Kátyúrezervátum, papírhajó-olimpia, punkfesztivál – Ezt csináltuk mostanában Bács-Kiskun megyében

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, hogy bármit megigérünk –, igyekszünk arra helyezni a hangsúlyt, mit tettünk a gyakorlatban az adott közösségért. 2021-ben közel 150 passzivista találkozót tartottunk országszerte, és volt olyan Városfelújító Hetünk, aminek keretében 47 akciót szerveztünk egy hét alatt. Ebben a posztban azt szedtük össze, mit csináltunk az utóbbi időben Bács-Kiskun megyében.

Kecskemét

Kezdjük ezzel a táblával, amit tavaly július közepén helyeztünk ki. Sajnálatos módon elfelejtették a gyalogos közlekedőket tájékoztatni, mire számítsanak, ha jobb megoldás híján az úttesten kénytelenek kikerülni a lezárt járdát. Mi pótoltuk a mulasztást, és láss csodát: bár a táblát leszedték, nem kár érte, mivel azóta lekerítettek egy kis részt a gyalogosoknak.

Mint az közismert, július végén egy jelentős méretű meteor becsapódása okozott károkat Kecskemét területén. Erre hívtuk fel a figyelmet egy táblával, ami után először körbeszalagozták a helyszínt, majd egy építkezés miatt nemrég az egészet feltúrták.

Egy már régóta bezárt óvoda játszóterének kerítésére helyeztük ki az alábbi táblát, nem sokkal a kormány “gyermekvédelmi” népszavazásának bejelentése után. Remekül bizonyítja, hogy már az évek óta elhanyagolt területek sincsenek biztonságban a hanyatló kapitalista genderügynököktől…

Észrevettük, hogy sikerült fogságba ejteni egy agresszív oszlopot, de erről elfeledték figyelmeztetni az itt élőket. Pótoltuk a mulasztást.

Találtunk a fűben egy random beton cuccot, amiről az jutott eszünkbe, hogy nem lenne túl praktikus ráhajtani autóval véletlenül. Kiemeltük kicsit, hátha így sikerül megelőzni a kellemetlen baleseteket.

Még két éve csináltunk figyelmeztető felfestést erre a biciklisek számára balesetveszélyes beton talapzatra. Augusztusban felfrissítettük, mert már eléggé lekopott.

Szeptember közepén passzivista találkozóval egybekötött négyszínfestést tartottunk. Sikerült kideríteni, hogy a Széchenyi téri buszállomás járdája Nemzethy emlékhely, ezért nem újítja fel az önkormányzat lassan 20 éve. Táblát avattunk a tiszteletére, és festéssel tettük hangulatosabbá.

Az SZTK melletti megsüllyedt járdaszakaszt pedig krétás szinezéssel dobtuk fel kicsit, hátha arra jár városunk vezetőségének valamely fontos tagja, és észleli a több éves hibát, ami Kecskemét minden utcájára jellemző. Váratlan fordulat: végül így is történt!

A Gábor Dénes utcában, a Boróka lakópark és Mercedes lakótelep mellett nyílt az első, de nem egyetlen Nemzethy Kátyu Rezervátum. Az autósok itt boldogan szlalomozgatnak a védett gödrök között. Köszönjük a város vezetésének, hogy 20 éve hagyják a város útjain és járdáin szaporodni a gödröket!

Októberben betonbigyókra festettünk cuki figurákat a széchenyivárosi posta környékén.

Novemberben kifestettük a kisaluljárót, különféle hibrid állatfajokat varázsolva a falakra.

Decemberben adománygyűjtést szerveztünk a Kecskeméti Cicamentőknek, ami elég sikeresen zárult, összesen 160 ezer forint gyűlt össze.

Karácsony előtt mesekönyveket is gyűjtöttünk, ezek egy részét a Napsugár Gyermekotthonnak, másik felét pedig a Családok Átmeneti Otthonának adtuk át.

Februárban két fakivágással járó projekt ellen is tiltakoztunk. Először a Katona József Színház mellett lévő közparkban, ahol a fák helyére az eredeti tervek szerint barokk stílusú parkot építettek volna. Ez több szempontból is érthetetlen: egyrészt a nyári hónapokban akár 7 fok különbség is lehet az árnyékos és a nem árnyékos rész között, mivel a térkő visszaveri a meleget, míg a fák hűsítenek.

Szakemberek kijelentették, hogy hatalmas kár volna ezekért a fákért, arról nem is beszélve, hogy a park melletti iskolásoknak mit jelent ez a kis zöld felület. A gyerekeknek még egy csomó madarat is sikerült odaszoktatniuk.

Az akciónak sikere volt: másnap visszavonták a döntést, mégsem vágják ki a fákat! Nem sokkal később viszont már a Domus parkoló környékén kellett kihelyeznünk ugyanazokat a táblákat, szintén a fák kivágása és a tervezett Univer parkolóház ellen demonstrálva. Az egyik legszebb Selyemfenyő értéke itt 16 millió forint, a többi japánakác, ostorfa szintén milliós környezeti értékkel bír. Ebben az ügyben azóta sem hátráltak meg, remélhetőleg itt is sikerül majd elérnünk a tervek módosítását.

Így fordultunk rá az aláírásgyűjtés két hetére, ami rengeteg munkát, cserébe óriási sikert hozott: mindkét körzetben sikerült összeszedni a szükséges 500 ajánlást, szemben 2018-cal, amikor egyikben sem jött össze. A kampányesemények közül a legnépszerűbb az ingyensör-osztás volt, amit két alkalommal is megrendeztünk.

Azóta sem unatkozunk: március első hétvégéjén a Dobó körúton tartottunk gigantikus négyszínfestést.

Az Irinyi utca és az Akadémia krt. kereszteződésénél pedig találtunk egy lyukat egy elektromos aknán, ami szintén balesetveszélyes lehet, főleg kisebbeknek. Menő manót hívtuk segítségül, és láss csodát: alig több, mint egy hét múlva kijavították a hibát.

Kiskunfélegyháza

A Bács-Kiskun 4-es oevk-ban is volt néhány akciónk, tavaly augusztusban például Papírhajó-olimpiát rendeztünk az Egészségközponttal szemben lévő játszótéri pályán.

Szeptemberben kicsit színesebbre festettük a Kossuth utcát a vasútállomástól nem messze. A Fürdőszállóra szánt EU-s támogatás árából (260 millió Ft) simán kijött.

Néhány napja pedig egy tavaszi nagytakarítás keretében sikeresen összeszedtünk nagyon sok szemetet a Majsai úti dohánybeváltó környékén. Mivel arrafelé még nagyon sok eldobált szemét van, szervezünk majd egy második eseményt is rá.

Kiskunhalas

Még 2018 végén történt, hogy a főtéren elültettünk három, közösségi finanszírozásból vett gingkót a korábban kiszáradt facsemeték helyére. Ezeket aztán valaki alig pár héttel később kicserélte valami hitványabbra, a gingkóknak hűlt helye lett. Nagyjából sejtjük, hogy merre lehetnek. Emlékükre gyertyás megemlékezést tartottunk, és szomorúak voltunk.

Az 1800-as évek elején Napóleon oroszországi hadjárata során Kiskunhalason haladt keresztül, és megpihent a városban. Sátrát pont a négy betondézsa mellett verette fel, nem véletlenül: egyiket használta széknek, másikat asztalnak, harmadikat fürdőkádnak, míg negyedikre a fésülködő tükrét tette. A császári csapatok látogatásának emlékére passzivistáink a francia kártya négy színét festették a dézsákra köszönetként, hogy Napóleon nem dúlta fel a várost, eltekintve attól, hogy ellopott három gingkót.

Bónusz: punkfesztivál a puszta közepén

Kiskunhalastól nem messze, Fülöpjakab határában már akkor – 2019 júniusában – szerveztünk egy punkbulit, amikor a mostani kampányon még el sem kezdtünk gondolkodni. A Rósánékötéka-pályázat keretében megvalósult Pünkösd Freakend Fesztiválon 10 zenekar lépett fel a punk rocktól a hardcore-on át a grindcore-ig. A folytatást eddig megakadályozta a járvány, talán idén végre összejöhet

Ha a jövőbeni akcióink is érdekelnek, az MKKP Kecskemét, MKKP Kiskunfélegyháza, Mkkp Kiskunhalas, MKKP Bács-Kiskun oldalakat kövesd! Ha pedig részt is vennél hasonlókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Trafóházfestés, tekeverseny, emléktábla az 500 vasi hősnek – Ezt csináltuk Vas megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more

Zebraháború, gerillakertészkedés, padfelújítás – Ezt csináltuk Tolna megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more

Kizöldített buszmegálló, táblahekkelések és a pad, ami nem AZÉRT színes – Ezt csináltuk Győr-Moson-Sopron megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more

Ingyensör-osztás és a bizonyíték, hogy Barcs létezik – Ezt csináltuk Somogy megyében 2022 tavaszáig

Mi a Kutyapártnál jobban szeretünk múlt idejű kijelentő módban, mint jövő idő feltételes módban beszélni. Éppen ezért – amellett persze, Read more