Kifizetőhelyek a XII. kerületben című rovatunk jelentkezik

Július 12-én dönt a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezetői ELŐRE jutalmat kapjanak a 2024. évi munkájuk megbecsüléseként, mindezt úgy, hogy 2024-nek csak a felénél tartunk. 

Tavaly év végén kaptak 13. havi juttatásként plusz 1 havi bért. Majd Pokorni Zoltán úgy látta, hogy annyira, de annyira jó munkát végeztek, így idén februárban megszavaztatott nekik még egy plusz havi bért. A tavalyi, fizetésen felüli  plusz juttatások 10,6 millió Ft-ba kerültek a kerületnek, ezzel a mostani körrel ez 14 millió Ft-ra emelkedik. Ezeket mindig év végen és következő év elején, UTÓLAG szokták megkapni.

Úgy tűnik, az volt a Legfontosabb Dolgok egyike, hogy kimatekolják, hogy a hivatali idejük utolsó napja, szeptember 30-ig az pontosan három darab negyedév az idei évből. Így gondoltak egyet és év közepén előre kiosztják az erre az időszakra eső jutalmakat. Mindezt úgy, hogy nem tudható előre, milyen évet fog zárni az adott cég, és ha esetleg valamelyikük holnap kilép, vagy megbetegszik, akkor hónapokra úgy kapnak plusz juttatást előre, hogy nem is dolgoztak.

Nézzük, kik ezek a jutalmazottak és milyen eredményesek az általuk vezetett cégek:

Móczán Mónika a Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft. (magyarul a MOM Sport) és Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft (leánykori nevén a Városmajori Tanuszoda) ügyvezetője. Annak idején a fizetése megállapítása elég viccesen alakult, mert két helyről nem kaphat fizetést, ezért ezt az Önkormányzat úgy oldotta meg, hogy az uszodában “ingyen” dolgozik, a MOM Sportban pedig duplájára emelték a fizetését. A bére így jelenleg, 2023-ban havi 1.900.000 Ft. Ezt ugye 2023. évi munkájára megkapta 14-szer. Most pedig kapni fog még 1.425.000 Ft-ot a 2024-ben végzett munkájáért. Azt tudni érdemes, hogy a Városmajori Uszodát bezárták július 1-augusztus 31 között, így nem tudom, ott mi lesz az a kemény munka, amit tud végezni ezért a pénzért.

A MOM Sport adózott eredménye 2023-ban az 1,1 milliárdos árbevétele után 30 millió Ft volt. Az uszoda 157 milliós bevételéből sikerült 25 millió Ft veszteséget produkálni. A két cég tehát összesen 5 millió Ft-ot hozott a XII. kerület konyhájára, és erre a csodás eredményre kifizetett plusz juttatás 4,3 millió Ft kiadást jelentett az önkormányzatnak, a mostani kifizetéssel pedig ez az összeg már közel 6 millióra nő. Vagyis amit a két cég termelt, az nagyjából ki is lett fizetve neki jutalomként, hisz nem lett volna ennek a pénznek jobb helye. Ráadásul nemrég 200 milliós pótbefizetésről döntött a Városfejlesztési és Tulajdonosi Bizottság. Ezek a több száz milliós pótbefizetések rendszeresek, amúgy a hiány már milliárdos nagyságrendű lenne. 

Wachsler György a BBSZ Kft. és a Fáber Kft. vezetője, egyik céget sem kell különösebben bemutatni, messze földön híresek korrekt működésükről. A Fáber Kft a közel 1,5 milliárdos éves bevétele után komoly 1.721.000 Ft adózott eredményt tudott felmutatni. A BBSZ számai még szebbek, az évi 30 millió Ft árbevételből sikerült 22,6 millió Ft veszteséget termelni. A BBSZ Kft.-ről tudjuk, hogy nem működik, az egyetlen egy bevételi forrása a Böszörményin a parkoló, aminek üzemeltetését amúgy is a FABER Kft. végzi el. 

Tehát a két cég összesen 20,9 millió Ft veszteséget termelt. Hát erre nem is lehet más a válasz, csak az, hogy a havi 1,7 milliós fizetésén felül kapjon még erre a csodás éves teljesítményre még két havi fizetést, ami munkaadói terhekkel mintegy 3,8 millió Ft összeget jelent az önkormányzat kasszájából, ami a mostani kifizetéssel lesz 5,3 millió Ft.  Ahogy Móczán Mónika esetében, itt is a cégek felügyeletének az összevonásakor megduplázták a fizetését. 

Ilyen gyönyörű eredmények láttán az üzleti világban is tök természetes gyakorlat, hogy az illetőt, aki ilyen számokat produkál, nem kirúgják, hanem még szanaszét jutalmazzák. 

Hambuch Gerda a MOM Kulturális Központ vezetője. Nála indokolt a jutalom, mert a MOM Kult közel 36 millió Ft adózott eredményt produkált a 488 milliós árbevétel után 2023-ban, tehát az általa vezetett cég nyereséges, és bőven kitermelte erre a fedezetet. Az ő esetében ugyanúgy, mint a többiek esetében viszont az teljesen indokolatlan, hogy miért kap előre egy olyan jutalmat, amit utólag szoktak adni.

Ezeket a plusz juttatásokat évente kétszer szokták a vezetők megkapni, mindenféle érdemi eredmény felmutatása nélkül. Lesz változás a jövőben ezen a területen is, mert arra fogunk törekedni, hogy az önkormányzati cégek élén üzleti szemléletű vezetők legyenek, akik nem csak a kötelező feladatokat fogják ellátni, hanem a piacról hozott tapasztalatokat akarják beintegrálni a cégek működésébe, profitorientálttá téve azokat. Egy modernebb, piaci szemléletű vezetővel, aki nem csak valakinek a valakije és berakták a cég élére jó pénzért melegedni, egész biztosan sokkal jobb eredmény érhető el, főleg annak tudatában, hogy a nyereség nem lesz kilapátolva a mindenféle kifizetőhelyek által. 

Jutalmat meg csak akkor fognak kapni, ha fentiek megvalósulnak. 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Tanszergyűjtés XII. kerület

A mai naptól szeptember 6-ig tanszergyűjtést szervezünk a XII. kerületben rossz anyagi körülmények között élő iskoláskorú gyerekeknek, összesen 47 tanulóról Read more

Nem lesznek nagyszámú elbocsátások, az óvodavezetők sem lesznek kirúgva – már megint hazudik az önkormányzat nektek

Nem szeretném elviccelni a dolgot, úgyhogy ezúttal nézzétek el nekem a komoly hangvételt. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán és a honlapján Read more

A Tóth Lőrinc utcában lerombolt villa történetenének folytatása az önkormányzattal

Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása A Read more

A Márvány utca utolsó zöldszigetét is beépíthetik

Mónus Angéla, a XII. kerületi önkormányzat Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság MKKP delegáltja és a 04. evk képviselő jelöltjének írása Mongolian Read more