Virágosztás helyett: Nőnapi adománygyűjtés Újpesten

A menstruáció minden nő életében havi rutinnak számít és normál esetben az élet körülményei megengedik, hogy megvásárolja az ehhez szükséges intimhigiénés kellékeket.

Sok nő számára az alap tisztálkodási szerek is luxuscikkeknek számítanak és nem elérhető számukra a menstruációs napok könnyebb megéléséhez elengedhetetlen egészségügyi termékek, ilyenkor menstruációs szegénységről beszélünk. Ez a jelenség különösen szomorú, hiszen ezeken a napokon egy normál életkörülmények között élő nő is komfortra és kényelemre vágyik. Ez a jelenség rengeteg frusztrációhoz, társadalmi szorongáshoz, iskolából illetve munkából való kieséshez és a nőiesség torz és negatív megéléséhez vezethet.

Számla letöltése itt, előnézete itt.

Hazánkban több ezer nőt érint a menstruációs szegénység éppen ezért idén a Nemzetközi nőnap alkalmából gyűjtést szerveztünk ennek enyhítése és segítése céljából.

A gyűjtés során 150.000 forint értékű pénzadományt sikerült összegyűjtenünk, melyet teljes egészében a Twist Olivér Alapítványnak (https://www.twistoliver.hu/) adományoztunk, mely összeggel egy jó darabig egészségügyi betétet, alsóneműt és intim törlőkendőt tudnak vásárolni a hölgyeknek.

Fontosnak tartjuk, hogy virágosztogatás helyett foglalkozzunk a nőket érintő tényleges problémákkal és olyan helyre juttassunk el pénzt, ahol tényleg nagy szükség van rá, mint ahogy azt korábban is megtettük Újpesten.

Melegétel osztás, december
Tanszer vásárlási támogatás
az ellenzéki kampányban eltékozolt WC-papírok osztása újpesten
2022-es kampánypénz tékozlás: bokorosztás 1 millió forint kampánypénzből

Számla előnézete

AI04_0159323


ELINDULUNK A 2024-ES VÁLASZTÁSON!

TÖRTÉNJEN MÁR VALAMI!

Indulunk a 2024-es önkormányzati választáson, saját képviselőjelöltekkel, Nagy Dávid polgármester-jelölttel – és persze egy veletek kidolgozott programmal! Nem vicc.

Ez is érdekelhet:
Közfodrász projekt és szabadfogas akció

Pár hete kitelepültünk a Blaha aluljárójába szórólapozni. Sajnos nem bírtuk ki végül és a politikai gyűlés közben szociális tevékenységeket is végeztünk. Eszünkbe Read more

Tüntetés a lejárati idő ellen

Új hobbink van, mégpedig a tüntetésnek álcázott adománygyűjtés. Nagyon durván lejárattuk a lejárati időt, követeltük a penészlobbi felszámolását és a Read more

A kékmikró igaz története

Dani könyve Kezdetben vala a mikró. Az ősi legendák szerint valaha a Párt mikrója volt, de bedöglött, és kidobásra ítéltetett. Read more

Gerillastrand-avató a Római-parton

Negyvenhatezer éve nem lehet legálisan fürdeni a Dunában Budapesten, ezért gerillastrandot épített és avatott a Fák a Rómain és a Read more