baráti levelezésbe csöppentünk a Pancho Aréna igazgatójával

Keressük Felcsúton a helyet az űrállomás átadóhoz, gondoltuk, megkérdezzük a Pancho Arénát is, mert bizonyos fejlesztések után alkalmasnak tűnne a rendezvényünkhöz. Kicsit félve írtunk nekik, de aztán happy end. Tárgy: ajánlattétel bekérése Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia főigazgatója részére Tisztelt Takács Mihály Úr! Mint bizonyára értesült róla, folyó év augusztus 19-20-án

Read more

A felcsúti űrcseresznye titka – MEGFEJTÉS

Ez is érdekelhet: Túl kevés tuját ültettünk Fehérváron az illegális parkolás ellen, szóval vittünk oda még néhányat Székesfehérváron, a Lövöldén évek óta problémát jelentenek a Sörakadémia előtti területre felhajtó beszállítók és városgondnoksági autók, illetve az ott lakó Read more Csak egy mézeskalácsház buszmegállót szerettünk volna Fehérvárra, de a Városgondnokság szerint

Read more

A fenntartható korrupcióért tüntettünk tegnap Felcsúton

Nemzetünk fővárosára tört rá tegnap a liberális csőcselék, ezért úgy éreztük, ismét ki kell állnunk kormányunk politikája, a korrupció mellett. Nem a korrupcióval van baj, hanem azzal, hogy még mindig nem működik tökéletesen. Megkezdtük a kutypártos pénz bevezetését. Egyelőre átmenetileg még érvényben van a hagyományos forint is, de fokozatosan kivezetjük,

Read more