Ilyen volt az I. Szilas Regatta a Víz világnapján Újpesten!

2025. március 22-én, a Víz Világnapja alkalmából megrendeztük az I. Szilas-patak Regattát Újpesten. Az eseményt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt újpesti szervezete hívta életre, hogy játékos formában hívja fel a figyelmet a vízmegtartás hiányából fakadó problémákra és a vízi élőhelyek biodiverzitásának csökkenésére.

A regatta során a résztvevők saját készítésű hajóikat bocsátották vízre, melyek többsége papírból készült. Ugyanakkor akadtak olyan versenyzők is, akik a patakparton talált természetes anyagokból, például fakéregből vagy gallyakból építették meg hajóikat.

Az eseményt szervező csapatot Bagoly Emese vezette, amiért örök hála neki!

A versenyre való készülődés részeként passzivistáink egy része megtisztította a patakmeder egy rövid szakaszát a szeméttől, míg mások a hajókészítőket zsíros kenyérrel, rágcsálnivalókkal és finom szörpökkel kínálták. A családi papírhajó-úsztató verseny annyira népszerűnek bizonyult, hogy végül három futamot kellett tartanunk, így három első helyezettet is díjaztunk. Emellett egy háromtagú zsűri külön elismerésben részesítette a legkreatívabb és legszebb hajót.

A versenyt követően Lányi András, író, filozófus, nyugalmazott egyetemi docens, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának Humánökológia mesterszakának alapítója és első szakigazgatója tartott előadást.

Beszédében kiemelte, hogy a városok terjeszkedése és az intenzív építkezések nem mindig szolgálják a közjót, és gyakran figyelmen kívül hagyják a fenntarthatósági szempontokat.

Hangsúlyozta a természetes élőhelyek megőrzésének fontosságát, valamint kritizálta azokat a városfejlesztési projekteket, amelyek veszélyeztetik a környezetet, különösen a vizes élőhelyeket.

A nap egy esti passzivista találkozóval zárult, amelyet ezúttal is a Club Borozóban tartottunk.

Köszi hogy jöttetek! Jövőre ugyanitt találkozunk.

Ha szeretnél csatlakozni csapatunkhoz, jelentkezz alább, vagy írj egy mailt az [email protected] címre!

Ez is érdekelhet:
Igazi fű

Tettünk valódi füvet a műfűre, hátha

Növényesített villamosmegállók

Szereltünk fel növényes csöveket a felújított villamosmegállókba a Bartókon, ha már a fővárosnak nem sikerült növényeket idehelyeznie. Ezek ilyen pozsgás Read more

Vajon mi történik, ha van hova dobni a csikket?

Nem sikerült tökéletesre a Nyugati tér felújítása. Rengeteg csikket elültettek, de nem hajtott ki egyik sem. Fotó: jarokelo.hu Nyomtunk helyettük Read more

Oké, egyelőre kaktusz, de aztán jönnek a húsevő növények

Oké, lehet, hogy mégse a Nyugati tér felújítása nem sikerült, mint ahogy hittük, mikor az üres ládák néztek ránk hülyén. Read more