A 2024-es választás eredményeképpen – egy számunkra is meglepő jó eredménynek köszönhetően – egy főt küldhettünk be a soproni Köpgyűlésbe (direkt nevezzük így, ugyanis mint az hamar kiderült, nagyon csúnyák tudnak lenni a közgyűlések, gyakran személyeskedő köpködésig tolja a Fidesz). Emellett két külsős bizottsági tagot is delegálhattunk, így a Köpgyűlésen kívül összesen négy bizottságban képviseltetjük magunkat.
Számunkra az első sokk akkor következett be, amikor kiderült, hogy a mi elképzeléseinkkel ellentétesen ezekbe a bizottságokba nem végzettség, képesítés stb. alapján osztják be egymást a képviselők, hanem amelyikbe sikerül. Mi ragaszkodtunk ahhoz, hogy a megfelelő bizottságokba a megfelelő embereket küldjük, ezért a Jogi és Ügyrendi Bizottságba egy helyi ügyvédet, míg a Gazdasági Bizottságba egy matematika, informatika szakos középiskolai tanárt ültettünk be. Képviselőnk pedagógiai, szociálpolitikai és szociológiai végzettséggel pedig a Népjóléti illetve az Ifjúsági, Turisztikai és Sport Bizottságokba került be.
Már a bizottsági helyek kiosztásánál kiderült számunkra, hogy itt mennyire gerinctelenül bírnak egyesek viselkedni és a pár órával korábbi szóbeli megállapodásokat szemrebbenés nélkül próbálják felrúgni. Az elmúlt egy évben aztán rengeteg egyéb dolog is kiderült, amikre nem is számítottunk és rendszerszinten is nagyon visszásnak érezzük. Többször előfordul, hogy a rendkívüli köpgyűlések akár több száz oldalas mellékletét olyankor küldik ki, hogy még végigolvasni is szép teljesítmény. Értően (igen, itt sokszor az adott szakterületen dolgozó szakértőkkel kell konzultálni), a benne foglaltak leellenőrzésére pedig gyakran tényleg nincs is idő és lehetőség.
A rekord egyébként 1 óra volt, ennyivel korábban küldték ki az anyagot a meghívóval együtt egy bizottsági ülésre. Természetesen ezeket rendszeresen szóvá is tesszük, nem mintha meghatna bárkit is…
Azt is érdekes volt megfigyelni, hogy hiába adunk be bármilyen módosítót vagy meglátást, azt leszavazzák. Igaz, hogy utána elismerik, hogy jó meglátások voltak, de a lényeg nem az, hogy mi van az anyagban, hanem az hogy azt ki adta be. Reméljük, legközelebb ők maguk is beadják majd a mi korábbi javaslatainkkal kiegészítve. Megígérjük, hogy nem mondjuk el senkinek, hogy ezek eredetileg a mi ötleteink voltak, a lényeg ugyanis, hogy Sopronnak és környékének jó legyen.
Sajnos országos hírverést is sikerült csinálnunk, pedig mi is jól meglettünk volna ezen marha- és disznóságuk nélkül. Nevezetesen a peresztegi dögtemetőről van szó, ahol több ezer messzebb leölt marha és sertés tetemet földeltek el a falu határában, ami elég nagy port kavart és a soproni Köpgyűlésen is szó esett róla.
Azoknak a dolgoknak tudunk örülni, amikor az apróbb kéréseink értő fülekbe is eljutnak és legalább minimális pontosítások, kiegészítések már szerepelnek a kiküldött anyagokban, nem egyesével kell minden részletet kinyomozni, hanem újabban már tartalmazza az előterjesztés is.
Rengeteg, ingatlanokkal kapcsolatos anyagot sikerült kikérnünk és akkor is szembejött velünk a valóság, ugyanis a törvény szavait sokféleképpen lehet értelmezni és ezzel a Polgármesteri Hivatal illetékesei rendre élnek is.
Gyakorlatilag a kifárasztásra játszanak és csak a kért anyagok egy részét küldik ki, folyamatosan hosszabbítják a határidőt stb. Szépen rájátszanak arra, hogy majd csak kifáradunk, de nem. Jelentjük, hogy bírjuk és folyamatosan figyelemmel kísérjük azokat az ügyeket, amikbe belekezdtünk.
A megkapott ingatlanok leírásaiból kiderült, hogy a város nem éppen a jó gazda felfogásával bánik a tulajdonában lévő lakásokkal, raktárakkal, üzletekkel stb. és ezekkel kapcsolatban is elkezdtük az egyeztetéseket.

A többi párttal is sikerült elfogadható, hallgatólagos megállapodásokat kötni és így nem zavarjuk egymás köreit. Nem dolgozunk egymás ellen, nem hátráltatjuk egymást, hanem folyamatosan egyeztetve együtt ténykedünk a város érdekében.
A lakossági megkereséseket is folyamatosan fogadjuk és még akkor is igyekszünk tanácsot adni, amikor az abszolút nem a mi hatáskörünk (Pereszteg sem volt az). Ha bárkinek bármilyen észrevétele van, nyugodtan fordulhat hozzánk és igyekszünk az ő hangját elvinni a megfelelő bizottságba vagy éppen a Köpgyűlésre.
Holpár Csaba
önkormányzati képviselő, Sopron
