Slam poetry, rétegzenén belüli rétegzene, részvételi művészet – Megint kultúrára tékozolják kampánypénzüket a kutyák

Kutyapártos támogatással bővül és fejlődik a Pi Slam csapata, akik széleskörű programsorozatot indítottak slam poetry versenyekkel, koncertekkel, társasjátékestekkel, workshopokkal. Március 30-án KampánySlam a Gödörben: lesz verseny, előadás, Soros-pénz és Csirke – a megjelenés erősen ajánlott!
Bíró Dénes és a Pi Slam csapata hat éve rendeznek havi rendszerességgel slam poetry eseményeket és versenyeket. Ahogy Dénes elmondta, mivel a slam poetry maga is a kultúra határain mozog, ez egy rendkívül alulfinanszírozott terület. Bár a jegyeladásokból valamennyire fenntartható volt a havi egyszeri formáció, szerettek volna építkezni és bővülni. Az MKKP korábbi kampánypénztékozlásaiból jutott már slammel kapcsolatos eseményekre – pl. klubok csatája –, innen jött az ötlet, hogy a Pi Slam is pályázzon. Dénes ráadásul régóta ismeri Terdik Roland pártalapítót és VI-VII. kerületi jelöltünket, akivel évekig szerveztek képzéseket halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek. Terdik annyira a szívén viseli ezt a projektet, hogy elfelejtett kenőpénzt kérni azért cserébe, hogy bekerüljenek a Rósánéba.

Dénes szerint ugyan felmerültek kérdések egyesületi szinten, hogy akarnak-e bármilyen politikai párttal társulni, ám komoly aggályaik nem voltak, hiszen tudták, hogy a Kutya Párt a támogatásért cserébe semmilyen politikai elköteleződést nem vár, a programok tartalmába nem szól bele. Ezen túl úgy látták, komoly értékközösség van köztük és az MKKP között (az egyesületben többen is a párt passzivistái). Ők is fontosnak tartják az emberi jogi kérdéseket, a politikáról való aktív beszédet, a humort és szórakoztatást, a kultúra perifériáinak gondozását. 

A Pi Slam a műfajra egy alulról építkező, alapvetően demokratikus, részvételre épülő dologként tekint. Bárki felléphet és szabadon mondhatja el a gondolatait, a versenyeiken pedig a nézők szavazzák meg a győzteseket, illetve mindig van open mic rész, ahol a nézők közül is bárki előadhat. Így a nézők passzív befogadókból aktív résztvevőkké válnak, hasonlóan ahhoz, ahogy a Kutya Párt is a politikailag aktív, cselekvő állampolgárságot szeretné erősíteni. Ezeket a tényezőket figyelembe véve valóban adta magát ez az együttműködés. 

Dénes fontosnak tartja kiemelni, hogy a jelenleg létező egyéb pártokkal nem tudnának elképzelni hasonló együttműködést (bár elmondása szerint ők „amúgy sem szeretnek értelmes dolgokra költeni”), ahogy abban is biztosak, hogy lett volna a közönség részéről felháborodás, ha mégis támogatást fogadnak el bármelyiktől. A kutyapártos együttműködéssel kapcsolatban szerencsére nem kaptak negatív visszajelzéseket. 

A projekt eredeti célja az volt, hogy a társaság végre saját helyet nyithasson és itt rendezhesse meg a 14 részes programsorozatot. A saját hely különböző okokból még nem valósult meg, de a támogatásból így is tudtak fejlődni, például hangrögzítő berendezést vettek, lett saját merch, sőt a fellépőknek még gázsit is tudtak adni. Szóval, dolgozni ugyan még mindig kell, de legalább most már van pénz is. 

A programsorozatot a Gödör Underground fogadta be, és március elején el is kezdődött. Ennek keretében a Pi Slam ki tudta bővíteni a kínálatát a slam poetryn túlra, volt már több társasjátékest, koncert, kiállítás, színházi előadás. Március 27-én folk punk és spoken word koncert lesz, 29-én ingyenes filmvetítés az ukrajnai háborúra reflektálva, 30-án pedig KampánySlam. Ezen nyolc meghívott előadó fog slammelni, de lesz klubtörténeti bemutató, zene, illetve kutyapártos arcokkal is lehet majd találkozni – csepeli jelöltünk, a hírhedt Csirke valahogy a zsűribe is bekapirgálta magát. A sorozat lezárása egy gigantikus rapkoncert lesz a választás estéjén, április 3-án, ahol többek között a teljes magyar társadalomtudománynál pontosabban elemző Funktasztikus is fellép. Függetlenül attól, hogy megdől-e aznap a nemzeti focializmus, biztos, hogy igazán jó buli lesz, ahol a Kutya Párt parlamenti programjának 5. pontjáról is komoly szakmai diskurzus várható. 

Komment!
Ez is érdekelhet:
Kampányeseménynek álcázott virágültetés az állami számvevőszék szives figyelmébe

Nem, egyáltalán nem arra utalás, hogy esetleg nem feltétlen biztosan az mszp frakciótitkárát kellene megszavazni az önkormányzat köztisztaságáért és zöldfelületeiért Read more

Tudtad? Már több mint 5 éves a Buliszekér, vagyis a mobilszínpadunk, amit bárki kölcsönkérhet

Még a 2018-as Kampánypénztékozló Alapunkhoz pályázott három szervezet is egymástól függetlenül, de elég hasonló koncepcióval. Ők voltak az Oktogon közösség, Read more

Közérthető Kampányelszámolás 2022

Az analitikus számlalista mellett beszámolókkal és konkrét kategóriákkal készültünk. Mire költöttünk idén? Mennyi ment társadalmilag fontos ügyekre? Hány forintot szántunk Read more

Visszaültettük az érzékeket az Érzékek Kertjébe – Növényesítés Keszthelyen a Rózsa Sándor Kampánypénztékozló Alap támogatásával

Érzékek kertje? Az hol van? Egy-egy elmorzsolt szurokfű, vagy mentalevél halvány érzékfoszlányai őrzik talán még az egyszervolt kert emlékét, ahonnan Read more