A magyar állatvédelem területén sok a teendő, a menhelyek tele vannak, az állatvédő szervezetek a túlélésért küzdenek. Konyhás Péter állatvédővel és kutyapártos passzivistával az augusztus 16-i Hontalan állatok világnapja alkalmából beszélgettünk.

Közel kilenc éve segíti az állatokat Konyhás Péter, aki egy Pécs környékén működő alapítvány munkatársaként cicák és kutyák mentésével foglalkozik. Munkájában a nehéz és a szép pillanatok egyszerre vannak jelen. „Volt egy kutya, aki úgy került hozzánk, hogy szó szerint belenőtt a húsába a lánc. Aztán eszembe jut az is, amikor egy nagyon beteg kutyát az utolsó útjára kísértem, és el kellett engednünk. Meg kellett hozni ezt a nehéz döntést, mert hiába szerettük volna, hogy még velünk maradjon, de ez neki már csak szenvedés volt” – idéz fel Péter szomorú eseteket. 

„Az is nagyon nehéz, amikor 6-7 év után visszahoznak egy kutyát. Persze sok minden történhet egy családban, de a kutya ilyenkor nem tudja, hol van. Eddig családban élt, most pedig bekerül egy kennelbe, ahonnan naponta legfeljebb két-három órára tud kijönni. Látszik rajta, hogy nem tudja, mi történik vele.”

Szerencsére az állatmentésnek vannak boldog eseményei is – ezek nélkül talán nem is lehetne ezt csinálni – hiszen az egyértelmű, hogy állatok segítésével nem a pénz miatt foglalkozik valaki. „Számomra az a legszebb, amikor bekerül hozzánk egy szocializálatlan kutya és el tudom nyerni a bizalmát. Ilyenkor beülök mellé a kennelbe fél órát vagy akár többet. Csendesen beszélek hozzá, szinte suttogva, és akkor elindul valami. A korábban vad kutya elkezd kinyílni, érdeklődni” – mondja.

„Vagy amikor járnak le egy kutyához sétáltatni, majd azok, akik eddig csak sétáltatták, úgy döntenek, hogy örökbe fogadják. És én tudom, hogy amikor kilépnek vele az ajtón, az most más, hogy most utoljára megy ki azon a kapun, és onnantól lesz egy otthona. Ezek nagyon megható pillanatok” – teszi hozzá. 

Péter az állatmentő munkának a veszélyeit is megtapasztalta már. Előfordult, hogy kaszával várták őket, amikor híre ment a környéken, hogy itt vannak az állatmentők.

„Vannak olyan részek Magyarországon, ahol az állat használati tárgy. Hiába van láncon, hiába nem tudnak neki enni adni, a lényeg, hogy legyen a háznál” – mondja szomorúan. „Kaszával vártak, mert nem akarták odaadni nekünk, nem akartak lemondani a kutyáról. Ilyenkor nem tudod elmagyarázni, hogy miért nem jó egy állatot állandóan két méteres láncon tartani. És ha emelik a kaszát, akkor nem tehetsz mást, mint odébb állsz” – magyarázza. 

„Ráadásul az emberek sokszor konfliktuskerülők és nem szólnak, ha a szomszédban valami nincs rendben. Ezért is előfordulhat az, hogy egy kis lakásba több tucat állatot zsúfolnak be, vagy szaporítók húznak hasznot rossz körülmények között élő állatokból.”

A hazai állatvédelemben sok a megoldandó feladat, és sok múlik a lakosságon is. Péter az egyik legfontosabb problémának az emberek hozzáállását tartja. „A jegyzőnél lehet feljelentést tenni, de az esetek többségében ez önmagában nem oldja meg a nem megfelelően tartott és hontalan állatok problémáját” – mondja. „Látszik a fejlődés, de még nagyon sok a tennivaló. Alapvetően fontos lenne a felelős állattartás népszerűsítése” – állítja. 

Péter szerint a hontalan állatokért mindannyian tehetünk valamit. Adhatunk adományt az állatvédő szervezeteknek, hiszen a pénz jön mindig a legjobban. De az is nagy segítség, ha elmegyünk kutyát sétáltatni, mert ez is nagyon sokat jelent az otthonra váró állatoknak.

Másrészt felmerül az állam felelőssége az állatvédelem területén. Péter szerint nagy szükség lenne szigorú jogszabályokra és azok betartatására, továbbá a szemléletformálásra és arra is, hogy értékeljék és elismerjék a civilek munkáját, akik nélkül ma nem lenne állatvédelem Magyarországon. „Ha rossz körülmények között tartanak egy állatot, vagy konkrétan állatkínzásról van szó, akkor előfordul, hogy kimegy a hatósági állatorvos és azt mondja, hogy nincs is semmiféle probléma, ennyi belefér “– idéz fel Péter egy konkrét emléket.

“Előfordult, hogy olyan esetre mondta a szakember, hogy nem állatkínzás, ami konkrétan az volt. Egy kutya kikötve egy méteres láncon, nyáron, víz nélkül, az mi más, mint állatkínzás?!” – mondja felháborodva.

Az állatvédelmi törvényt ugyan szigorították néhány évvel ezelőtt, és aztán idén nyár elején újra, de az állatokkal foglalkozó civil szervezetek szerint nem segít a szigorúbb törvény, ha azt nem tartatják be. Az állatvédők a helyzet javítására azt is szorgalmazzák, hogy a rendőrség, az ügyészség és a bíróság munkatársai kapjanak képzést, érzékenyítést a téma iránt, hiszen sokszor csak az ő tudásukon és lelkiismeretükön múlik, hogy mi történik az állatkínzókkal.

“Nem volt eddig olyan precedensértékű büntetés, amely elrettentő erővel bírhatna, pedig az tudna segíteni” – mondja Péter. “Sokszor lehet arról olvasni, hogy valaki a kutyáját húzza az autója után, vagy durván bántalmaz egy állatot, és aztán nem történik semmi.”

„Nagyon fontos lenne a gyepmesteri telepek bővítése, illetve ezeknek a telepeknek és az állatmentéssel foglalkozó szervezeteknek a rendszeres ellenőrzése. És persze szükség lenne több pénzre a rendszerben, mert a mostani összeg, amit erre fordítanak, csak csepp a tengerben. A beteg vagy sérült állatok orvosi költségei akár több millió forintot is felemésztenek havonta, így a civilek csak állandó adománygyűjtéssel tudnak valahogy fennmaradni. Ha az emberek nem dobják össze a költségeket, akkor reménytelen a helyzet” – írja le az állatmentés hazai állapotát. 

„Több pénz kellene ivartalanításra és oltásra is, de emellett a szemléletformálás is nagyon fontos. Sokan még ma is azt hiszik, hogy az ivartalanítástól baja lesz a kutyának, vagy hogy egyszer szülnie kell a szuka kutyának. Ezek alaptalan hiedelmek.”

Tapasztalatai alapján Magyarország nem állatbarát, mert ugyan elkezdődött egy kedvező változás, de nagyon messziről indulunk. „Nemrégiben kikértem közadatigényléssel, hogy mennyi állatot altattak el a magyar menhelyeken. Ebből kiderül, hogy 2024-ben 634 kutyát és 96 macskát altattak el a Vármegyei Kormányhivatalok adatai szerint. Ha az ország állatbarát lenne, akkor nem lenne ennyi állatkínzás és altatás” – fogalmazza meg a véleményét.

Erős szavak, de Péter tapasztalatai szerint nem jó a hazai helyzet. Ezért tartja nagyon fontosnak az oktatást, például, hogy az iskolákban osztályfőnöki órákon legyen szó a felelős állattartásról. „Egyre többször jönnek iskolások és óvodások hozzánk, talán ők már nyitottabbak lesznek az állatok valós igényeire, és gondosabb gazdákká válnak, mire felnőnek” – fejezi ki reményét.

Péter véleménye szerint a szigorú jogszabályok és azok megfelelő betartatása, valamint a szemléletformálás és az állatok szeretetére nevelés a legfontosabb. Ha ezek megvannak, és jól működik a társadalom jelzőrendszere, akkor van remény arra, hogy egyszer állatbarát legyen Magyarország.

Dr. Neulinger Ágnes

Megjegyzés: az interjúalany a saját véleményét mondta el, nem képviselve semmilyen szervezetet.