A kormány drogellenes háborúja a politikai tőke kovácsolásáról szól, ez egy kultúrharc

A beszélgetésre 2025. november 6-án került sor Budapesten. Résztvevők: Sárosi Péter – civil szakember, a Drogriporter szerkesztője; Kiss Lívia – addiktológiai konzultáns, az MKKP drogpolitikai munkacsoportjának vezetője, országgyűlési képviselőjelölt (Veszprém 02); Oláh János – Terézvárosi önkormányzati képviselő MKKP, országgyűlési képviselőjelölt (Budapest 05). Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb elhangzottakat, de érdemes megnézni a teljes felvételt.

Az elmúlt időszakban azt tapasztalhattuk, hogy a rendőrség látványos hajtóvadászatot indított a fiatalok körében népszerű zenészek, szórakozóhelyek ellen. (E cikk írásának idején jelent meg – a háborús vészhelyzetre hivatkozva – az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy a rendőrség a büntetőeljárás befejezéséig, de legfeljebb három havi időtartamra a szórakozó helyet ideiglenesen bezárathatja. ha megállapítja, hogy a területén kábítószer-kereskedelem, kábítószer készítésének elősegítése, tudatmódosító anyaggal visszaélés vagy teljesítményfokozó szerrel visszaélés miatt büntetőeljárás indult.) Kérdés, ez a drogellenes „háború” mennyiben tekinthető hatásos drogpolitikának. Sárosi Péter szerint már maga a megközelítés is hibás. Horváth László – a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos – állítása szerint a hajtóvadászat óta drasztikusan csökkent a szerhasználat, de mivel a kormány lekapcsolta a Nemzeti Drog Fókuszpont honlapját, ahol nyomon lehetett volna követni a drogfogyasztók számának alakulását, ezért Horváth László állítása nem igazolható. 

A drogpiacon az un. „léggömb effektus” érvényesül, amely azt írja le, ha egy rendszeren belül egy problémát „összenyomnak” vagy elfojtanak, akkor az máshol fog „kidudorodni”. Ha egy országban vagy útvonalon nagyon erős nyomást gyakorolnak a drogkereskedelemre, akkor a tevékenység egyszerűen áthelyeződik egy másik országba vagy útvonalra. Mivel a drogpiacot a kereslet tartja fent, ezért ha bárhol elkapnak egy dílert, annak helyébe azonnal belép a következő, mivel a kereslet állandó, és a tevékenység nagyon jól jövedelmező. Ennek különösen a dizájner drogok esetében, azok előállításának bizonytalansága miatt nagyon súlyos következményei lehetnek.

A kormány a droghajtóvadászatot nem azokban a közösségekben végzi, ahol a legnagyobb a drogprobléma, ezért ennek a harcnak ott a legkisebb a hatása, ahol arra leginkább szükség lenne. Önmagában attól, hogy a rendőrség hajtóvadászatot csinál, a probléma nem fog eltűnni. 

Kiss Lívia részt vett a veszprémi Kábítószeregyeztető Fórum (KEF) ülésén, ahol a rendőrség – drogtörvény nem lévén – bemutatta a Btk. azon paragrafusait, amelyek szigorították a droghasználattal, -kereskedelemmel, -terjesztéssel kapcsolatos szigorított büntetési tételeit. Véleménye szerint a tiltás nem vezethet eredményre, jól bizonyította ezt anno a 20-as évek Amerikájában bevezetett alkoholtilalom.

A kormány erőpolitikája

Sárosi Péter szerint a kormány drogellenes háborúja a politikai tőke kovácsolásáról szól, ez egy kultúrharc. Horváth László kormánybiztos nem egy szakember, hanem egy PR politikus, akinek az a célja, hogy ezt a kultúrharcot minél jobban izzítsa. Mi sem bizonyítja ezt jobban mint az, hogy kimondottan ellenzéki, kritikus gondolkodású zenészek kerültek a célkeresztbe. (Ezzel szemben a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség a Rendőrségi Drogprevenciós Program részeként meghirdette a drogmentes táncház rendezvénysorozatát, ezzel kínálva szórakozási alternatívát a fiatalok számára.) Mindezt összevetve egyértelműen félelemkeltés a cél, megfegyelmezni, dezorganizálni a kritikus hangokat, és azt üzenni a saját választótáborának, hogy a hatalom képviseli azokat az értékeket, amelyeket a társadalomnak el kellene fogadni.

A kormánypártnak nagyon fontos a vidéki szavazóbázis, ahol nagyon sok problémát tapasztalnak ebben a kérdésben, és akiknél ezzel a drogellenes hangulatkeltéssel szavazatot lehet nyerni. Magyarországon nincs jóléti állam, hanem rendőrállam van, nincs szociálpolitika, az egészségügyi ellátórendszer nem működik, ezért az emberek a drogprobléma észlelésekor jobb híján a rendőrséghez fordulnak. Az emberek a rendőrségtől várják azt, hogy megoldják a problémákat, ezt használja ki a kormány, amikor az egész probléma kezelését/megoldását a rendőrségre bízza. Ez dupla képmutatás, mivel a helyi közöségek nem érzik, hogy javult volna a helyzet, közben a rendőrség állományhiányban szenved, járőrök kevésbé vannak az utcákon, csökkent a rendőrség állománya országos szinten, ezért ez a drogháború nem más, mint egy kampány.

Sárosi Péter igyekezett eloszlatni azt a hamis illúziót, mely szerint a Fidesznek igénye lenne arra, hogy bármilyen területen szakpolitikát folytasson. A Fidesz ideológusai egyértelművé tették, hogy maga a hatalompolitika a lényeg, hogy milyen módon tudja a Fidesz tartóssá tenni a hatalmát. Ez vonatkozik a drogpolitikára is, nincs igény hiteles, szakmailag megalapozott drogpolitika kialakítására.

A kormány a drogproblémához való hozzáállásában az jelenik meg, milyen módon lehet az egész dolgot felhasználni arra, hogy minél jobban szolgálja a saját tábor összetartását, az ellenzéki tábor gyengítését.

Egy drogpolitikának nemcsak az a lényege, hogy mi a tartalma, hanem az a mód is, ahogy azt kialakították, transzparens módon, szakemberek segítségének igénybevételével. A jelenlegi drogpolitika megközelítése, hogy ha „elzárjuk a csapokat”, ha „megbüntetjük a felhasználókat”, akkor ezzel a probléma megoldódik. Természetesen ez a valóságtól teljesen elrugaszkodó tévképzet, amivel a kormány is tisztában van, csak az ellenkezőjét kommunikálja.

A kormány egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy az emberek miért fogyasztanak túlzott mértékben drogot. Nem a drog ellen kellene szemellenzős háborút folytatni, hanem meg kellene nézni, mitől szenvednek emberek, mert a függőség a szenvedésre adott valamiféle megküzdési stratégia.

Alkohol vs. drog

Sárosi Péter szerint a kormánypárt gyakran vádolja az ellenzéket azzal, hogy drogliberalizációért harcol, ugyanakkor az ellenzék nem vág vissza azzal, hogy a kormányzat viszont agresszív pálinkaliberalizációs politikát folytat. Olyan országban élünk, ahol létezik pálinkastratégia, drogstratégia viszont nincs. Az alkoholfogyasztást, -terjesztést szigorúbban kellene szabályozni, alapvetően tudatosítani kellene a társadalomban jobban, hogy az alkoholfogyasztás ártalmas.

Az emberek nagyon sokszor azért nem keresnek megoldást az alkoholproblémájukra, mert nem is tudatosodik bennük, hogy ők problémás ivók. Tudatosítani kellene, hogy az alkohol is egyfajta drog, és nem a molekulaszerkezetben van a nagy különbség az alkohol és más drogok között, hanem annak kulturális megítélésében. Magyarországon az alkohol úgymond a nemzeti identitás részévé vált, de nem törvényszerű, hogy hosszú távon ez így is maradjon.

Kiss Lívia szerint a kormány részéről tudatos és szándékos stratégia a közösségek, társadalmi csoportok megosztása, ily módon való gyengítése. Ennek megfelelően tökéletes játszma egymásnak ugrasztani az alkohol- és a kábítószerfogyasztókat is. Teszik mindezt úgy, hogy valójában nem foglalkoznak a szociális és egészségügyi helyzettel, a leépülő intézményrendszerrel, a szakember hiánnyal. Jól szimbolizálja mindezt, hogy a belügyminiszter egy rendőr, aki karhatalommal akar mindent megoldani, legyen az oktatási, egészségügyi vagy éppen drogpolitikai kérdés.

Prevenció

Kiss Lívia véleménye szerint a jelenlegi hatalom egyáltalán nem foglalkozik a megelőzéssel, mert az egy komplex terület, ehhez az egész szociálpolitikával foglalkoznia kellene. A kormány kimondatlan szándéka, hogy minél nagyobb réteget tartson az életszínvonal alacsony szintjén, mert a maslow-i piramis alján élő embereket lehet a legkönnyebben manipulálni, befolyásolni, és ez a megfelelő eszköz a kormány hatalomtechnikai céljainak megvalósításához.

A drogprevenciót jelenleg túlnyomórészt a rendőrség végzi a nagyon régi DADA programjával, amit most fog felváltani egy új program (RedP), de sajnos ez ugyanúgy az elrettentésre és megfélemlítésre épül, mint a korábbi. A fiatalok ezekben a programokban nem tudnak kapcsolódni a téves, a valóságtól elrugaszkodott információkhoz („a drog rossz”), és nem fordulhatnak a pedagógusokhoz sem, akiknek jelenteniük kell a drogfogyasztást. Mindez pedig a rejtőzködést segíti elő, árkot ás a fiatalok számára, akik még inkább magukra maradnak a problémáikkal. Tehát a prevencióra bőven ráfér egy teljes újjászervezés, egy szakmai alapon történő akkreditációs program kidolgozása.

Sárosi Péter szerint, mivel az egész drogprobléma kezelése a rendőrség kezében van, ezért a rendőrség megközelítésében a megelőzést/prevenciót a büntetés szolgálja. (A rendőrségnek diszkrecionális joga eljárást indítani azokkal szemben, akiknél a kábítószerfogyasztás gyanúja felmerül.) A hasznos prevencióhoz szakértelem szükséges, aminek alapja a bizalom és hitelesség, és a rendőrség egyikkel sem rendelkezik. A rendőrség frontális oktatás keretében sokkoló dolgokkal kampányol a drogfogyasztás ellen, ami nem működik. (Az sem célravezető, ha egy „tiszta”, a szenvedélybetegségéből kigyógyult – lásd Curtis – személy tart foglalkozást a fiatalok számára, mert attól, hogy leszokott a szenvedélyéről még nem vált prevenciós szakemberré.)

Prevenciós szakemberek képzésére lenne szükség. A hatékony drogprevenció egy olyan csoportos foglalkozássorozat, többszöri együttlét, amely alkalmazkodik az adott korcsoport jellemzőihez, tekintetbe veszi a közösségi normákat, tisztában van a kortárscsoportok véleményével, attitűdjeivel, és azoknál a fiataloknál, akiknél már komoly gondot észlel a szakember, azokkal külön, már a család szintjén kell foglalkozni. A korszerű prevenciónak vannak jó gyakorlatai Magyarországon, a kétezres évek elején új prevenciós módszereket dolgoztak ki, elkezdett kiépülni az iskolapszichológusi hálózat, most van helyettük iskolaőr rendszer, ami inkább exkalálja, mintsem segíti a probléma megoldását.

A helyi közösségek lehetőségei

Sárosi Péter meglátása szerint országos szinten az ellenzék fél ettől a témától, mint „ördög a szentelt víztől”, teljes egészében átengedi a témát a kormányzatnak, a Kutyapárt üdítő kivétel ebben a környezetben. Az önkormányzatok szűkös anyagi kereteik között, amennyiben szándékukban áll, tehetnek lépéseket a drogprobléma kezelése érdekében. Első lépésben szakemberek bevonásával megalakíthatják a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot (KEF), a KEF-ek a lokális helyzetfelmérés eredményeire támaszkodva elkészíthetik az adott területre vonatkozó drogstratégiájukat (lásd. Fővárosi Drogstratégia, Veszprém város drogstratégiája). Az önkormányzatok anyagi lehetőségeitől függően támogathatják a területükön működő civil szervezetek, a még csekély számban létező intézmények (pl. drogambulanciák) munkáját.

A Kutyapárt drogpolitikája

Kiss Lívia elmondta, hogy a jelenlegi politikai környezetben a Kutyapárt annyit tudott tenni, hogy megalkotta a saját drogpolitikai programját, amelyet – többek között – Sárosi Péter is véleményezett. A legfontosabb programpont a dekriminalizáció, hogy maga a kábítószerfogyasztás kerüljön ki a büntetési tételek közül. Vagyis ha valaki akár rekreációs célból, akár szenvedélybetegsége okán használ egy szert, az ne legyen bűncselekmény. Szükség van országos szinten drog- és alkoholstratégia kidolgozására, azok megvalósításához a pénzügyi forrás megteremtésére az ország költségvetéséből.

A program abból a szemléletből indult ki, hogy mindenkinek alanyi joga azt fogyasztani, aminek szükségletét érzi, de ha a túlzott fogyasztás miatt probléma merül fel, akkor legyen hova fordulnia.

A Kutyapárt ezért egy olyan komplex intézményrendszer (hálózat) létrehozásában gondolkozik, amelyben a „függő” személy számára a függőség minden szintjén rendelkezési áll a megfelelő szintű ellátás a kórházi ellátástól kezdve ambuláns kezelésen, ártalomcsökkentésen, rehabilitáción át az önsegítő csoportokig. Legyen világosan átlátható háttere a segítségre szorulóknak.

Távlati célként megfogalmazódik a kannabisz legalizációjának szükségessége is, de ennek a célnak a megvalósításához egy hosszú távú társadalmi érzékenyítésen keresztül vezet az út, amelynek során a jelenlegi démonizáló propaganda szöveget át lehet majd fordítani őszinte kommunikációba.

Polinszky Márta