3 hónapja van kutyapártos képviselője Újpestnek is – ráadásul kettő is! Oké, de mire mentünk vele?!
A 2024. június 9. napján 17%-os átlagos eredménnyel két képviselőnk is bekerült kompenzációs listáról az újpesti képviselő-testületbe: Bauer Béla és Nagy Dávid. 80 napja vagyunk képviselők, ez már majdnem 3 hónap – tartozunk annyival, hogy beszámoljunk arról, min dolgoztunk és mit értünk el addig, immár nemcsak aktív állampolgárként, hanem képviselőként is.
Na de mit értünk el eddig?
5 testületi ülésen vagyunk túl, ezek 3-8,5 órásak voltak. Minden alkalommal felszólaltunk, több ízben önálló előterjesztéssel éltünk, voltak módosító javaslataink – napirend előtt és után is felszólaltunk, hogy feltegyük kérdéseiteket, amit az ujpest@mkkp.hu címre küldtetek, vagy éppen személyesen tettetek fel fogadóóráink egyikén.
Duna-strand Újpesten
2004-ben a Tungsram, 2009-ben az Újpesti Gyógyfürdő került bezárásra. Újpesten a “Tungi” újranyitása évek óta téma az újpestiek körében. Varga József és újpesti civilek csoportja több száz aláírást is gyűjtött ennek érdekében, sőt levelet írtak Déri Tibor polgármester és Karácsony Gergely főpolgármester részére is. Kéréseik azonban nem teljesültek. A kormányzati elvonások, valamint a gazdasági nehézségek persze, nem segítik elő ezt az egyébként méltányolható és jogos állampolgári elvárást.
A gazdasági recesszió, valamint az önkormányzatiság újabb és újabb leépítésére tett kormányzati kísérlet azonban nem lehet magyarázat mindarra, ami a Duna parttal az elmúlt 5 évben nem történt.
Programunkban is szerepelt a dunaparti strand ügye, így hát előterjesztést írtunk, benne egy három alpontos javaslattal.
A végül több mint 45 perces vita végén Trippon Norbert polgármester nyújtott be módosító javaslatot, amit befogadtunk: ennek értelmében az ügyön a képviselők és a hivatal karöltve fognak dolgozni. Kíváncsi vagyok ez hogy fog kinézni. A levelezés már elkezdődött!:)
És igen! Végeredményben az önkormányzattal és hivatallal karöltve megvizsgáljuk óbudai mintára újpesti Duna strand létrehozását.
Átláthatósági rendelet
2024-es választási programunkban hangsúlyos szerepet kapott az átláthatóság és korrupció elleni lépések szorgalmazása. A novemberi testületi ülésre kezdeményeztük átláthatósági rendelet megalkotását, de legnagyobb meglepetésünkre
maga Trippon Norbert polgármester hozott magával rendelet javaslatot!
A javaslatról volt vita: szigorúbb és jobban számon kérhető pontokat is szerettünk volna rajta módosítani. Az alábbi módosítót nyújtottuk be, amely tartalmazza a teljes szerződések közzétételét, a közadatigénylések statisztikáit, vagy éppen a testületi ülések felvételeinek elhelyezését az ujpest.hu felületén.
signed_20241128_modosito-javaslat-7np-atlathatosagi-rendelet-2Ennek csak egy része ment át, de a végeredményt megszavaztuk, hogy meglegyen végre Újpest első átláthatósági rendelete! És ebben, tekintetbe véve az önkormányzat bejutásunk előtti állapotát, nagy szerepünk van.
Közösségi költségvetés
Ugyanazon az ülésen, ahol a Duna strand vita után, ahol megkaptuk hogy kidolgozatlan és szakmaiatlan az előterjesztésünk a strandról, igazán nevetséges volt, hogy a részvételi költségvetésről szóló helyszíni kiosztású (miért kellett ezt a helyszínen?) javaslatot
egy szelet papíron kaptuk meg, mindenféle szakmai megalapozottságot nélkülözve…
De a lényeg nem változott: LESZ közösségi költségvetés Újpesten, érdemes volt ezt nem csak tematizálni, de a kampányban önmagunkon is bemutatni – elértük ezt is:
Újpest-Központ aluljáró felújítása
2024. december 12. napján a testületi ülésre Bauer Béla hozott be előterjesztést a városvezetés által előterjesztett mintára: gyakorlatilag annyi volt benne, hogy hitet teszünk az István út – Pozsonyi út felújítása mellett és akinek van Budapesti képviselete, harcolni fog az ügyért.
Na ezt fordítottuk meg Bélával, mindent bennehagytunk az előterjesztésben, kivéve egy dolgot: az aluljáró felújítását kértük ezúttal. Az előterjesztés 21 igennel, egyhangúlag ment át – ilyen még nem volt, vagy nem szavazták meg javaslatunkat, vagy módosítva ment csak át. Éljen!
Az aluljáró és a köztisztaság ügye kiemelt szerepet kapott a kampányban is, de mi nem csak mondtuk, csináltuk is. Június első napjaiban tisztasági festést végeztünk az aluljáróban –
láss csodát, két nap múlva kicserélték a sárgás-zöldes-feketés izzókat, a helyükre pedig új izzók kerültek!
Mi jön most?
A testületi ülések alkalmával napirend előtt kérdeztük Trippon Norbert polgármestert több ízben az Újpest stadionról, forgalmi rendről, elmaradt fejlesztésekről, vagy éppen lakásügyéről is. 2025-ben a parkolási helyzet és a lakásrendelet felülvizsgálata következik, valamint sok más apróság 2024 évi programunkból:
Október óta bevezettük rendszeres fórumainkat a könnyebb és kiszámíthatóbb kapcsolattartás érdekében:
Esemény: | Havi időpont | FB link |
---|---|---|
Helyi hírlevél | Minden hónap 5. napja | Feliratkozás |
Beszámoló Facebook live | Minden hónap 1. csütörtök | FB esemény |
Nyilvános fogadóóra | Minden hónap 2. csütörtök | FB esemény |
Újpesti klub & találkozó | Minden hónap 3. péntek | FB esemény |
Amennyiben érdekelnek akcióink, vagy hírleveleink, itt tudsz csatlakozni vagy feliratkozni.
A testületi ülésekről készült videókat, szubjektív és tárgyilagos elemeket ötvöző beszámolóinkat első 3 hónapunkról a testületben itt találjátok az ‘Aktuális & Blog’ részen:
Összességében nagyon köszönjük nektek a bizalmat, élünk vele és élni is fogunk! Önkéntesként is elképesztően jó érzés tenni a környezetünkért, de mikor elfogynak az eszközeid, nagyon fontos hogy szintet tudj lépni egy szintet. Ez nektek hála sikerült és már nem csak utcai, hanem politikai eszköztárunk is van Újpesten és persze Budapesten is!
Boldog Karácsonyt és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánunk Nektek!
Újpest, 2024. december 20.
Bauer Béla, Nagy Dávid és az MKKP újpesti csapata
Nagy Dávid
e-mail cím: ujpest@mkkp.hu
facebook: itt elérhető
bemutatkozás: itt elérhető
Bauer Béla
e-mail cím: ujpest@mkkp.hu
facebook: itt elérhető
bemutatkozás: itt elérhető