Szeretnél egy saját légópincét? Fehérváron most 100 is eladó!

November 8-án ismét ülésezett Székesfehérvár képviselő-testülete, az alábbiakban összefoglaltuk napirendi pontok szerint, miről volt szó.

1. napirendi pont: SzMSz elfogadása. Bekerültek a ciklus bizottsági tagjainak, elnökeinek és alelnökeinek valamint tanácsnokok neve.Sok módosítás nem történt az előző szmsz-hez képest.

2. Az építményadó módosítása. a 300 nm feletti ipari célú létesítmények adója fog emelkedni, ezzel mintegy 168 M többletbevételt hozva a városnak. a polgi az előterjesztésben azzal indokolta ennek szükségességét, hogy a jobbára külföldi kézben lévő létesítmények többlet adójából szociális célra és bölcsőde fenntartására tud a város költeni. kíváncsian várjuk a jövő évi költségvetésben ennek megvalósítását.

3. a) a belvárosban csak december 23-31. között lesz ingyen a parkolás, mert a lakók mozdulni sem tudnak egész hónapban a megnövekedett gépjárműforgalom miatt. Fazakas képviselő úr nem értett egyet az indítvánnyal, mindenesetre javasolta, hogy jövőre ilyenkor hasonlítsuk össze a tapasztalatokat. Sándor Barbara képviselő asszony javasolta az ünnepi időszakra az ingyenes tömegközlekedést. ezt a módosítást a közgyűlés nem szavazta meg.

b) a piros zóna kiemelt helyett korlátozott várakozási övezet néven fog futni, a táblákon jelezve, hogy csak behajtási engedéllyel lehet oda autóval bemenni. Erre azért van szükség, mert a behajtó autósok 90%a csak megveszi a parkolójegyet de engedély nélkül hajt be a belvárosba

4. Az Alba Regia ösztöndíjat 12 fő pályázhatja minden évben. az óbudai Egyetem két kara összeolvadt, így az eddigi 3-3 helyett, 6 ösztöndíjat az óbudai egyetem diákjai kaphatnak meg.

5. Bérlőkijelölési jog biztosítása a rendőrség és a városgondnokság szolgálati lakása kapcsán

6. Javaslat bérleti szerződés kötésére: a város rengeteg holmiját (óriásbáb, sörpadok, stb) tárolni is kell valahol. jelenleg az Aranykorona Zrt től béreljük 445e/hó áron, ez került meghosszabbításra

7. a) a város továbbra is bérbe adja 50 ezer Ft+rezsi/hó jelképes összegért az OMSZ által használt Seregélyesi úti ingatlanrészt.

b) az egyéni választókerületek választott képviselői részére 2029.12.31-ig biztosítják az irodát saját vagy bérelt ingatlanban (a kompenzációs listásoknak ilyen nem jár, de ne csüggedjetek, jövőre már nekünk is lesz önerőből irodánk!)

c) az önkori által bérbeadott üzlethelységek, garázsok bérleti díja a szerződéseknek megfelelően januártól az infláció mértékével emelkedni fog

d) eladósorba kerül 100 egykori légópince. A Székesfehérvári Városfejlesztési Kft. – ProAlbaRegia honlapján megtalálhatók az árak és a megtekintés mikéntje.

e) roma, lengyel és német nemzetiségi önkorik számára iroda biztosítása 2029.12.31-ig

8. a) az Óbudai Egyetem 90Mt kap a várostól bérköltségekre. Reméljük a többi egyetem is bejelentkezik hasonló összegekre, és nem csak a Óbudai egyetem részére (Aminek a kuratóriumi elnöke a város polgármestere is egyben) biztosítunk ilyesfajta támogatást.

b) a börgöndpusztai repülőtér 100Mt kap 2025 decemberig a költségeire. Az albatrosz repülő egyesület ezt a pénzt, egy hangár felépítésére fogja fordítani. Mondanunk sem kell, ennek a támogatásnak lenne sokkal jobb helye máshol.

c) a háziorvosok, gyerekorvosok praxisát 250e, a fogorvosok, iskolaorvosok praxisát 100e forinttal támogatjuk – ez egyszeri támogatás

d) karácsony közeledtével 3 millió forint jut rászoluló gyerekek csomagjaira és 925 ezer a Fehérvár Angyalai program támogatására

e) az UEFA40 nevű rendezvényt 2,8 millió forinttal segítjük ki

9. A Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász a jelenlegi 25 fők nappali ellátó intézményét 50 fősre bővíti (évek óta teltházzal mennek, szükséges a kapacitás növelése). Ezt saját erőforrásból végzik, a városnak mindössze az a dolga, hogy ellátási szerződést kössön az új részlegre, ezt örömmel meg is tesszük.

10. Munkahelybővítés szükséges a következő helyeken:

   a) Humán Szolgáltató Intézet +1fő

   b) AlbaBástya +1fő

   c) Alba Szimfonikus Zenekar +5,5fő

   d) Kríziskezelő központ +1fő

11. Rendezvények

   a) az Óbudai Egyetem és a Harman Becker Kft nov 15-16-án rendezvényt szervez. ehhez a sóstói stadionban hely és technika kerül biztosításra

   b) Országos Diáktanácsnak adunk helyt, főképp állami támogatásból, kis önrésszel

   c) jövőre ismét otthont adunk az Országos Diákparlamentnek, főképp állami támogatásból,egy kis önrésszel beszáll a város is.

   d) a vasvári suli a felújítás miatt a tolnaiban tartja a szalagavatót, a tornaterem leszőnyegezését az eseményre átvállaljuk

12. Az Alba Ipari Zóna körüli utakat, a legutúbbi közgyűlésen átvette a város, fenntartónak a városgondnokságot határoztuk meg. Kiderült, hogy egy záportározó kimaradt, így most kiegészítettük ezt a határozatot.

13. A Várkapu 1-es szám alatti épület tetőcseréjére van szükség. A lakók állják a harmadát, a város 6 Millió Ft. támogatást és 6 Millió Ft. kamatmentes kölcsönt ad.

14. A Széna téri suliban összesen 31 db lámpatest selejtezéséről döntöttünk, ezek elavultak és korszerűtlenek. 

15. Vannak olyan ingatlanok a városban, amelyeknek különböző műszaki indokok miatt a mai technikai tudással nem lehetséges a rákötése a szennyvízhálózatra. Ezért a város közbeszerzést ír ki a Fehérváron keletkező (magán és ipari) szennyvíz elszállítására.

16. Székesfehérvár a Saára Gyula program folytatásaként tervezi az Úrhidai út – Oraviczai utca, a Farkasvermi út – Pityer utca, a Fecskepart utca Zámoly utca kereszteződésekben   gyalogos-átkelőhelyek kialakítását, az Iszkai úton autóbuszperon és gyalogos-átkelőhely megvalósítását, valamint a Kelemen Béla – Hübner utcák csomópontjának átalakítását. Mivel a beruházás eléri a nemzeti értékhatárt,erre is közbeszerzést kell kiírni a városnak.

17. Szintén a Saára Gyula programban esedékessé vált a Krasznai és Udvardi utcák felújítása, csapadékvíz elvezető csatorna építése. A város erre is közbeszerzést ír ki. 

18. Szintén közbeszerzést ír ki a város 10 új, gyalogos átkelést segítő okoslámpa telepítésére.

19. Mivel az elmúlt két évben változott a közúthálózat (pl. multicsarnok körüli utak) valamint új hálózati elemek is forgalomba kerültek, indokolt a forgalomirányítási rendszer felülvizsgálata.
Erre a város közbeszerzést ír ki. 

20. Lejárt határidejű határozatok teljesülésének nyugtázása. 2020-as, 2021-es határozatok kerültek elő, mint Covid-helyzet miatti intézkedések, térfigyelő kamerák felszerelése, ’22-es választási bizottság felállása

Interpellációk/Bejelentések

Farkas László képviselő úr kért még szót. elmesélte, hogy a körzetében egy közmű felújítás után a járdát az alvállalkozó 2 éve nem állítja helyre, kérte a polgármester közbenjárását. A polgármester lépéseket tesz, de hosszú a bürokrácia útja

Sándor Barbara képviselő asszony nehezményezte, hogy egyszerre kell kivágni 30 fát a Zichy ligetben. Bozai a Városgondnokság vezetője elmondta, hogy fakataszter alapján dolgoznak, amit lehet amíg lehet megtartanak. a Zichy ligetben több mint 200 fa van, ezeket most muszáj kivágni, 1870 óta itt állnak

Zárt ülésen tárgyalta a közgyűlés az alábbi pontokat:

24) döntés a Humán Szolgáltató Intézet vezetői kinevezéséről

25) döntés a Szent istván Király Múzeum igazgatójának kinevezéséről

26) önkormányzati díj odaítélése

27) Székesfehérvár gazdaságáért díj odaítélése

28) Arany János utca 10. alatti ingatlan eladása

29) Szt. János köz 2. alatti ingatlan megvétele

Vagyunk végig.

Fenekes Roland, Dr. Pásztor Eszter

Komment!
Ez is érdekelhet:
Egyedül vállaltuk az ellenzék szerepét Fehérváron, de a módosítónk elfogadása helyett csak egy szóbeli ígéretet kaptunk a polgármestertől

A decemberi közgyűlésre nagy reményekkel készültünk, de értek bennünket meglepetések. Tudni kell, hogy októberben beadtunk egy javaslatot azzal kapcsolatban, hogy Read more

Székesfehérváron is megalakult az új önkormányzat, annyi képviselőnk van, mint az összellenzéknek

Székesfehérváron olyan hatékony és sikeres kampányt folytattak az ellenzéki pártok, hogy végül összesen 900 szavazattal kaptak többet a kutyapártos jelölteknél. Read more

6 millió forintos szabadfogasunk lett Székesfehérváron

Megtaláltuk az új kerékpártárolók legjobb felhasználási módját. Kicsit drága, kicsit csúnya, de a miénk! Régóta bajban voltunk, hová is tudnánk Read more

Emeletes. Fedett. Menő. Praktikus. Komolyan? – 80 milliót költöttek használhatatlan kerékpártárolókra Székesfehérváron

Ahhoz hogy a történet teljes legyen, kezdjük is az elején. Pár éve a Magyar Kerékpárosklub székesfehérvári szervezete kezdeményezte a városvezetésnél Read more