Yann Martel: A helsinki Roccamatio család a tények tükrében - Olvasókör Szombathelyen

Üdvözlöm a Kultúráltakat!

Íme, a Yann Martel: A helsinki Roccamatio család a tények tükrében című könyv összefoglalója. (2026.03.31.)

A szélvihar (majdnem El Nino), vagy valamilyen felsőbb erő elvitte a társaság felét, így, maradtunk heten. Míg Esztit vártuk, beszélgettünk, nemközéletitémáról, nemaktuálishelyzetről, hanem madárcsicsergésről és magnóliavirágzásról. 🙂

A könyvet Kriszti ajánlotta, de ő sem tudott jönni, így idemásolom, amit e-mailben írt a könyvről.

” Martel 1963-ban született Spanyolországban, Émile Martel és Nicole Perron gyermekeként, akik a Salamancai Egyetemen tanultak. Édesanyja hispanisztikát tanult, míg édesapja a spanyol író, Miguel de Unamuno életéről szóló doktori disszertációján dolgozott. A család nem sokkal Martel születése után a portugáliai Coimbrába, majd Madridba Spanyolországba, Fairbanksbe, Alaszkába, végül Victoriába, Brit Kolumbiába költözött, Szülei a kanadai külügyi szolgálathoz csatlakoztak, ő pedig San Joséban, Costa Ricában, Párizsban, Franciaországban, és Madridban nevelkedett, Martel középiskolai tanulmányainak utolsó két évét Ontarioban töltötte, ugyanitt végezte alapképzését filozófia szakon.

Martel felnőttként alkalmi munkákat vállalt, többek között parkolóőrként Ottawában, mosogatóként egy faültető táborban Észak-Ontarioban, valamint biztonsági őrként a párizsi kanadai nagykövetségen. Utazott Mexikóban, Dél-Amerikában, Iránban, Törökországban és Indiában is.

Egyetemi évei alatt kezdett írni, színdarabokat és novellákat, amelyeket, ahogy ő fogalmaz, „az éretlenség és a szörnyűlködés sújtott”

A Malahat Review (Kanada vezető irodalmi lapja) 1990-ben jelentette meg A helsinki Roccamatio család a tények tükrében című novelláját, amelyért elnyerte az 1991-es Journey-díjat, és amely bekerült az 1991-1992-es Pushcart Prize antológiába.

Az igazi sikert a Pi élete című regénye hozta el, amely nemzetközi bestseller lett, és több mint 50 országban adták ki. Világszerte több mint 12 millió példányban kelt el, és több mint egy évet töltött a The New York Times és a The Globe and Mail bestsellerlistáin, számos más bestsellerlista mellett. a Pi életét Ang Lee rendezésében azonos című filmre adaptálták, és négy Oscar-díjat kapott, köztük a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat, valamint elnyerte a legjobb eredeti filmzene kategóriájában a Golden Globe-díjat.

2007 és 2011 között Martel egy könyvklubot vezetett az akkori kanadai miniszterelnökkel, Stephen Harperrel.

Én ezt a könyvet egy akciós könyvvásáron vettem párszáz forintért, és utána úgy éreztem, hogy az író összes művét el kell olvasnom, és az ismerőseimnek is el kell olvasniuk.

Yann Martel eredeti, őszinte és érzékeny.

A haldoklás nehéz, ez abból is látszik, hogy megírni is nehéz. A legtöbb általam olvasott műben vagy patetikus/érzelgős vagy nyomorpornó. Ez itt legalább csak igazi.

Őszintén remélem, hogy szerettétek és / vagy érdekesnek találtátok!”

Heten hétfélét gondoltunk a könyvről (mindenki elolvasta!). Globálisan 3 dolog volt biztos:

Mind a 4 rész a halálról szól.
Hajni imádta az egész könyvet az első bötütől az utolsóig.
Kriszti, orvosként, biztosan más szemmel olvasta, mint mi.

Eszti: Ezek a novellák önéletrajzi ihletésűek. Mikor olvasta nagyon tetszett, de egy hónap elteltével az is-is mellett döntött, mert kiforratlannak találta.

Hajni: Fontos a szerző előszava, hogy megértsük a novellákat. Felvillantja írói pályafutása kezdetét: 19 évesen, egyetemistaként elbizonytalanodott és ebből az ifjonti egzisztencialista válságból az írás jelentette a kiutat. Természetesen az első alkotások nem arattak sikert, de gyakorlással egyre inkább rátalált a saját hangjára. Ez a négy korai elbeszélés az, amit már megjelentettek az újságok.

Az író ars poeticájaként is felfoghatjuk az alábbi sorokat:

„Egyre inkább meggyőződésem lett, hogy egy történet alapja az érzelmi alap. Ha a történet érzelmileg nem működik, akkor egyáltalán nem működik. Az érzelem milyensége nem fontos – lehet szerelem, irigység vagy apátia – csak meggyőzően legyen átadva és a történet életre kel. Ugyanakkor a történetnek az elmét is stimulálnia kell, ha nem akar feledésbe merülni. Az intellektus az érzelmekben gyökerezik, az érzelmeket pedig az intellektus határozza meg, másként fogalmazva : egy jó ötlet, ami megindít, ezt a fennkölt célt tűztem ki magam elé.”

Akkkóó ugorgyunk a részletekbe!

I. A helsinki Roccamatio család a tények tükrében.
Statisztika: tetszett : 2 fő, is-is : 4 fő, nem : 1 fő.

Eszti: Biztosan nem akkor írta, amikor meghalt a barátja, mert ilyet csak bizonyos távolságból lehet papírra vetni.

Hajni: Sírt, amikor olvasta, személyesen érintette, de terápiaként tekintett rá.

” Nem akarok beszélni arról, mit tesz az AIDS a testtel. Mindenki képzelje el a legrosszabbat – majd emelje négyzetre ( képtelenség elképzelni azt a pusztulást ). Mindenki keresse meg a szótárban a „hús” szót – milyen dundi szó – majd az „olvad” szót.”

Tibor: Átélte ő is, de miért olvasson róla. Felbosszantotta, hogy van egy jó dolog az elején, menet közben tükröt tart és egész más lesz a vége. Más a címe és más a tartalma!

Zoli: Párhuzamot vont ” A mindhalálig zene” című filmmel. Szerinte a történelmi rész, úgy állva maradt.

Jucus (én): Nekem is megvolt az élmény, sajnos kétszer is, így nagyon nehezen tudtam végigolvasni a könyvet,

Hajni: Miről nem szól a novella részletesen:

Az AIDS-ről magáról, „csak” a test pusztulásáról.
A Roccamatio családról, de ez nem is lényeges.

A XX. század eseményei alapján szövik a család történetét, de ez csak a látszat, ezzel akarja az elbeszélő Paul figyelmét elterelni a halálról.

„Csak éppen a „halál” és a „haldoklik” szavak, összes szinonímájukkal együtt – hallgatólagos megegyezéssel – száműzve lettek a társalgásból.”

Ugyanakkor az, hogy az adott évből Paul milyen történelmi eseményt emel ki, tükrözi az aktuális állapotát. Ahogy egyre rosszabbul lesz, egyre sötétebb történéseket választ.

„A halál azonban nem tudta megértetni magát vele. Paul annyit tudott, hogy valami szörnyűség fog vele történni, de annak mibenlétét nem fogta fel. Elméleti absztrakció maradt számára.”

Eszti: Az írás egy terápia. A 90-es években AIDS -es betegeket 2 csoportra osztottak, egyik csapatot arra kérték, írjanak az életükről, ők sokkal jobban viselték a betegséget, mint akiknek nem kellett írniuk.

Hajni: Még néhány szívszorító idézet:

„Nem hiszem el, hogy azt mondtam neki, az idő neked dolgozik Paul.”

„Hagyd azt a kibaszott borsót, Paul! Meg fogsz halni. Haldokolsz!”

– de persze nem mondja ki, mert mikor jön el a pillanat, amikor a beteg is feladja? Hogyan is lenne joga bárkinek elvenni a reményt attól, aki még nem adta fel?

„Amikor a környezetünkben valaki komolyan megbetegszik, rájövünk micsoda illúzió a tudomány”

II. Amikor először hallottam John Morton amerikai zeneszerző ” Donald J. Rankin közlegény concerto hamis hegedűre” című művét.
Statisztika: tetszett : 5 fő, is-is :1 fő, nem: 1 fő.

Hajni: Egyszerre állít emléket a vietnámi háborúnak, kutatja egy fiatalember szemszögéből az élet értelmét és mutatja meg a művészet hatalmát. Egy 19 évesen bevonuló, a háborúban kalandot látó fiatal, John Morton szembesül a pokollal Vietnámban, amit a zene tesz túlélhetővé.

„Ott voltam a legboldogabb a zenével, egy szargödörben a pokolban, egy háború kellős közepén.”

Tibor: Kutatómunkát végzett és ismét úgy érezte, hogy át lett vágva, mivel John Morton nem létezik, viszont a közlegény tényleg élt. A „Pi élete” jutott eszébe, ott is van egy tény, gondolat , érzelem és erre tesz egy mázat, amit le kell bontani, de ez nem megy.

Hajni: Az érzelem mindegy, hogy mi, csak hihető legyen.

Jucus (én): Nagy illuzionista ez a Yann gyerek, de mivel én „derékszög tagadó” vagyok, engem nem zavart. Az este folyamán többször elhangzott az illúzió szó.

Kati: Ez a rész tetszett a legjobban, a színház leírása, a színes hangok. Szeretné színesben látni a hangokat ( erre tudtunk megoldást ajánlani, de ezt most nem írom le 🙂 )

Hajni: Az elbeszélő útkeresésének kulcsmondata:

„Ott volt minden, de minden, már csak a kezemet kellett kinyújtanom ”

Ez egy idézet az elbeszélésben Joseph Conrad: Almayer légvára című művéből.

„Miért érik be ennyivel ezek az emberek?”

– ez a mondat John Mortontól hangzik el, miközben az éjszakai takarítói állásáról beszél, szembeállítva a bankban nappal dolgozó hivatalnokok életével.

Ági: Vannak akik azért élnek, hogy dolgozzanak, és vannak akik azért dolgoznak, hogy éljenek.

Tibor: Talált a MI-vel egy „hamis concerto” sztorit, a kutatása során az interneten, de az eltűnt a felhőben. (remélem, Ti ezt a mondatot értitek, mert én nem, azért leírtam)

III. Egy halál változatai:
Statisztika: tetszett: 2 fő, is-is: 1 fő, nem: 4 fő

Hajni: Taszította a halál ilyen naturális leírása. Viszolygott ettől a résztől, de a másik 3 novellát kétszer olvasta el. A börtönigazgatóból teljesen hiányzott az empátia.

Zoli: Ez a rész tetszett legjobban ( de csak addig, míg fel nem homályosítottuk, hogy ez egy börtönigazgató, egy elítélt, egyetlen anyjának írt levele több változatban)

Tibor: Csak gyorsolvasásban volt hajlandó elolvasni.

Eszti: Kreatív írás órán vannak ilyen gyakorlatok.

IV: A Vita Aeterna Tükörtársaság, tükrök az örökkévalóságnak.
Statisztika: tetszett: 2 fő, is-is: 4 fő, nem: 1 fő

Hajni: Ez a novella volt az abszolút kedvenc! Formailag is zseniális: a nagymama unalomig ismételt történetei, amire az unoka egyáltalán nem figyel, a lap bal oldalán vastagon szedve jelennek meg (bla – bla ), míg az elbeszélő gondolatai a jobb oldalon normál betűméretben.

Eszti: Ha meghal valaki, a tárgy is meghal vele. ( Ezzel nem nagyon értettünk egyet )

Tibor: Ez a rész is illeszkedik a többihez, illúzió.

Hajni:

” A modern tükrök teljesen érdektelenek. Valóban ipari termékek – és tiszták, teljesen tiszták. Semmit sem látni bennük.” A tárgyak csak azáltal lesznek érdekesek, ha van számunkra történetük, kapcsolódnak valakihez, akit ismertünk. Nagy változás történik az elbeszélő látásmódjában, a novella elején még: „Én nem tárgyak révén fogok létezni, a tárgyak hidegen hagynak.” vagy ” Én inkább a fejemet bútorozom be, mint azt,ahol élek.”A történet végén már rájön, hogy a nagymama csak látszólag élt egyedül, a lakása „szellemek nyüzsgő metropolisza volt”. A nagymamával közösen nyomtatott tükörről ezt írja: „Gyakran előveszem, belenézek és próbálom elképzelni az összes szót, amit ostobán nem vettem észre.”Végül egypár okosság:

– Nem mindegy milyen lelkiállapotban olvassuk a könyveket, pl. betegen vagy borús hangulatban. (Eszti)

– A könyvet két ember írja, az író és az olvasó. (Ági)

– A novelláknál az a titok, hogy egyszerre nem lehet elolvasni, etapokban kell. (Ági) (( Ági, ezt mondhattad volna előbb is!))

Tobzódtunk az ajánlott könyvekben!

Lea Ypi: Szabadon
Katja Kettu: Éjlepke
Szasa Filipenko: Vörös keresztek
Jurij Poljakov: Demagrád
Katarzina Grochola: Nyalogatom a sebeimet
Abdulrazak Gurnah: Utóéletek
Abdulrazak Gurnah: Tengernél
Marie Aubert: Felnőtt emberek
Moldova György: 40 prédikátor
Szepes Mária: Vörös oroszlán
Zsoldos Péter: Távoli tűz
Spiró György: Kőbéka
Rakovszky Zsuzsa: Célia
Krasznahorkai László: Zsömle odavan
Daniel Kehlmann: Mozgókép
José Saramago: Halálszünet

Ezek közül választottuk ki Marie Aubert: Felnőtt emberek című könyvét, tehát legközelebb is választanunk kell.

Következő találka: Április 28. 18h. Jó olvasást mindenkinek!

Ui.: Ilyen nehéz könyvek után általában nekifutok valami egészen másnak, pl. Rejtő Jenő, Örkény, Weöres Sándor. Most Romhányi József Szamárfüle jött szembe!

Stílszerűen álljon itt tőle 2 szösszenet:

Sírfeliratok:

Zebra:

Tévedés áldozata vagyok.
Az elefánt átkelt rajtam gyalog…

Hülye tyúk:

Csábos voltam csitri jérce koromtól.
Az érckakas rám ugrott a toronyból.