Január 30-án sajtótájékoztatót tartottunk, ahol listavezetőink nemcsak a hamarosan érkező programunkból és a parlamenti terveinkből adtak ízelítőt, hanem szinte az összes egyéni jelöltünkre is fény derült. Jelen állás szerint 83+2 helyen kezdjük majd el gyűjteni az ajánlásokat, így a feltétlenül szükséges 71 körzethez képest lesz némi extra mozgásterünk. A jelöltek bemutatkozásai már elérhetőek a honlapunkon, a tablót itt böngészheted.

Irány a Parlament
Embert juttatunk a parlamentbe! – ez lesz a kampányunk központi mottója, ami szó szerint és átvitt értelemben is igaz: hiszünk benne, hogy dörzsölt politikusok mellett nagy szükség van az általunk képviselt, szociálisan érzékeny szemléletre is.
Azért indulunk a választáson, mert kell egy olyan párt, ami azok mellett is kiáll, akiknek az érdekében senki más nem szólal fel. Mi cselekvő pártként nem ígérgetünk, hanem melegedősátrat üzemeltetünk a legnagyobb fagy idején, Szürke Pride-ot szervezünk, vagy éppen visszalopjuk az országot. Viszont ahhoz, hogy ezt az eddigieknél sokkal magasabb szinten tudjuk folytatni, szükség van a szintlépésre.
Szóval ha te is inkább kritikusan gondolkodó és cselekvő embereket szeretnél látni a Parlamentben, nem populista politikusokat, akkor szavazz a Kutyapártra!

A bejelentés másnapján, január 31-én sor került az utolsó nagy jelölti találkozóra, ahol részletesen végigmentünk a következő 2 és fél hónap menetrendjén: szó volt a kampány legfontosabb elemeiről, az ajánlásgyűjtési időszakról, a kampánypénztékozló pályázatról, és minden fontos infóról, amire április 12-ig szükség lehet.
Külön blokk szólt a programunkról, ami hamarosan mindenki számára hozzáférhető lesz, és ami három kulcsfogalomra épül: igazságosság, átláthatóság és fenntarthatóság.
Kiosztottuk a jelölteknek az első adag szórólapokat is, amivel rövidesen te is találkozhatsz a pultjainknál országszerte. Ha az ajánlásodon és a szavazatodon kívül kampányolni is segítenél, hogy megvalósíthassuk a fentieket, kattints ide!
Láng Dávid



