Zalában járt Will Smith, Pityke őrmester és egy birodalmi rohamosztagos – forgalomlassítás Aranyodon

Felsőaranyodnál kész sztárparádét vetett be a Kutyapárt zalai alakulata, hogy a lakott területen is veszélyes sebességgel áthaladó autósokat lazításra bírja.

Már a traffipax-kezelő rohamosztagos, az útszéli stílusban villantó Will Smith és a 60-as sebességhatár felett őrködő Pityke őrmester megjelenésekor elismerő offline-lájkokat és mosolyokat kaptunk a járművezetőktől. Később helyi nyugdíjasok is megjegyezték, hogy legalább valaki végre próbál tenni valamit.

Sajnos, ezen az útszakaszon többször történt már végzetes baleset. A környékbeliek elmondása szerint ezeknek az eseteknek ráadásul semmilyen büntetőjogi következménye nem szokott lenni errefelé, pedig nem egyszer egyértelmű, hogy ki az elkövető.

Forgalomlassító macska. Ivartalanított.

A helyiek rég óta tudják már: itt jól nézne ki egy zebra! Felcsaptunk hát zebra idomárnak is.

Willy-vel sétálgatva rögtön rátaláltunk a következő felújítandóra.

De ez már egy másik történet.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Gyereknap, palánták, pörkölt, emuk – Borsodban jártunk az Age of Hope-pal

Kalandosra sikeredett a hétvége. Bár a navigáció először a finnországi Viss településre akart vinni, azért később csak megtaláltuk a borsodi Read more

Európa kutyapártosítása elkezdődött, méghozzá fiatalokkal a II. kerületben

Alig kerültem fel a Kutyapárt EP-listájára, máris kutyapártosíthattam Európa fiataljait: február 9-én előadást és kreatív foglalkozást tartottam a pártról az Read more

Kutyapártosként az önkormányzatban
Veronika szeme

Hagyományostól eltérő tartalom - hogy a különcöknek is legyen képviselete 🙂

Budán megszavaztuk, hogy leszokunk a műanyag palackos vízről

A novemberi képviselő-testületi ülésen megszavaztuk a II. kerületben, hogy az önkormányzat és intézményei ne szerezzenek be többet műanyag flakonos ivóvizet.