„Nincs olyan, hogy te egyszerre vagy keresztény, és bő nyállal szitkozódó, gyűlölködő ember”

“Ne vidd a politikát a gyerekekhez: az antirasszizmus gyakorlása még nem nekik való!”
“Nem imádkozunk veled együtt az ökumenikus imahéten, mert tudjuk, hogy te szervezed a Pride-ot!”
“Veszélyezteted a hazát és az embereket, ha odaviszed őket a migránsokhoz!”

Nem könnyű kitartással, makacs hittel az emberi méltóság tiszteletét és szeretetet gyakorolni, ha az embert folyamatosan a fentiekhez hasonló hála övezi érte. Bolba Márta evangélikus lelkész szerint a Biblia tanításaiban az emberi méltóság tisztelete olyan világosan le van írva, hogy öröm azt olvasni, és amentén élni. Ebbe nem fér bele a kirekesztés, ezt igyekszik tanítani, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A fenti szavakkal mutatta be Mártát Juhász Veronika, II. kerületi önkormányzati képviselőnk akivel az augusztus 20-i Országváltás rendezvényünkön a Kétfarkú Kutya Népfőiskola sátrában beszélgettek Állam és lélek mottó alatt. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb elhangzottakat, de érdemes megnézni a teljes felvételt.

Veronika bevezetőjében elmondta, hogy számára az teszi igazán izgalmassá Márta tevékenységét, ahogyan a közéleti szerepvállalást kombinálja a hitélettel. Legutóbb azzal került a figyelem középpontjába, hogy az önkormányzati lakásban élők érdekképviseletét igyekszik megszervezni a nyolcadik kerületben.

Márta gyermekkora óta a lelkészi pályára készült, de az ELTE magyar szakát is elvégezte, életének szerves részét képezi a tanítás. A közélet iránt viszont csak az egyetemen kezdett érdeklődni, amikor a Holokauszt-irodalommal foglalkozva tudatosult benne, milyen szerepet játszottak az egyházak ebben a népirtásban.

Később valósággal sokkolta annak tapasztalata, hogy nem minden önmagát kereszténynek valló ember számára evidens a megbélyegzés és a kirekesztés elutasítása, és amikor hitoktatóként a tanítványaival egy bibliai példázat kapcsán erről próbált beszélgetni, saját feljebbvalójától is megkapta a kritikát, miszerint a politikát nem helyes bevinni a gyerekek közé. Innentől az egyik legfontosabb cél számára az, hogy minden rábízott kisgyerek immunitást szerezzen az alapvető emberi jogok megsértése és a kirekesztés elfogadása ellen.

„Nincs olyan, hogy te egyszerre vagy keresztény, és bő nyállal szitkozódó, gyűlölködő ember.”

Veronika felhívta a figyelmet a kirekesztés nehezebben tetten érhető formáira is, amelyek nem nyílt gyűlöletbeszédben jelentkeznek, hanem az olyan kettős mércében, mint például, hogy sokak számára egy külföldön élő és dolgozó fehér magyar egészen más kategória, mint azok, akiket itt migránsnak nevezünk, hiszen az előbbi „nyilván dolgozik”.

Márta szerint a Szentírás egyértelműen fogalmaz azzal kapcsolatban, kik a szegények, akiken kötelessége segíteni: az özvegyek, az idegenek és az árvák. Ez az iránymutatás határozza meg a munkáját a hétköznapokban, ennek mentén vette fel a kapcsolatot különböző civil szervezetekkel. Mivel egyházi személyként olyan erőforrásokhoz fér hozzá, amelyekhez a civil szervezetek nem, aktívan tud segíteni ezeknek az érdekvédő és karitatív szervezeteknek, akiktől az állam folyamatosan vonja meg a támogatást.

Mindeközben azt is nap mint nap megtapasztalta, hogy az állami uszító propaganda ellenére az egyszerű emberek milyen változatos módokon segítenek a bajba jutottakon akár úgy, hogy saját otthonaikba engedik őket, akár úgy, hogy a saját pénzükből segítenek emberhez méltóbb körülményeket teremteni számukra.

Persze az aggódó hangokkal és a sztereotípiákkal is jócskán volt alkalma szembesülni. Különösen akkor, amikor a nyolcadik kerület szívében, a felekezete által üzemeltetett kollégium tőszomszédságában adott helyet egy a migránsok adminisztratív ügyintézésében segítő irodának: „Tanárnő miért támogatja a migránsokat? Azt akarja, hogy megerőszakoljanak minket?” Azonban soha semmilyen atrocitás nem történt, szívmelengető pillanatokból viszont annál több adódott.

„A Mandák-házban, a kertünkben van egy nyolcméteres trambulin. Az a világbéke szimbóluma. Muszlim, zsidó, cigány, kaukázusi, mindenféle bőrszínű gyerek együtt ugrál abban a trambulinban, és nevetgélnek.”

A beszélgetés során egyébként az MKKP-val való összefonódás is lelepleződött, többek mellett ugyanis Mártáék is segítettek közpénzt tékozolni a Covid idején, mikor nem átallottak a nyílt utcán szendvicseket osztogatni.

Arra a kérdésre, hogy mennyire terjed a Márta által megvalósított gyakorlat az egyházon belül, és hogy például a prédikációiba beépíti-e ezt a fajta közéleti elköteleződést, Márta elmondta, hogy a szószéken kerüli a nyílt politizálást. Az egyházak és a civil szféra kooperációja pedig azért nem általános gyakorlat, mert jelenleg ellenérdekelt felek.

„Ez egy olyan métely, amit a magyar állam csinál a normatívák elosztásával.”

Ezért az országváltást követően prioritást kell élveznie az állami erőforrások újbóli, igazságosabb elosztásának. Jelenleg az egyházi fenntartású intézmények majdnem dupla annyi pénzből gazdálkodnak, mint a civil fenntartásúak, ezért van az, hogy sok civil szervezet kénytelen átadni szociális szolgáltatásokat az egyházaknak.

Fontos azonban tudatosítani, hogy ezt az érdekellentétet nem az egyházak, hanem az állam generálja. Az is igaz viszont, hogy az egyházakból hiányzik az a fajta immunitás az inkorrektséggel szemben, amiről a beszélgetés elején volt szó, ezért nemigen emelte fel a szavát senki ez ellen a rossz gyakorlat ellen. Nagyjából Erdő Péter volt az egyetlen, aki jogászként szót emelt a szekuláris oktatásra igényt tartó családokat érő joghátránnyal kapcsolatban.

„Tehát a bíboros érsek mondta, hogy ez így nem oké, és le lett keverve a hangja.”

De nem csak az egyházakra igazak a fentiek, sem az egyetemek, sem egy csomó piaci szereplő nem tudott ellenállni az állam nagy polipölelésének.

A beszélgetésben előkerült még az is, hogy Márta többször kiállt a szexuális kisebbségek jogaiért, ami nem jellemző egyházi berkekben. Mivel a Mandák-házban örökbefogadást támogató civil szervezet is működik, Márta közvetlen közelről látja, hogy a szexuális kisebbségek jogait korlátozni hivatott törvények hogyan nehezítik meg például az egyedülállók számára is, hogy örökbefogadjanak. Mindez pedig azoknak a gyerekeknek árt a legtöbbet, akik túl sokáig maradnak az állami ellátórendszerben, mert gyomorforgató törvényekkel állítottak akadályokat az örökbefogadásuk elé.

Márta számára a szexuális kisebbségek jogaiért való kiállás egyenes következménye annak a morális alaptörvénynek, hogy semmilyen embercsoport ellen nem elfogadható gyűlöletkampányt indítani vagy bármilyen módon kirekeszteni őket. Így amikor számos egyházi vezető és tisztviselő igyekezett hitet tenni a szexuális kisebbségek joggyakorlása ellen, ráadásul egy olyan nyilatkozatban, ami teológiailag sem volt rendben, Márta értelemszerűen nem írta azt alá. Ekkor egyértelművé tették számára, hogy nem kívánatos személy az ökomenikus imahéten, a következő évben pedig az a városi legenda is elterjedt róla bizonyos gyülekezeti körökben, hogy ő a Pride egyik szervezője, ezért formálisan is kizárták abból az eseménysorból, ami pont a megbékélést és az elfogadást hivatott volna hirdetni.

Végezetül Veronika arra kérdezett rá, kiben találja meg Márta a szövetségeseit ebben a sajátos harcban, és mitől gondolja továbbra is úgy, hogy ezt a munkát egy egyházközösség tagjaként érdemes végeznie. Márta először is arra bátorított mindenkit, hogy olvassa el vagy olvassa újra a jézusi tanításokat, és akkor a saját szemével is láthatja, hogy azokból egyenesen következik a mindenkire kiterjedő elfogadás és a kirekesztés elutasítása. És másokat elfogadni olyannak, amilyenek, az nem egy áldozat, hanem maga a közjó, amiben jó érzés benne lenni.

Mindez a lutheránus világszövetség irataiban már meg is jelenik, de a hazai gyülekezetek között is vannak olyanok, amelyeket inspirál az a munka, amit Mártáék végeznek. Szép számmal vannak olyan szervezetek és cégek is, akik anyagilag támogatják őket, és nem kevés pénzt tesznek például a 13. kerületben, a Dévai utcában működő, menekülteket segítő gyülekezeti kezdeményezésükbe. A katolikus szerzetesközösségek is rengeteg anyagi forrást irányítottak át Mártáék projektjeibe. Azt is többször megtapasztalta, hogy amikor felüti fejét a kirekesztés, mindig sokféle módon megmutatkozik a szolidaritás és a kiállás is.

„Az én hangom társadalmilag nem olyan erős, a közvéleményt nem tudom érdemben befolyásolni, de a kisebbségeket védő civil szervezeteknek mégis nagyon fontos, hogy egyházi oldalról is megtapasztalják a kiállást, egy nagy igent mondást az emberi méltóságra és az emberi jogokra.”

Nézői kérdésre Márta elmondta, hogy jóllehet, nem mindenki ért vele egyet az evangélikus egyház másik 300 lelkipásztora közül, szó nincs arról, hogy partizántevékenységet folytatna, a munkáját az egyháza támogatásával végzi. Az evangélikus egyházban gyülekezeti autonómia van. Vagyis nem beszélhet az evangélikus egyház nevében, a véleményét mint Bolba Márta evangélikus teológus fejti ki, de nem is szólnak bele, hogy mit mondhat, és mit nem.

Ugyanakkor történelmileg kialakult egy olyan beidegződés a magyarországi hívőkben, hogy karitatív akciókban részt vesznek, de a társadalmi egyenlőségért már nem állnak ki, mert az már nem egyházi dolog, hanem politizálás, és az rossz.

„Balog Zoltán mikor gyakorlatilag a teljes szociális ellátórendszert kiszervezte az egyházaknak, elvárta, hogy kussoljanak a társadalmi igazságosság kérdéseivel kapcsolatban, mert az nem az ő dolguk.”

Ez viszont egy hamis szembeállítás. Veronika rámutatott, hogy ez a képzelt kettősség a civil szférától a művészeteken és az oktatáson át mindenhol jelen van, és a hatalom mindent meg is tesz, hogy ez így maradjon, mert csak így tudja egy szekértábor-logika mentén manipulálni az embereket.

Kamrás Orsolya

Keddi kaland: utazz Pannonhalmára, juss be az igazgatóhoz, és győzd meg a Főapátot, hogy ne vegye el az egyház a II. kerületi önkormányzat 1,6 milliárd ft értékű ingatlanát!

Az augusztus 20-án elhangzott összes Népfőiskola előadás felvételét itt találod, az aktuális kurzusokról pedig itt olvashatsz.

Komment!