„Ez egy igazi wc-nek tűnhet, de nem az!” – Figyelemfelhívó akcióink Budapesten

A legtöbb párt aktivistái két választás között nem sok mindent tudnak csinálni. Nekünk viszont nagyon fontos, hogy sok embernek adjunk lehetőséget bekapcsolódni a széles értelemben vett közéletbe, ami akár még azt is jelentheti, hogy csinálsz valami értelmeset. Városfelújító akcióink során ez a közvetlen célunk, előfordul ugyanakkor, hogy valamit magunktól nem tudunk megcsinálni, akár anyagi, akár jogi okokból. Ilyenkor egy lehetőségünk marad: felhívni a figyelmet az adott problémára, hátha az illetékeseket úgy már elkezdi zavarni, és megcsinálják. Legutóbbi Figyelemfelhívó KétHetünk során közel 50 hasonló akciót szerveztünk országszerte, ebben a posztban a budapestieket mutatjuk meg.


A Rákóczi téren a zebra elől nem nyeli el a vizet a csatorna. Brit tudósok és tapasztalati szakértőink mérése alapján bejelöltük a járókelőknek, hogy meddig merészkedhetnek esős időben

Váratlanul zöldülni kezdett egy indokolatlan betonfelület Kőbányán.

Több nyilvános WC kellene a belvárosba, ellenkező esetben határozottan nem erre szolgáló közterületeket fognak ilyen célra használni, ahogy azt sajnos meg is teszik elég sok helyen. A szagot képzeljétek hozzá.

A XI. kerületi Bogdánfy úton folyamatosan az óráikra tartó egyetemisták járnak-kelnek. Az önkormányzat rakott is ki gyalogosokra figyelmeztető táblát, de ez szerintünk nem sokat ér, még mindig csak az autósok jófejségére játszunk. A valódi megoldás egy zebra lenne, erre hívtuk fel a figyelmet a már jó néhány alkalommal bevetett mobilzebránkkal.

A helyszín jellegét figyelembe véve négyszínfestés helyett x=?színfestést tartottunk a Budapesti Műszaki Egyetem előtti rakparton. A töredezett járdát két részletben festettük ki egy hosszú szakaszon, minden egyetemista és arra járó örömére.

Egy régi, letűnt kor utolsó maradványának állítottunk emléket a XVII. kerületben.

Kalandvágyó követőink figyelmébe ajánljuk az alábbi XXIII. kerületi útszakaszt, ahol igazi kihívás a közlekedés!

Ne féljetek, aranyhalak! Budapest beázó aluljáróiban új otthonra leltek.

A XII. kerületben találtunk egy mini árvizet, ahová elfelejtettek hidat építeni. Ezt a problémát is megoldottuk.

Végre kiderült, hová tűnnek a zebrák a XII. kerületben: a Királyhágó téren sikerült tetten érni az elkövetőt. Reméljük, hogy intézkednek a hivatalos szervek!

A Magyar Zene Háza előtt álló kiszáradt fát elkereszteltük a Magyar Underground Zene Fájának.

Végre értelmet nyert ez a nagy halom, lassan városképi jelentőségű szétdobált fa is a pesterzsébeti János utcában, a lakótelepre vezető lépcsőnél.

Csepeli lakosok állítása szerint: “Folyik el a drága ivóvíz a házunk előtt! A Fővárosi Vízművek már több, mint 1 hónapja besorolta az elvégzendő munkák közé, még nem kerültünk sorra.” A bejelentést követően az MKKP passzivistái is megmozdultak, hogy felhívják az önkormányzat figyelmét a fotókon látható útszakasz tarthatatlan állapotára.

A csepeli városvezetés hosszú évek óta készül rajtaütésszerűen felszámolni az alábbi értékes hulladéklerakatot. “Kutyákkal őrzött terület” táblát raktunk ki, hogy megvédjük az illegális szemetet az önkormányzattól.

Találtunk egy figyelemre méltó ókori útszakaszt Kispesten, ami kivételesen (sajnos) nem Rómába vezet.

Bejelentésre akadálymentesítettük a Batthyány teret 5 perc erejéig.

A nagytétényi Duna-parton akut méretet ölt a kukahiány, ezt próbáltuk jelezni a magunk eszközeivel több helyen is.

A fentiekhez hasonló problémák kezelésére hoztuk létre a Rendkívüli Ügyek Minisztériumát, melynek honlapján te is bejelentheted, ha olyan dolgot láttál a környezetedben, amit javítani kéne, de az illetékesek nem teszik meg. Ha pedig szívesen részt is vennél ilyen akciókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának.

Komment!
Ez is érdekelhet:
Személyeskedéssel és képviselőnk családjának emlegetésével nyitott a zuglói Fidesz, majd váratlanul mellénk álltak egy ingatlaneladási vitában

November 28-án rendes közgyűlést tartott a zuglói képviselőtestület. Napirend előtti felszólalással nyitotta az ülést az Összefogás Zuglóért Egyesület képviselője, aki Read more

Rég szomorított el bármi ennyire – Közmeghallgatás Kispesten

November 28-án ült össze másodjára a XIX. kerület újonnan megválasztott testülete, a közel 4 órás ülés után pedig megtartottuk az Read more

„Szembesültünk egy jó nagy és ragacsos, hazugságokból, ígéretekből és személyes sérelmekből szőtt hálóval” – Helyzetjelentés Pécsről

Pécs politikai életében ezelőtt csak annyira vettem részt, mint minden átlagos városlakó, tehát olyan mélységekben mint most, nem volt rálátásom Read more

Kéri László: „A bizarrság az egyetlen, ami ezen a bohózaton segíthet, amilyen a magyar közélet”

Kéri László szociológus, politológus Félidőben, két választás között címmel tartott előadást a nagytétényi Art Quarter Budapestben november 12-én, a Kétfarkú Read more