Pár szót az előzményekről.
Hosszas egyeztetések, hetvennyolcezer szakértő, Vlad Tepes és két zöld ló bevonásával döntöttük el – még ősszel –, hogy a pécsi Ágoston téren állítjuk föl a felcsúti buszmegálló mintájára készült beállónkat. Négy napnál tovább azonban a gondos előkészítés ellenére sem maradhatott az építmény, mert polgármesterünk egy furfangos és tőle szokatlanul gyors akcióval eltávolította a buszvárót.
Ezt itt:
Ez maradt csak:
Pár nappal később emléktáblát avattunk a hűlt hely hűlt helyének.
Végül is igaza van az önkormányzatnak, ázni jó.
Menetrend szerint is.
A rapid einstad után végül sikerült visszaszereznünk a buszmegállót, így a telet egyikünk hátsókertjében vészelhette át.
Amint kitavaszodott, újabb konzultációt indítottunk, és eldöntöttük, ezúttal Orfűre visszük a szerkezetet. Megtaláltuk a legforgalmasabb helyet, felépítettük a várót – és alig egy héttel később ezt a fotót kaptuk egy helyi passzivistától:
Orfűn jó a levegő, harapnak a halak, osztódással szaporodnak a buszmegállók.
Hamar kiderült viszont, hogy az önkormányzat nem szívatásból “jelölte fölül” a beállónkat, hanem egész egyszerűen az a hülye véletlen állt elő, hogy pont egy olyan helyet néztünk ki magunknak, amit a település vezetése is épp fel akart újítani. Koincidencia non plus ultra.
Egyeztettünk a polgármester asszonnyal és a helyi főépítésszel, és együtt kitaláltuk, hová telepítsük át a megállót. Először (először, éérted…) a Horgászbüfében állapodtunk meg, úgyhogy kivonultunk pár erős emberrel, és nekiláttunk a munkának.
Buszvárónak tökéletes, de lássuk, mire jó még. Húzódzkodni?
Húzódzkodni spiccelve és pipálva?
Jó, nézzük, kifelé is jár-e a csavar. Prücsök addig nem néz oda.
Ez egy másik csavar.
Jobban csúszik, ha sokan nézik.
Vagy harapják.
Upsz!
Ezt így akartuk.
A jó gazda rendszeresen sétáltatja.
Megnéztük, milyen az árnyék odaát.
Mobilbuszmegálló.
Bejelöltük a földcsavarok helyét: fúrtunk kis lyukakat, hogy pontosan tudjuk, hová kell majd illeszteni a lábakat – de mik ezek a kráterek? Prücsök!!! Kotorékebbel ne menj buszmegállót építeni…
Önsúlyhajtás – 22. századi technológia.
Mondjuk, van, aki ezt kézrátétellel megoldja.
Meglátogatott bennünket a polgármester asszony – bárcsak itt érne véget ez a történet…
De nem. A látogatás célja nem annyi volt, hogy ő és önkormányzati képviselő férje jó munkát kívánjanak. Kéréssel érkeztek: hagyjuk félbe a munkát (félbe már nem tudjuk, mindjárt kész), és egy későbbi időpontban, egy másik helyen állítsuk föl inkább a beállót. Ígérik, addig – két héten belül – előkészítik a terepet egy megállóval odébb, Mecsekszakálnál: betont törnek, terepet rendeznek satöbbi, hogy méltó legyen a hely a négyszín-buszmegnek és viszont.
Addig is állandó orvosi felügyelet alatt lesz a buszmegálló. Ez a kedves úr a helyi háziorvos – ő fog vigyázni a beállónkra, amíg a végleges helyet elő nem készíti az önkormányzat.
Azt hittétek, vége, mi? Kimegyünk a hétvégén, felépítjük eggyel odébb, kalap, kabát, múlt idő.
Áááá…
Telefonált a polgármester meg a főépítész, hogy elmondják, Mecsekszakál sem lesz jó… Túlzottan meredek a terep, föl kellene tölteni a buszmegálló környezetét – az meg nem két nap, és annyira nem is olcsó.
Viszont. Fölajánlottak egy hasonlóan forgalmas és szintén fedetlen megállót, ahol biztosan örülnek majd a helyiek a beállónak – és a fölszerelés is sokkal egyszerűbb lesz.
Szóval, itt tartunk most. Vasárnap folytatjuk.