Négyszínbringák Wekerletelepen – Cargo szövetség az emberléptékű közösségekért

Beszámoló a Kutyapárt közösségi bringáiról – Ferenczi István, Kispest független zöld önkormányzati képviselőjének írása

Hogyan kerültek Négyszínbringák a Wekerletelepre?

Valamikor 2022 végén vagy 2023 elején Juhász Veronika önkormányzati képviselő-kollégámmal beszélgetve rájöttünk, hogy én folyamatosan teherbiciklikről, autómentes fuvarozásról és szállításról álmodozok, ő pedig a Kutyapártnál épp három ilyen teherbringát is kezel, de nem nagyon tudják hova tenni őket. A puszta tárolás is folyamatos költséget jelentett, és a közösségi használat menedzsmentje, ennek kialakítása is szép, ám ambíciózus, nem háromperces feladat.

Azt találtuk ki, hogy majd én tárolom őket,
cserébe használom, használjuk a helyi – wekerletelepi, kispesti – civil közösséggel.

Kicsit alaposabban végiggondoltuk a dolgokat, hogy komolyabban körvonalazott célokat tűzhessünk ki magunk elé. Olyan funkciót szerettünk volna találni a bringáknak, ami közösségi – társadalmi – hasznot hajt, és mindezt olyan módon akartuk megvalósítani, hogy máshol is alkalmazható modelleket kísérletezzünk-, próbáljunk ki. Természetesen a bringákkal, a projektekkel, a róluk szóló hírekkel a Kutyapártot is népszerűsíteni akartuk – elvégre ezek a gépek az egyik legértelmesebben elköltött
állami párttámogatást testesítik meg
. És természetesen a fenntartható, környezetbarát városi közlekedést kívántuk népszerűsíteni.

Munka és szórakozás: szolgálatba álltak a bringák

2023 tavaszán átvettem a bicikliket: elkezdődhetett a munkával egybekötött szórakozás és edukáció: két komposztos eseményen is szerepeltek a járgányok. Egyszer a II. kerületben a Zsigmond téren, egyszer a XIX.-ben szolgáltak közösségi komposztálókat felavató esemény teherfuvarosaiként.

Be kell vallani, hogy a közterületi komposztálásnál sokkal kevésbé megosztó kérdésnek tűnik az autómentes teherfuvarozás. A kargók mindig kiváncsiságot és mosolyt csalnak az emberek arcára, beszélgetéseket indítanak el, és még olyanok is elismerően csettintenek, akik aztán autóba ülve igyekeznek tovább.

Hasonló alkalom volt az Átalakuló Wekerle palánta-adományozó akciója. Gyönyörű, vonzó látvány, minden ízében hiteles és zöld az, amikor az önellátás felé törekvő városi kertészeknek biciklivel juttatjuk el a palántákat. Az adományokat ráadásul a helyi, hátrányos helyzetű diákokat támogató Tanoda kapta. Hasonlóan összetett, több szempontból zöld akciókra a Közös Kávézó is használta a
bringákat. A helyi, szezonális, nagy részben bio és minden esetben növényi alapanyagokkal dolgozó konyha zöld szervezeteknek, zöld rendezvényekre szállít konferencia-ebédet. Amikor a konkrét szállítás is nulla kibocsájtású (mert az elektromos rásegítésű kargót az itthoni napelemmel töltjük fel), akkor azért nem kis büszkeség tölti el a zöld szívünket.

Mi mindenre lehetne még…

Mire használhatná még ezeket a járgányokat a helyi közösség? Ezt a kérdést
feltettük a wekerletelepi “falunap” közönségének is. Íme néhány ötletük:

Vezessünk bicibuszos iskolába bringázásokat!

Intézzük időseknek a bevásárlásukat!

Gyűjtsük össze a piacon a még használható zöldség-hulladékokat!

Van tehát mit megszervezni, ha lesz kapacitás. És természetesen a közösségi megosztás legegyszerűbb, legkézenfekvőbb módját is kipróbáljuk – azt, hogy alkalmi fuvarokra, az autózás kiváltására kölcsönözhessék a bicikliket a helyben élők.

Ferenczi István
2024. január 30., Budapest

+++++++++++++++++++

Iszkiri Flotta – Négyszínbringák

Átalakuló Wekerle

Komment!
Ez is érdekelhet:
Háborog a lakosság, amiért fákat vágtak ki két új park építésekor Szegeden. De joggal?

Aki Szegeden él vagy jár, az elmúlt hetekben szinte kizárt, hogy ne hallott volna az Attila utca két oldalán készülő Read more

Apportírozás, farokcsóváló verseny, Szinkronúszás – Ilyen volt az MKKP Kutyaolimpia döntője

A két évvel ezelőtti, nagy sikerű Kutyavizes vb után ezúttal Kutyaolimpiát rendeztünk. Az elődöntőkre több helyszínen (Érd, Ferencváros, II. kerület, Read more

Beton helyett fákat és zöldet Budafok-Tétényben – te döntsd el, hova, mi bevisszük a testületi ülésre!

A klímaváltozás miatt egyre gyakoribb és szélsőségesebb időjárás várható, erre példa a mostani nyári forróság, amely a betondzsungelekben sokszor szinte Read more

Miért szavazz ránk Újpesten?

https://youtu.be/n06sj74K2Co?si=Fy9y2zEAt-HTlZDj ...és ha mindez nem lenne elég, megírtuk 44 oldalas, saját cselekvésünkön alapuló programunkat: Mit akarunk Újpesttel? Mit csináltunk Újpesten Read more