Narine Abgarjan: Égből hullott három alma – olvasókör beszámoló Szombathelyről

Jelen: 11 fő (és mindenkinek nagyon tetszett!)Elolvasta: 10 fő10. oldalig jutott, aztán letette: 1 főKönnycseppeket törölgetett a végén: 3 fő (aki bevallotta), ebből 1 közben is.
A könyvet Tamás ajánlotta. Azért, mert a korábban az Olvasókörben “kitárgyalt” Ulickaja- (Imágó) és Yakhina- (Zulejka kinyitja a szemét) könyvek okozta pozitív élmények miatt “kortárs orosz irodalmat kerestem és feldobta ezt a szerzőt, könyvet. Nekem korábban nagyon izgatta a fantáziámat az örmény történelem, próbáltam is elutazni oda, de csak Grúziába sikerült (kétszer). A meglepetés a könyvvel kapcsolatban akkor ért amikor kinyitva Ulickaja méltató szavait olvastam.”
Narine Agbarjan örmény származású orosz író. Gyerekkorában sok időt töltött nagyszüleinél egy kis hegyi faluban, itt zajlik a könyv története is (beazonosítottuk, hogy Hegyi-Karabahban van valahol a falu). Elvileg önmagának kezdett el írni amikor Moszkvába került, majd részletekben újságban jelentek meg a történetek, ezeket rendezte később könyvbe. Utólag mérges volt magára, hogy nem változtatta meg a neveket, a helyszínt, mert vadidegen rajongók kezdték el felkeresni a falu lakóit, ami kellemetlen volt számára, hogy ilyen helyzetbe hozta őket, ezt azóta is mindig elmondja amikor írói tanácsokat kérnek tőle.
Többen megjegyezték, hogy nehezen indult be a történet, át kellett az embernek rágnia magát az elején, az “unalmas” részen – viszont utána már letehetetlenné vált a könyv! Szerintem pont fordítva: engem már az első oldaltól beszippantott rendesen!
Volt, aki panaszkodott, hogy mesében egyeztünk meg, ez viszont nem az volt – a mesélős stílus ellenére (ami, egyébként az orosz, török írókra nagyonis jellemző).
Nemigazán sikerült senkinek sem rájönnie, MIKOR játszódik a regény: volt benne háború, ami a múltra utalna – ha nem jelenne meg később a mentőautó és a porélesztő is!…Megegyeztünk, hogy a mondanivaló szempontjából ez amúgy egy lényegtelen kérdés: a faluban amúgyis megállt az idő. Továbbá, a szerző a tradicionálisan élő, összetartó közösséget akarta megjeleníteni, megszerettetni az olvasóval. Ahogy Tamásunk is írta:

“…végig minden csupa szeretettel jelenik meg. Én egyetlen alkalommal nem emlékszem, hogy valakik rosszindulatból csináltak valamit,…”

A sorsközösség nagyon erős a faluban, hiszen együtt éltek át minden szörnyűséget: éhínséget, háborút, vagy hogy a fél falut elnyelte a szakadék. Mindenkinek voltak kedves szerettei, akiket siratott.
FONTOS, jegyezzük meg!: a regény műfaja MÁGIKUS REALIZMUS! Vagyis, a természettel összhangban élő, világtól elzárt közösség a transzcendensben, a természetfelettiben találja meg a nem-hétköznapi történésekre a magyarázatot. Tehát van benne kemény valóság: a fent említett tragédiák illetve maga a mindennapi élet, és van benne misztikum: álomfejtés, szellemlátás, babonák, hiedelmek. De ez utóbbiak mindig megnyugtatóleg vannak jelen – azért, hogy a pusztító valóságot túl tudják élni. “Ennek így kellett lennie.” vigasztalják magukat többször is a regény szereplői.Érdekes, hogy a temetőjárás után kezet kell mosni hagyománya a Vajdaságban is él, illetve, visszagondolva, az én anyukám is mindig ugyanúgy teregetett – és én is, még mindig. Nem tudtam (lehet, ő sem), hogy miért.Egy történetet említ az író, amikor a természetfelettit nem fogadta el a falu: amikor a kisfiú elkezdte látni a halottakat, kirekesztették maguk közül az egész családot. Szerencsére jól végződött a történet: a kisfiú a képességeinek köszönhetően megmentette a falut a teljes pusztulástól, ezért, természetesen, visszafogadták.
Kicsit eltértünk a könyv témájától, amikor elkezdtünk a nemis-olyan-régi falusi létről beszélgetni: mindannyian emlékszünk, ha más nem, a nyaralásokból a nagymamánál, hogy minden háznál voltak állatok, mama és papa folyton kint dolgoztak a földeken, a szőlőben vagy legalább a veteményesben, disznót vágtunk, húslevest ettünk, cseresznyeéréskor nem jöttünk le a fáról, csak ha már nagyon fájt a hasunk,…stb. Mindenki értett mindenhez, hiszen mindentmaguknak csináltak: agrármérnökök, meteorológusok, állattenyésztők voltak elsősorban, de emellett szabók, ácsok, favágók, sőt, orvosok is! Ma már a falu az új város…és mi egy rettenetesen eltunyult nemzedék vagyunk, hozzájuk képest.
Visszatérve a könyvhöz megállapítottuk, hogy:- mindannyian szerettük a családnevek kialakulásának szórakoztató magyarázatait- az állatábrázolásokban mély szeretetet, tiszteletet láttunk- Goretity József csúcsszuper fordító: a lírai részeket csodálatosan adta vissza!
A cselekmény lassú folyású, nyugodtan hömpölyög, semmi nem zökkenti ki – például Anatolija is teljesen természetesnek veszi, hogy lefekszik és meghal (többeket a Száz év magány tábornokára emlékeztette, aki szintén visszagondol az életére). Persze, nem hal meg, sőt, később még szerelmes is lesz – de ez sem zökkenti ki a flow-ból. Sem őt, sem a falu többi lakóját. Nem bonyolítják túl az életet, a gondolataikat. Ez is mágikus realizmus ám!
Utolsó körkérdésünk: mi tetszett a legjobban a regényben?

Tibi: A falubeli gondolkodásmód, hogy nincs szélsőség.
Eszti: a páva és a kutya. 😉
Évi: Erős felütéssel kezdődött, az utolsó mondat szintén egy felütés volt. Így lett kerek a történet.Kati: Az elöregedett faluban megjelentek a gyerekek. Elgondolkodtatott, mi lesz a jövő.
Mesi: amikor a páva a festményen előkerült, az ütős volt…!
Kriszti: nagyon izgultam, az utolsó pillanatig, hogy az unoka a családjával tényleg megérkezik-e – de szerencsére megjött!Ági: az élesztős jelenet haláli volt! Kicsit Svejk-es.
Böbe: régi gyerekkori emlékeket hozott elő. Nagyon izgult az 58 éves korában várandóssá vált Anatolijáért.
Jucus: Milyen az má’, hogy a halott lábán küldik el a cipőt a túlvilágra egy másik halottnak??! 😀 Szegény Azaria atya…! 😀
Tamás: engem alapvetően megvett kilóra az író, meg is mondtam a falusi könyvtárosasszonynak, hogy kérje nekem ki a másik két könyvet is.
én: amikor megláttam az Azaria nevet, röhögőszünetet kellett tartanom. Az utolsó mondat tökéletes lezárás volt!

Sajna, a regény után még van néhány novella, elbeszélés, amik sehogysem kapcsolódnak a falu történetéhez. Sajnos, hogy ott voltak, mert azt gondoltuk, valahogy, pár nemzedéket átugorva, mondjuk, folytatása a regénynek – de nem. Így egyszerre kivettek minket a mese utolsó mondatának hatása alól.
***
Elolvasandó könyvek (igyekeztünk könnyedebb nyári olvasmányokat választani):
JÚNIUS: Guillaume Musso: HolnapJÚLIUS: Gárdos Péter: Hajnali lázAUGUSZTUS: Vámos Miklós: New York-Budapest metró
illetve van egy KÖTELEZŐ OLVASMÁNY is, a Meseország mindenkié (amit DD bedarált) – majd erről is fogunk beszélni, valamikor, szóval olvasgassátok!

Javasolt, de a versenyprogramba be nem választott könyvek (zárójelben a szavazatok száma):- Chippendale: Nagyvilág Regatta (7)- Harry Harrison: technocolor időgép (6)- Zsoldos Péter: Távoli tűz (4)- Krasznahorkai: Az ellenállás melankóliája (8)- Borisz Vian: Tajtékos napok (erről most nem szavaztunk)- Chaim Potok: A kiválasztott (8)- Preussler: Krabat a Fekete malomban (5)

Acsádi Veronika

Komment!