Törvénytelenül működik Budakeszi önkormányzata

Szerettem volna egy hosszabb posztot írni a képviselő-testület október 3-i alakuló üléséről, viszont annyira rövidre sikeredett, hogy igazából pár mondatban össze lehet foglalni. Kb. 28 perc alatt lezavartuk az egészet. Ebből 20 perc azzal ment el, hogy letette mindenki az esküt. Megszavaztuk a régi-új alpolgármestert és a fizuját, megszavaztuk a polgármester asszony fizuját, valamint szavaztunk a saját fizunkról, ami azt jelenti, hogy bruttó 125 ezer Ft helyett 150 ezer lesz a money. Szavaztunk még arról, hogy az új képviselők neve bekerüljön az SzMSz-be. 

Innen jön az érdekes rész

Szóval nem szavaztunk az új SzMSz-ről. Ennek az az oka, hogy még szeptember 23-án a régi képviselő-testület megszavazta az új módosításokat. Szerintem ez önmagában aggályos, hogy az új működési szabályzatot a régi testület szavazza meg (információink szerint volt olyan képviselő, aki azt sem tudta, hogy miről szavaz).

Észrevehettétek azt is, hogy a bizottsági helyekről, illetve a bizottságokról sem szavaztunk. Úgy néz ki, azt is megszavazták, hogy az eddigi 4 bizottság helyett csak kettő legyen, amelyeknek egyenként 17 tagja lesz. Úgy gondoljuk, hogy ez nem jó irány, hiszen mi azt szeretnénk, ha a bizottságok nem kifizetőhelyekként működnének, hanem szakmai alapon. 

Megvizsgálva más hasonló méretű településeket, a 34 bizottsági hely az átlag kétszerese, Bicskén ehhez képest 15, Monoron 18 bizottsági hellyel működnek. Bár lehet, hogy más települések csinálják rosszul és csak Budakeszi helikopter. Viszont itt nincs vége. Ugyanis több olyan pontja is van az SzMSz-nek, amely az önkormányzatokat szabályozó törvénybe (röviden Mötv.) ütközik. Ez pedig azt jelenti, hogy az önkormányzat működése is törvénytelen.

A konkrét példák:

Nem értjük, ezek miért olyan fontosak, hogy bekerüljenek az SzMSz-be, hiszen ha nincs mit titkolniuk, akkor minek? Ja, és a jegyző miért nem nyomta meg a piros gombot? Mi mindenesetre megkérdezzük a polgármester asszonyt, a jegyzőt és az illetékes kormányhivatalt, hogy mi a véleményük a budakeszi önkormányzat SzMSz-éről. 

Csatolok pár linket, ha valaki késztetést érez arra, hogy böngéssze (elég jól el van dugva a hatályos): https://or.njt.hu/eli/730095/r/2024/26/alaprendelet, https://or.njt.hu/eli/730095/r/2024/26, https://or.njt.hu/eli/730095/r/2019/26 (ez a hatályos!)

Jakab András

önkormányzati képviselő

Komment!
Ez is érdekelhet:
Képviselőnknek adott igazat a megyei kormányhivatal: törvénytelen volt az ajkai önkormányzat működése Schwartz BOSSZÚ Béla miatt

Schwartz BOSSZÚ Béla miatt lett törvénytelen az ajkai önkormányzat működése a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal szerint. Sándor Balázs ajkai képviselőnk beszámolója Read more

Feltárta a kellemetlen helyi ügyeket, ezért bosszúból megszüntetik ajkai képviselőnk pozícióját

Sándor Balázs, ajkai önkormányzati képviselőnk lett az egyetlen valódi ellenzéki képviselő a városi testületben, így rá hárul a feladat, hogy Read more

Leteszteltük, hogy kibontják-e egyáltalán a nemzeti konzultációkat!

Korábban és most is nyomkövetőket tettünk a nemzeti konzultációk válaszborítékjába, hogy megnézzük, mi történik velük. A 2024 év eleji nemzeti Read more

Ellopták a nemzeti konzultációinkat

2024 elején, az előző nemzeti konzultációnál nyomkövetőt tettünk az egyik válaszborítékba, hogy megnézzük, mi történik vele. Akkor kiderült, hogy lényegében Read more