Megcsináltuk a környék legautentikusabb buszmegállóját Józsefváros szívében

Nemrég áthelyezték a buszmegállónkat, amit még 2019-ben állítottunk fel a C8 Egyesülettel közösen a józsefvárosi Kőris utcában. Szerencsére alig néhány méterrel került arrébb, és most már nemcsak a 99-es busz, hanem az újonnan indult 83M troli megállójaként is szolgál. Viszont időközben eléggé leromlott az állapota, a festék lekopott, az oldalfalait összefirkálták.

Így nézett ki:

Ezért elhatároztuk, hogy az Országos Városfelújító KétHét keretében renováljuk: a léceket újrafestjük, a oldalfalakat cseréljük.

Emellett kitaláltunk egy extrát is, mégpedig azt, hogy idézetekkel díszítjük fel Pál Dániel Levente Az Úr Nyolcadik Kerülete és Egy ember nyolcadik kerülete című könyveiből. Ezekben néha vicces, máskor elgondolkodtató, vagy nagyon is profán, de annál jellemzőbb történetek szerepelnek pont arról a környékről, ahol a megálló áll.

A munkát délután 4 órakor kezdtük a festéssel, passzivistáink pedig egészen váratlan helyről kaptak segítséget: a megállóban várakozók közül többen is ecsetet ragadtak néhány percre, ameddig nem jött a buszuk. Volt köztük idős bácsi, akit úgy kellett elrángatnia a párjának, amikor odaért a 99-es, illetve fiatal lányok és egy gyerek is.

Miután a festéssel végeztünk, jöhettek az új oldalfalak, rajtuk az idézetekkel.

Úgy volt, hogy az ünnepélyes átadásra a könyvek szerzője is eljön, hogy felolvassa kedvenc történeteit, de az utolsó pillanatban közbejött neki valami. Küldött viszont egy beszédet, amit passzivistánk, Lass Andi olvasott fel a magyar hangjaként. (A leiratát ide kattintva nézheted meg.)

A végén természetesen egy csoportképre is összeálltunk:

Ha a jövőbeni akcióink is érdekelnek a kerületben, az MKKP Józsefváros oldalt kövesd! Ha pedig részt is vennél hasonlókban, ide kattintva jelentkezhetsz passzivistának.

Ez is érdekelhet:
Segítünk, ahol tudunk

A matematikában a négyszín-tétel azt állítja, hogy egy tetszőleges régiókra osztott síkot, akár egy politikai térképet egy ország megyéiről, ki Read more

Felbecsülhetetlen értékű régészeti lelet a Blahán

Egy csodálatos avar kori taxiállomás, egyenesen a 7. századból. Anyaga bronz és gyapjú. Hajdanán intarziás lószőrberakásokkal díszítették.

Körúti padok

Elkezdtük rendbe tenni a nagykörúti padokat. Lecsiszoltuk, kentünk rá alapozót, aztán zománcfesték. Úgy hogy most majd kiderül, hogy valamiféle ősi Read more

Nem jön a busz?

Lyukasztgasson addig légpárnás polietilén védőfóliát! Ha elfogyott, üljön át egy másik közeli megállóba!