Mi újság az Iszkiri Flottával? – Erre jártak idén a közösségi célokra kölcsönadott teherbringáink

A 2024-es választási év a szokásosabb szállítási igények mellett politikai munkát is hozott az Iszkiri Flottának. Részt vettünk törökbálinti, józsefvárosi és második kerületi kampányokban is – mindenhol győztes csapat oldalán. Plakátragasztással támogattuk Bihari Gyuri és Pikó András kampányát a Józsefvárosban. Sokadszor bebizonyosodott, hogy a létrát el lehet vinni autó nélkül is, és hogy a városban nincs rugalmasabb és megbízhatóbb szállítási eszköz, mint egy teherbicikli.

A Törökbálint Holnap Egyesület kampányában való részvétel során ismét kiderült, hogy a vonat+bicikli multimodális megoldás kargóval is kivitelezhetó, feltéve hogy feljutunk a peronra, ahol alacsony padlós szerelvény vár. A Déliben szerencsénk volt.

Budapest második kerületében a Kutyapárt jelöltjeinek kampányában vett részt a pedelec-kargó. A csapat duplázott, Juhász Veronika immár másodmagával, Kocsis Mátyással együtt ülhet be jövő hónapotól a testületbe, gratulálunk nekik!

A civil érdékérvényesítésben is szerepet kapott a bringa. Vitézy Dávid, a Galvani híd lelkes támogatója érkezett Kispestre utcafórumot tartani. Platóra szerelt pulttal és rengeteg kérdéssel vártuk.

Az Átalakuló Wekerle a Mátrix oktatási központban szervezett lakossági tervezést, ahol a választást megelőzően az érintettek fogalmazták meg, hogy milyen környezetben szeretnének élni. Ehhez is szállítottuk a hozzávalókat.

Már hagyományosnak mondható bérlőink újakkal egészültek ki, ígyösszességében  az alábbi fuvarozási célokra használtuk a bringákat. Bár egyre több kargó van a pesti utcákon, azért még mindig különlegességnek számít, így a szemléletformálásból masszívan kivettük a részünket.

  • Gólya Építők: szerszámok, építési anyagok fuvarozása.
  • Átalakuló Wekerlei Közösségi Szövetkezet: A KöZöS konyha kihelyezett catering-szolgáltatásának támogatása: ételszállítás-
  • Zenevad – Zene és Terápia Wild Annával: hangszerlogisztika.
  • Bogyó Terézia, wekerlei önkéntes kertész: trágyamozgatás

Elérkezett az ideje kisebb felújításoknak is. A motoros kargó kapott egy visszapillantót, ami harmincas tempónál, 50 kiló rakománnyal nagyon hasznos és biztonságossá teszi a szállítást és a tárcsafékek is felújításra kerültek.

Ferenczi István – Wekerletelep Közösség

+++++++++++++++++++

Iszkiri Flotta – Négyszínbringák

Átalakuló Wekerle

Ez is érdekelhet:
Igazi fű

Tettünk valódi füvet a műfűre, hátha

Növényesített villamosmegállók

Szereltünk fel növényes csöveket a felújított villamosmegállókba a Bartókon, ha már a fővárosnak nem sikerült növényeket idehelyeznie. Ezek ilyen pozsgás Read more

Vajon mi történik, ha van hova dobni a csikket?

Nem sikerült tökéletesre a Nyugati tér felújítása. Rengeteg csikket elültettek, de nem hajtott ki egyik sem. Fotó: jarokelo.hu Nyomtunk helyettük Read more