A kecskeméti alvó csigától a bajai Korlátkiállításig – Kedvenc Bács-Kiskun megyei akcióink 2023-ból

December-január fordulója mindig az évösszegzések ideje, és szerencsére ezúttal is bőven van miről beszámolnunk, hiszen minden téren folytattuk a 2022-es országgyűlési választás után elkezdett építkezést. Lett közel 1500 új passzivistánk, szerveztünk kb. 300 zöld és szociális akciót, tartottunk legalább 350 klubot és egyéb rendezvényt, 500-nál is több városfelújító, street art és figyelemfelhívó akciót bonyolítottunk le. Ebben a posztban arra tekintünk vissza, melyek voltak talán a legjobban sikerült akcióink idén Bács-Kiskun megyében.

Halastó Kecskeméten

Februárban elhatároztuk, hogy új szórakozási lehetőséget biztosítunk a város vízkedvelő lakóinak. Pecabotokat elő!

Alig másfél hónappal később aztán váratlan fordulat történt:

Próbálj meg Kecskeméten mozgássérülten közlekedni: főszerepben a Kaszap utca

Év elején bemutatott horrorfilmünkben egy kerekesszékes barátunkat kísértük el bevásárolni a vasárnapi ebédhez, közben pedig dokumentáltuk, milyen viszontagságokkal jár számára mindez Kecskemét egyik főutcáján. A videó több mint tanulságos, megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk!

Folytatásos szappanoperává fajult a kecskeméti LUK sztorija

Kecskeméti csapatunk április közepén tett közzé egy fotót egy Nyíri úti kátyúról, amelyet figyelemfelhívási céllal bekarikáztak és egyértelműsítő feliratozással is ellátták.

Az Illetékes Szervek váratlanul gyorsan, alig két nap után reagáltak (jó érzés, hogy ennyire releváns tájékozódási pontként tartják számon a Facebook-oldalunkat), azonban már az első esőzés megmutatta, hogy a probléma nem szűnt meg, mindössze valamivel kisebb lett. Rá két napra viszont újabb meglepő fordulat történt: úgy tűnik, visszatért az Útfoltozó Brigád, hogy ismét megnyissák a LUK-aktát.

Mindenesetre ezen a ponton már annyira a szívünkhöz nőtt a kedves kis kátyú, hogy május 1-jén LUK PIKNIKET tartottunk a helyszínen, ami remek hangulatban telt.

Polgármester asszony esete az úthibákkal

Meglepődve tapasztaltuk egy júliusi hétvégén Szemereyné Pataki Klaudia asszony figyelmességét, aki a minősíthetetlen kecskeméti utak veszélyeire figyelmezteti az autósokat, kerékpárosokat, motorosokat. Ezúton is köszönjük neki!

Nagyon kígyó!

Jájj de kígyó dolgot találtunk egy június eleji hétvégén! Gyorsan megfestettük, hogy megbékéljen…

Kisvakondos betonbigyók

Kecskemét immár hivatalosan is a betonbigyók városa: az alábbiakat a fent említett kígyófestés után szúrtuk ki, majd hamar a tettek mezejére léptünk és már másnap kicsinosítottuk őket. Mégiscsak szebbek így, nem igaz?

Ne ébreszd fel az alvó csigát!

És újfent egy betonbigyó: ha az Eleven felé jártok a Széchenyivárosban, nézzétek meg Csigócát, de csak halkan, nehogy felébredjen!

A Nagy Kecskeméti Padcsörte

Július közepén döntöttünk úgy, hogy az azokban a napokban legforróbb közéleti témának számító, oda-vissza festegetett ferencvárosi pad által megihletve Kecskeméten is kezelésbe veszünk néhány – egészen pontosan nyolc darab – leharcolt padot a széchenyivárosi városrészben.

Az alapkoncepció az volt, hogy legyen köztük mindenféle szín: szivárványos, magyar trikolór és persze, ha már Kecskemét, akkor lila-fehér KTE-s pad. Szerettük volna, ha az embereknek az jön le ebből, hogy mind megférünk egymás mellett, a másik elnyomása nélkül is.

Egy ideális világban itt véget is érne egy történet, na de, mint azt bizonyára kitaláltátok, a valóság most is másként alakult. Ugyanis alig néhány nappal később a nyolc padból hármat, amelyeket összesítve feltehetően szivárványosnak ítéltek meg a helyi erők, átfestettek a kecskeméti focicsapat színeire. Ugyanott van 15 további, renoválásra váró pad is, de azokat valahogy nem sikerült megtalálniuk. (Arról már ne is beszéljünk, hogy mint azt fentebb említettük, a mi padjaink között is szerepelt olyan, ami a KTE színeit kapta.)

Nem hagytuk annyiban a dolgot: augusztus elején a továbbra is felújításra szoruló padok közül három egymás mellettit felhasználva csapdát állítottunk a szivárvány-fóbiásoknak. Egyben hasznos tanácsokkal is elláttuk őket arra vonatkozólag, hogyan kezdjenek hozzá, ha kivételesen nem rongálni szeretnének, hanem az előző remekművüknél valami szebbet alkotni.

Adománygyűjtés a Kecskeméti Cicamentőknek

Idén is megrendezték már hagyománynak számító év végi akciójukat az MKKP Kecskemét passzivistái: egyetlen hétvége alatt 227.570 forintot, valamint egy csomó tárgyi adományt sikerült összegyűjteniük a Kecskeméti Cicamentők számára. Az adományozók cserébe saját készítésű mézeskalácsot kaptak. A pénzt a felhalmozódott orvosi számlák mellett a beteg cicák kezelésére, ivartalanításra, oltásra, ételre, alomra fordítják majd. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult!

Volt kátyú, nincs kátyú, avagy ilyen egy sikeres figyelemfelhívó akció

A lenti képekhez nem is tennénk hozzá többet azon kívül: várjuk a javaslatokat, mire hívjuk fel legközelebb a figyelmet!

Korlátkiállítás Baján

Baján a piactérnek is használt parkoló szélén, az árokparton valamilyen oknál fogva 10 méterenként sorakozik egy-egy rozsdás korlátdarab. Nagytotálban így néznek ki:

Érthető funkciójuk nincs, kézenfekvő volt tehát az ötlet, hogy adjunk nekik. Passzivistáink munkához is láttak, és immár ünnepélyesen bejelenthetjük, hogy megnyílt az I. Bajai Korlátkiállítás! A tárlat ingyenesen látogatható, de adományokat köszönettel fogadunk.

baja-korlat-4
baja-korlat-3
baja-korlat-2
baja-korlat-5
baja-korlat-7
baja-korlat-6
baja-korlat-8
baja-korlat-9
baja-korlat-10
previous arrow
next arrow

(Lapozni a bal és jobb szélen található nyilakkal tudsz.)

Segítettünk Szilveszternek

Az 58 éves, Baján élő Bohos Szilveszter nehéz anyagi helyzete miatt az elmúlt években számos helyről próbált segítséget kérni, ebbe a körbe beletartozott a Kétfarkú Kutya Párt is. Elég sok ilyen megkeresést kapunk, és bár próbálunk mindegyikre valamilyen megoldást találni, a gyakorlatban leginkább azon múlik a dolog sikere, van-e helyben olyan csapatunk, akik kézbe tudják venni a szervezést.

Ezúttal szerencsére pontosan ez történt: Szilveszter levele megtalálta Social koordinátorunkat, Manót, aki továbbküldte a Bács-Kiskun megyei koordinátornak, Martos Csongornak, ő pedig bajai passzivistáinknak, Sasnak és Robinak.

Akik el is kezdtek szervezkedni, erről részleteket az alábbi videóban láthatsz.

Hogyan lesz két zsák összeszedett üvegcserépből fűszerspirál? Baján megcsináltuk!

Még február elején történt Baján, hogy az elhagyott varroda épületének Honvéd utcai oldala annyira meglepődött az óriási szélvihartól, hogy kitüsszentette az ablakai nagy részét az alatta lévő járdára. Az önkormányzat seprűi azonban lassan pörögtek, sehogy sem akarták eltakarítani a szilánkokat – így a saját kezünkbe vettük az ügyet, és pár extra munkás kéz segítségét is hívtuk.

Elkezdtük a szilánkok eltakarítását, azonban a rendelkezésre álló eszközeink segítségével nem sokra jutottunk. Kis segítőink minden igyekezetük ellenére szintén nem tudták befejezni a munkát.

A következő hónapok során patthelyzet alakult ki. Az önkormányzat továbbra sem lépett és takarító szellemeket is hiába próbáltunk megidézni. Közben viszont a szilánkok komoly balesetveszélyt jelentettek, ezért végül megadtuk magunkat a sorsnak, és néhány mindenre elszánt passzivistával eltakarítottuk őket mi magunk.

Komolyabb nehézségek árán sikerült kinyomoznunk az épület tulajdonosát, egy helyi építési vállalkozót. Gondoltuk, felhívjuk és félig viccesen a tudtára adjuk, hogy elvégeztük a munkát, várjuk a fizetséget. Sikerült is elérnünk telefonon – először nem igazán vette a lapot, utána azonban meglepően kooperatívnak bizonyult. Felajánlotta, hogy küld egy teherautót az összegyűlt két zsáknyi üvegcserép elszállítására, és láss csodát, a jármű 5 percen belül(!) meg is érkezett.

Ez már önmagában happy end lenne, de a történet nem ért itt véget, a vállalkozó ugyanis megkérdezte, tudna-e segíteni még valamiben. Mi pedig azt feleltük, hogy ha van nélkülözhető bontott téglája, azzal éppenséggel tudnánk mit kezdeni. Volt neki, nem is kevés: annyit kaptunk tőle, amiből legalább kettő fűszerspirál kijön. Ebből az egyiket július elején meg is építettük, így kicsivel zöldebb és természetközelibb hely lett az Ybl sétány és a Völgy utca panelházai által közrefogott terület. Köszönjük szépen a felajánlást!

Baja van a gravitációval? Kapcsolja ki!

Sokat jársz a piacra? Félsz a veszélyes járdaszakaszokon? Nem szereted a gravitációt? Szüntesd meg Antigravitációs Kapcsolóval!

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt bajai passzivistáinak hónapokon átívelő kitartó munkája meghozta gyümölcsét: egy mérnöki mesterművel kikapcsolhatóvá tették a gravitációt!

A találmányt első körben a piac mögötti Szenes utcában helyezték tesztüzembe a piac oldalsó kijárata és a munkavédelmi cuccokat áruló bolt között (aki így jobban ismeri: a Basket Bar és DonPipi iránya). Gravitáció nélkül nincs olyan, hogy egy rossz lépés és törik a boka, vagy egyszerűen lezuhansz az úttestre. Próbáld ki te is!

Ilyen is van, de minek: íme a rokkantabbá tevő parkoló

Gondoltuk, felhívjuk a figyelmet arra, hogy aki itt száll ki a kocsijából, könnyen még rosszabb állapotba kerülhet, mint amilyenben addig volt…

Ha a jövőbeni akcióink is érdekelnek, az MKKP Kecskemét, MKKP BajaMKKP Bács-Kiskun oldalakat kövesd! Ha pedig részt is vennél hasonlókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának.

Láng Dávid

Komment!
Ez is érdekelhet:
Parkolóként használják Baja legszebb terét – Mi lehetne a kompromisszumos megoldás?

Bajának van egy gyönyörű főtere, a Szentháromság tér, amit Közép-Európa legnagyobb nyílt terei között tartanak számon. A téren található a Read more

Amikor egy segítségkérés célba ér: így támogatták bajai passzivistáink Szilvesztert

Az 58 éves, Baján élő Bohos Szilveszter nehéz anyagi helyzete miatt az elmúlt években számos helyről próbált segítséget kérni, ebbe Read more

A ferencvárosihoz mérhető padcsörte van kibontakozóban Kecskeméten

Kecskeméti csapatunk július közepén döntött úgy, hogy az azokban a napokban legforróbb közéleti témának számító, oda-vissza festegetett ferencvárosi pad által Read more

Megnyílt az I. Bajai Korlátkiállítás

Baján a piactérnek is használt parkoló szélén, az árokparton valamilyen oknál fogva 10 méterenként sorakozik egy-egy rozsdás korlátdarab. Nagytotálban így Read more