Az agárdi csodaszarvasos buszmegállótól a tatai közösségi könyvespolcig – Kedvenc Fejér és Komárom-Esztergom megyei akcióink 2023-ból

A december mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére idén is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es országgyűlési választás után elkezdett építkezést. Lett közel 1500 új passzivistánk, szerveztünk kb. 300 zöld és szociális akciót, tartottunk legalább 350 klubot és egyéb rendezvényt, 500-nál is több városfelújító, street art és figyelemfelhívó akciót bonyolítottunk le. Ebben a posztban arra tekintünk vissza, melyek voltak talán a legjobban sikerült akcióink idén Fejér és Komárom-Esztergom megyében.

Zsugorított panelház Fehérváron

A székesfehérvári Rákóczi utcában felhúzott épülettel a város lakhatási problémáira szeretnénk választ adni. Terveink szerint hamarosan telepítjük hozzá a zsugorítógépet is, amellyel a lakosokat fogjuk megfelelő méretre zsugorítani a beköltözés előtt.

A nagy ho-ho-horgász találkozása Vizipók-csodapókkal egy gárdonyi buszmegállóban

Április közepén Fejér és Bács-Kiskun vármegye közös akciójában végre a Velencei-tó térségére is kiemelt figyelmet fordított a Rendkívüli Ügyek Minisztériuma. Az év első hónapjaiban lezajlott városbejárásoknak köszönhetően Gárdonyban is megtaláltuk azokat a problémákat, amelyekre reflektálhatunk egy felújítással/figyelemfelhívással. Ennek apropóján elsőként a vasútállomás előtti buszmegállót néztük ki, amire bőven ráfért már egy felújítás.

Csodaszarvas Agárdon

Ha már lendületben voltunk, igyekeztünk ezt meg is tartani: május végén az előző akció helyszínétől nem messze, Agárdon is felújítottunk egy buszmegállót, ezúttal a magyar mondavilágot alapul véve.

Biopollerek Fehérváron

Amíg az önkormányzat széttárja a kezét, hogy mégis mit tehetne a Lövöldén a sörakadémia előtti területre behajtó járművekkel szemben, addig mi megtaláltuk a megoldást.

Tavaly egyszer már megpróbáltuk orvosolni a problémát 8 kis méretű tuja elültetésével, azonban elszámoltuk magunkat: hagytunk 3 méter helyet, ahol még át tudtak hajtani. Május eleji akciónkkal orvosoltuk ezt a hibánkat, újabb 5 tuja elültetésével ezúttal a járda másik oldalán zártuk le a területet.

A gyakori autósforgalom miatt teljesen kipusztult a fű, 1 centi eső miatt pedig elárasztja a járdát a sár. (Igen, gondozzuk is a kis csemetéket, figyelünk is rájuk.) Amennyiben sikerül megszüntetnünk végleg az autósforgalmat, szeretnénk majd újrafüvesíteni a területet, és egy kis gyalogos ösvényt kialakítani.

Mézeskalács-buszmegálló Perkátán

Április utolsó hétvégéjén újabb buszmegállót újítottunk fel Perkátán. A negyedik felújított megálló ezúttal mézeskalácsház grafikát kapott, és ezzel egyébként a település buszmegállóinak felét már kutyapártosítottuk.

Halasodó padok Fehérváron

Május végén folytattuk Székesfehérvár teljes körű átfogó felújítását, ezúttal a tóvárosi suli előtt sikerült 12 padot felújítanunk. Az elkészült padokat rossz politikus módjára nem adtuk át, nyilván ezt a luxust a közelgő választás kampányban nem engedhetjük majd meg magunknak.

Spongyabob és a hét törpe Tatabányán

A korábban felavatott atlantiszi irodánk után idén márciusban úgy döntöttünk, szükség van még egy vízi élőlényre Tatabánya utcáin. Augusztusban pedig a hét törpét festettük fel egy másik, hasonló villanyszekrényre.

Közösségi könyvespolc Tatán

A tatai Új úton május óta már lerakhatjátok megunt, otthon a polcon porosodó könyveiteket, és ha más is így tett előttetek, akár vihettek is haza új olvasnivalót magatoknak.

Qui Gon Jinn Tatabányán

A Szegedről indult hullám Tatabányára is eljutott: július óta ott is jedi lovag figyelmezteti a kerékpárosokat az út közepén meredő oszlopra.

Ha a jövőbeni akcióink is érdekelnek, az MKKP – Fejér megye, az MKKP Tata-Tatabánya-SzárligetMKKP EsztergomMKKP Komárom-Oroszlány oldalakat kövesd! Ha pedig részt is vennél hasonlókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának.

Láng Dávid

Komment!
Ez is érdekelhet:
Egyedül vállaltuk az ellenzék szerepét Fehérváron, de a módosítónk elfogadása helyett csak egy szóbeli ígéretet kaptunk a polgármestertől

A decemberi közgyűlésre nagy reményekkel készültünk, de értek bennünket meglepetések. Tudni kell, hogy októberben beadtunk egy javaslatot azzal kapcsolatban, hogy Read more

Szeretnél egy saját légópincét? Fehérváron most 100 is eladó!

November 8-án ismét ülésezett Székesfehérvár képviselő-testülete, az alábbiakban összefoglaltuk napirendi pontok szerint, miről volt szó. 1. napirendi pont: SzMSz elfogadása. Read more

Székesfehérváron is megalakult az új önkormányzat, annyi képviselőnk van, mint az összellenzéknek

Székesfehérváron olyan hatékony és sikeres kampányt folytattak az ellenzéki pártok, hogy végül összesen 900 szavazattal kaptak többet a kutyapártos jelölteknél. Read more

6 millió forintos szabadfogasunk lett Székesfehérváron

Megtaláltuk az új kerékpártárolók legjobb felhasználási módját. Kicsit drága, kicsit csúnya, de a miénk! Régóta bajban voltunk, hová is tudnánk Read more